Ez egy nagyon fontos nyílt levél, nagyon fontos javaslatokkal, meglátásokkal, gondolatokkal. Minden illetékesnek és minden nőnek el kellene olvasni:

Az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért, a Mellrák Ellen levele az EMMI Egészségügyi Szakállamtitkárságának a rákellenes stratégiával kapcsolatosan:

http://egeszseghid.hu/az-egeszseg-hidja-osszefogas-az-egeszsegert-a-mellrak-ellen-levele-az-emmi-egeszsegugyi-szakallamtitkarsaganak-a-rakellenes-strategiaval-kapcsolatosan/

Az injekció utáni napokon jól éreztem magam, igaz, sokat pihentem. Ám vasárnap váratlanul, bevásárlás közben, elkezdtem szédülni és úgy éreztem, minden erő kiment belőlem. Gyorsan ittam egy narancslét, gondoltam az segít, ha netán dehidratált lennék, vagy leesett a cukrom, vagy a vérnyomásom. Valamennyire segített is, de azért továbbra sem voltam jól. Gyengeséget, elsősorban izomgyengeséget éreztem, feküdnöm kellett. Másnapra javult a helyzet, de kis szédelgés és gyengeség még mindig volt. Úgy látszik, nem lehet megúszni rosszullétek nélkül. Ráadásul továbbra is kínoznak a hőhullámok, amik ebben a kánikulában még jobban meggyötrik az embert. 

Néhány nappal az 56-dik születésnapom után megkaptam az 56-dik tűszúrást, vele a 11-dik Herceptint. Már visszajött szabadságról az onkológus, aki kezel. Boldogan adtam neki a leleteket és örültem, hogy ő olyan természetességgel fogadta, mintha nem is lehetne másként. Óvatosságból kivettem néhány nap szabadságot. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor nem tesz jót, ha erőltetem a munkát, vagy sokat járkálok. Legutóbb is bevált a sok pihenés, lényegesen jobban átvészeltem az injekció utáni időszakot. Sajnos az izomgörcsök, izomfájdalmak továbbra is fennállnak és új tünet, hogy a körmeim eléggé tönkrementek. Tövig kell vágni őket, mert szinte mállanak szét. A hajam változatlanul göndör és nődögél. A göndörség miatt nem látszik, hogy már többnyire öt centis. (Nem egyforma sebességgel nő ugyanis, van ahol hosszabb, van ahol rövidebb.) Állítólag egy év alatt megy ki belőle ez a kunkoriság. Jövő héten lehet, hogy befestetem.

Egy évvel a műtét után esedékes lett a mammográfia. Tele vagyok szorongással és félelemmel. Olvastam, hogy a Herceptint egy évig adják, illetve a betegség kiújulásáig. Magyarán, ha kiújul, nem adják tovább. Nyilván mert akkor nincs értelme. Mivel, valami megmagyarázhatatlan módon, hiszek benne, hogy ezek a Herceptin injekciók nekem nagyon jót tesznek, nem szeretném, ha le kellene állni vele. Még hét darabot kéne beszúrni. Másrészt azt is tudom, hogy ez a vizsgálat most fájni fog. A műtött cicim alapjáraton is fáj, a préseléskor biztosan még jobban fog fájni, de kibírom, csak jó legyen az eredmény. Ülök a folyosón a vizsgálatra várva és közben éhes vagyok. Egy zabszem sem férne be a fenekembe, mégis éhes vagyok, ezen szinte nevetnem kell. Szerencsére a szakasszisztenst ismerem egy évvel ezelőttről, tudom, hogy aranyos. Kíméletesen végzi a vizsgálatot. Kicsit valóban fáj, de kibírható. Közben beszélgetünk, kedvesen biztosít róla, hogy remekül nézek ki és egyáltalán nem látszik rajtam, hogy náluk töltöm a szabadidőmet. Nevetünk. Tudom, hogy egy monitoron látja a felvételeket. Tudom, hogy nem nevetgélne velem, ha valami aggasztót látna. Nem mondhat semmit, ezt is tudom. De már ismerem őket, és a jó hangulat kicsit megnyugtat. Néhány perccel később behívnak ultrahangra. A vizsgálatot végző doktornővel most találkozom először, de szerencsére szimpatikus. Először manuálisan is megvizsgál. Mutatja, hogy a műtött mellem mennyivel melegebb a másiknál. Ezt eddig én észre sem vettem. A sugárterápia miatt van. Kell egy-két év mire teljesen megszűnnek a steril gyulladások. Alaposan végzi az ultrahang vizsgálatot, a végén megmondja, hogy szerencsére nem talált semmi kórosat. Hihetetlen megkönnyebbülést érzek. Sohasem lehet hozzászokni a félelemhez, de valahogy le kell győzni. Azzal szoktam biztatni magam, hogy ha baj is van, idejében megtalálják és segítenek. De azért nagyon szorongok minden egyes kontroll vizsgálat előtt. Most szinte a föld felett lebegve, kezemben a negatív lelettel, boldogan távozom. Holnap reggel ugyan jöhetek vissza, az 56-dik tűszúrásomra, de sebaj!

Szombaton volt egy éve, hogy megműtöttek. Nincs rossz vagy negatív emlékem erről. A sokk előtte és utána ért. Előtte, amikor a telefonba mondták meg, hogy végre sikerült a biopszia, és ez a jó hír, a rossz pedig az, hogy rosszindulatú. A második sokk volt a nagyobb, amikor műtét után nagy sokára elkészült a szövettan, és bár a radiológushoz mentem, hogy megbeszéljük a sugárkezelést, ő mondta meg, hogy az eredményem alapján egyelőre nem lesz sugár, kemoterápiával kell kezdeni. Emlékszem, utána csak ültem a váróban, felhívtam anyukámat a hírrel, és próbáltam összeszedni magam. Akkor és utána is még sokszor éreztem azt, hogy mindez nem is velem történik. 

Elröpült a félév, megint mennem kellett a nőgyógyászati ultrahangra. A februári orvos volt és megint ki lettem oktatva, hogy nem kell félévente mennem. "Ki küldte magát ide? Mondja meg neki, hogy én üzenem, hogy nem kell félévente jönni, elég évente." Szóval továbbra sem szimpatikus a doktor úr. Egyébként megmondtam neki, hogy ezt én nyilvánvalóan nem fogom sem a nőgyógyászomnak, sem az onkológusomnak megmondani. Ugyanis mindkettő szerint félévente kell kontrollálni, és én ezt nem fogom felülbírálni. Írja le a leletre. De persze nem írta rá.  Ha legközelebb megint félév elteltével küldenek ultrahangra, meg fogom kérni a nőgyógyászt, hogy inkább egy másik orvoshoz adjon időpontot, és ha megkérdi miért, elmondom neki. Egyébként nagyjából rendben vagyok, nincs jelentős változás. Bár azt nem igazán értem, hogy ha a ciszta is kicsit kisebb, a mióma is kicsit kisebb, akkor miért nagyobb egy kicsit méhem. De ettől a dokitól én nem kérdezek semmit. Nem is volt sok beteg nála, négyen ha vártuk. Idősebb ember, lehet már kiégett. Elő volt készítve a pénz, de nem adtam oda, már csak azért sem, mert eléggé sürgettek az öltözéssel. Egy bugyit és egy nadrágot felkapni nem hosszú idő, mégis. A lelettel valamikor majd vissza kell mennem a nőgyógyászhoz. Nem sürgős. Most különben is a jövő héten esedékes, egy éves kontroll mammográfiáról fosok, de nagyon. 

Valaki keresett információt itt a blogon Herceptin és vérnyomás ügyben. Ezért leírom a tapasztalataimat. A vérnyomásom és a pulzusszámom magasabb volt a megengedettnél már a klimax és jelenlegi betegségem előtt is. Régóta szedek rá gyógyszert, egy elég enyhét, reggel egy felet, este egy felet, ez teljesen rendbe tartja. Sőt, többnyire alacsonyabb a kelleténél. Mivel a kardiológus doktornőt kifejezetten kedvelem - nincs fehér köpeny szindrómám tőle - 100-110 között vérnyomásokat szokott mérni. De! Amikor először mentem az onkológushoz (azért, hogy megbeszéljük a kemoterápiát) 160-as vérnyomást mért. Csak rálegyintett, hogy ez őnála teljesen normális érték. Itt az első alkalommal, pont a téma miatt, mindenki nagyon feszült, ideges, stresszes. Így is volt, mert már a következő alkalommal teljesen normális értéket mért. A Herceptinnek számtalan mellékhatását érzékelem, de - szerencsére - a vérnyomásomat nem változtatta meg. Legalábbis, eddig nem, és már túl vagyok a kezelés felén.

Muszáj volt fodrászhoz mennem és némileg rendbe tetetni a séróm. Egy rövid boglya volt a fejemen, most lett egy kis fazonja. Magam is meglepődtem, milyen sok haj volt a földön. Igaz, nagyon sűrűn nőtt vissza. Nézegettem a színskálát, milyen színre kéne festetni, ha majd rászánom magam. Az az elképzelésem, hogy középszőke lenne jó, egy kis vöröses stichhel. A családom lebeszél a festetésről, szerintük tök jó színe van így is. De szerintem azért jobb lenne befestve. Megkérdeztem a helyettesítő doktornőt, hogy egyáltalán lehet-e már színezni. "Én meg szoktam engedni" - hangzott a válasz, ami kicsit meglepett. Mindegy, még várok néhány hetet, legfőképpen azért, hogy megerősödjön és még kicsit nőjön a hajam. 

Egyik alkalommal, valamelyik sokórás várakozás közben, beszélgettek a nők körülöttem a hajfestésről, hogy a henna a jó, meg léteznek biohajfestékek, és azt kell használni. Őszintén szólva, már akkor sem értettem, hogy miért gondolják, hogy az nem árt a hajnak. A fodrászom azt mondta, hogy ők nem hajlandók hennával dolgozni, másrészt meg, hogy a biohajfesték is "bemegy" valahogy a hajszálakba, vagy kémiai vagy fizikai úton, de belekerül. Nem csoda történik, hogy minden behatás nélkül más lesz a hajszín. Logikus. 

Ritkán lehet olvasni ennyire pontos, jó cikket a rákos betegek testi, lelki megpróbáltatásairól:

Az orvosom még mindig szabadságon van, így a helyetteshez kellett mennem, hogy megkapjam a tizedik Herceptint (az 55-dik tűszúrással). Nyolcra mentem, tízre végeztem az adminisztrációval és majdnem dél volt, mire bekerültem a doktornőhöz. Megkérdezte van-e panaszom, így felvázoltam neki, mit tapasztalok. Azt felelte, hogy ez teljesen természetes dolog, mármint ezek a tünetek. Elmagyarázta, hogy a kemoterápiából való regenerálódáshoz is kell egy év. Arra még ráadták a sugárkezelést, plusz kapom ezeket az erős injekciókat és még hormongyógyszert is szedek, szóval nem csoda, hogy panaszaim vannak. Megnyugodtam, hogy semmi extra nincs velem. Remélhetőleg. A nővér, aki beadja az injekciót, kérdezte, hogy vagyok. Mondtam, hogy újabban injekció után nem igazán jól. Meg úgy általában sem. Ő nem mondott semmit. Tudom, nem is mondhat. De már remekül olvasok az arcokról. Szóval, azért nem biztos, hogy teljesen oké, amit tapasztalok. Időpontom már van mammográfiára. Most kértem beutalót is. Egyúttal foglaltak időpontot jövő augusztusra is, sőt, a beutalót is odaadták. Ott tartunk, hogy egy évre előre kell kérni az időpontot, különben nem lesz. 

Most már valóban mondhatom, hogy kezdenek megviselni az injekciók. Túl vagyok a felén, és most egyre több mellékhatást érzékelek. A legrosszabb a fáradékonyság, az izomgyengeség, és izomgörcsök. De volt gyomorégés, ízületi fájdalmak (erre gyógyszert szoktam bevenni és attól elég jól elmúlik), körömelváltozások, orrfolyás, álmatlanság, kipirulás, izzadás, szorongás, hogy csak a leggyakoribbakat említsem. Igen, vannak olyanok, amik a klimaxnál is jelentkezhetnek, plusz a gyógyszernek is lehetnek mellékhatásai, így nehéz elkülöníteni, hogy mit, mi okoz. De azért elég rendesen tönkreteszik a mindennapjaimat.

Közben voltam csontizotóp vizsgálaton is (54. szúrás). Ettől mindig nagyon be vagyok tojva, de szerencsére mindent rendben találtak. 

A hasi ultrahangra csak kicsivel korábban érkeztem, mint ahogy az időpontom szólt. Nem is kellett sokat várnom. A gyors haladás érdekében az ember már a vetkőzőben van, míg valaki mást odabenn vizsgálnak. Ha akarja, ha nem, hallja, ami elhangzik. Ez nem jó. Nincs jó hatással az emberre. Szerintem egy betegjogi szakember, vagy egy személyes adatbiztos eléggé felháborodna ezen a gyakorlaton. A hasamban egyébként minden rendben van, a kedves, jó fej doktor vizsgált meg. Mindig ő dolgozik, engem más még nem vizsgált ott. Szerencsére, mert kedvelem. 

Megkaptam a következő Herceptin injekciót is (ha jól emlékszem, ez volt az 53-dik tűszúrás). Sokat kellett várni a szabin lévő orvosom helyettesére, ahol teljesen más rendszerben működik a betegek behívása, mint az én eredeti doktornőmnél. Ki kellett deríteni, de a többi beteg segített. Kifogtam egy nagyon kommunikatív társaságot. Elmesélték a betegségüket, és a mások történetét hallgatni sem túl jó dolog. Próbáltam kedvesen állni a dologhoz. Ha valaki kisegít egy gémkapoccsal, illik meghallgatni. Egyébként velem együtt egy beteg és egy másik beteg hozzátartozója is bejött a szobába, így ők is végighallgatták, amit a doktornővel beszélek. Alapvetően engem nem zavar, de tuti, hogy ezt sem szabadna.

Nagyon fáradt vagyok. Ahogy haladunk előre az injekciókkal, azt veszem észre, hogy egyre nehezebb napok jönnek utána. Korán lefeküdtem, de éjszaka többször felébredtem a lábgörcsökre.  Viszont újabban nem dagad és vörösödik be a combom injekció után. Van egy kis pirosság, de csak ennyi.

Eltelt a három hónap, időszerű lett a kardiológiai kontroll. Ilyenkor a bejelentkezés után először EKG-ra kell menni. A szakasszisztensnek (gondolom így hívják, aki végzi a vizsgálatot) elég rossz napja lehetett. Összevitatkozott egy beteggel, kioktató, arrogáns módon. Aztán olyan beteget hívott be, akinek 9.40-re volt időpontja, miközben én és egy másik beteg 9.20-ra voltunk előjegyezve. "Mindegy, csak haladjunk" - mondta nem túl szimpatikusan. Másik 9.20-as beteg fel is háborodott, mert aztán nehogy majd minket toljanak le, hogy nem jelenünk meg az előjegyzett időpontban. Aztán bekerültem. Megcsinálta a vizsgálatot. Máskor szoktunk beszélgetni, de most se neki, se nekem nem volt kedve hozzá. A kardiológus doktornő viszont pont olyan kedves, aranyos és szuper volt, mint eddig mindig. Elvégezte az ultrahangos vizsgálatot, meghallgatott, vérnyomást mért. A szívem jobb állapotban van, mint korábban volt. Elvileg a Herceptin nem tesz jót neki, de szerencsére nem hogy nem rosszabb, hanem még javul is.  Arra gondoltam, hogy az első vizsgálatot a kemók után végezték, és hát köztudomású, hogy az se tesz jót a szívnek, ezért valószínűleg amiatt volt kevésbé jó állapotban a ketyegőm. Mostanra talán kiheverte a kemo megpróbáltatásait és azért van jobb állapotban. Örülök.

Elég sokat dilemmáztam, hogy mi lenne a jobb, elmenni a nőgyógyászom után, a másik kórházba, vagy maradni itt és egy másik orvost választani. Érvek voltak mindegyik mellett és ellen is. Végül úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt, meglátjuk, kihez kerülök. Ha nem leszek megelégedve, vagy nem szimpatikus, még mindig elmehetek az eredeti orvosom után. A kapott időpontra, tíz órára érkeztem, de a többi várakozó szerint még el sem kezdődött a rendelés. Az ajtón viszont egy olyan orvos neve szerepelt, akiről tudom, hogy ki, és szimpatikus. A másik rendelőben pedig egy doktornő, akit szintén ismerek, látásból, és mivel párhuzamosan rendelt az én régi orvosommal, a betegektől jó információim voltak róla. Kis idő múlva kijött az asszisztens, hogy a főorvos úrnak két nagy műtéte van, nem lehet tudni, mikor ér le a rendelésre. De aki gondolja, jöhet a Főorvos Asszonyhoz is. Én és egy másik nő úgy gondolta, hogy akkor inkább a doktornőt választjuk, később egy harmadik is csatlakozott. Azt hiszem, jól döntöttem. A főorvosnő nagyon kedves volt, pláne, amikor elolvasta, hogy min mentem keresztül. Megvizsgált, levette a citológiát és adott egy beutalót ultrahangra. Augusztusban kell majd mennem, mert "jobb a békesség", nézzük csak meg félévente a cisztát, a miómát, meg hát a Zitazonium szedése miatt is javasolt az ellenőrzés. Búcsúzáskor azt mondta, hogy ha gondolom, akkor ő a jövőben szívesen foglalkozik velem és szeretettel vár vissza az ultrahang után. Örülök, hogy hozzá kerültem. Remélem, hogy a citológia is rendben lesz.

Én nagyon hálás vagyok a régi orvosomnak. Ha ő nem zavar el mammográfiára, talán még most sem mentem volna. De legutóbb,- amikor reggel nyolctól, délután fél ötig ültem a folyosón, étlen-szomjan, két kemoterápia között -, nagyon megviselt. Ő egy nagyon jó orvos, azért van nála ilyen tömeg. De kicsit káoszos volt a rendelése és az ambuláns papíromat is most tették rendbe, mert azon is nagy volt a káosz. Senki sem tökéletes...

Pénteken elszaladtam a kórházba a beutalókért, amiket a múlt héten még nem tudtak odaadni. Az asszisztens azt ígérte, hogy foglal nekem időpontot, megcsinálja a papírokat, csak kopogjak be, és már adja is. Hát, nem. Semmi nem volt készen. Akkor telefonálgatott és közben nagyon izgultam, mert az egyik helyen csak nagyon sokára vették fel és féltem, el se tudja majd intézni, jöhetek újra. Végül sikerült. Amúgy is ideges volt, mert előtte cseszte le a főnöknője, mondván, naponta telefonálnak a betegek panasszal, hogy megígér dolgokat és nem teljesíti. Elég vicces volt, hogy nekem háborgott miatta, pedig hát, nekem sem ezt ígérte. Na, mindegy. Szerintem nem sokáig lesz már ott ő sem. Egyrészt mert beteg, másrészt meg, napi 100 körüli beteglétszám ügyes-bajos dolgait kezelni egy szál magában, rendkívül megterhelő munka lehet. Régen ketten voltak, de kiléptek, mert elegük lett. 

Gyógyszert is szerettem volna íratni, amit a múltkor elfelejtett(ünk), de a doktornő már nem volt bent. Előtte ügyeletes volt és már hazament. Nekem nem olyan nagy gond, a piruláim még pont kitartanak a legközelebbi alkalomig, amikor már helyettesítés lesz. Viszont jött egy nő, akinek megbeszélt időpontja volt a doktornőhöz és először el sem akarta hinni, hogy hiába jött. Ráadásul valahonnan messziről, vonattal. Kérdezte, hogy akkor most ki fogja igazolni a vasúti papírját, hogy itt volt. A válasz: senki. 

Ezt mostanában olvastam:

http://zemzuglo.blog.hu/2018/04/11/menopauza_10_kellemetlen_tunet_es_10_tipp_ezek_enyhitesere

A mirelit zöldborsón nagyon jót röhögtem. Hetente hét kiló zöldborsót már hazacipelni is elég nagy kihívás, a tárolása sem egyszerű (feltéve ha valaki mást is tart a mélyhűtőjében.). Reggel meg dobhatjuk ki az egészet? Gondolom szétpréselődik a fejünk alatt, ahogy kiolvad. Vagy fagyasszuk vissza és használjuk, amíg gusztusuk van rá? Nem is értem. Akkor már inkább jégakkut javasolna. Persze, ha valaki nem akar beszerezni egy méretes arcüreg gyulladást, fül- vagy szemgyulladást, akkor inkább ne tartsa az arcát jeges felületen. Jelzem, a ventilátor huzatát sem bírja mindenki. Továbbá, akinek nehéz a menopauzája, az nem hülye! Saját maga is megpróbál magán segíteni. Nem fog dunyha alá feküdni nyáron. Egyébként meg - jobb, ha tőlem tudja -, a hőhullámokat gyakran kíséri utóhatásként vacogás, didergés, amikor konkrétan fázik az ember. 

A vékony takarókról meg csak annyit, hogy próbálják meg végre felfogni, hogy a hőhullám nem azt jelenti, hogy az embernek melege van. Ezen nem segít a teljes pucérság sem. Akkor is jön. Nem a takaró miatt. Aki nem élte át, úgy képzeli, hogy a hőhullám olyan, mintha nagyon melege lenne az embernek. Hát nem! Inkább olyan, mintha egy atomreaktor robbanna fel az ember belsejében. Nekem volt úszás közben is hőhullámom. Amikor az egész testemet hűtötte az uszoda vize.

Amikor ilyesféle cikkeket olvasok, ez az a pont, ahol rájövök, hogy aki írta, vagy aki a tanácsokat osztogatta, soha életében nem tapasztalt hőhullámot. Ez mondjuk, jelen esetben nem is meglepő, hiszen egy férfi írta. A többi tanács sem valami hasznos. Például, legyél kamasz újra a szexben. Aha. Persze. 

Morgásomat vesd össze az első bejegyzésemmel: Miért írok a klimaxról?

Az 52-dik tűszúrással megkaptam a nyolcadik Herceptin injekciót. Semmi különös, leszámítva, hogy a doktornő valójában nem ismert meg paróka nélkül. Először nagyon dicsért, hogy milyen jó a hajam, milyen jól áll, tán nem is kellene megnöveszteni. Aztán megkérdezte, hogy hol is tartunk a kezelésekben, és a sugárterápia lement-e már. Szóval, nem tudta összerakni a fejében a látványomat azzal, hogy voltaképpen ki vagyok. Nem baj. (A napokban egy barátnőm sem ismert fel az utcán.) Ezeken már csak nevetek. A beutalót két vizsgálatra nem kaptam meg, mert még nem lehetett elintézni.  Majd csak huszadika után lehet időpontot foglalni július elejére. Ráadásul jövő hónapban a doktornő szabadságra megy, és az asszisztens sem lesz egy hétig. Ennek most két hátránya lett. Az egyik, hogy a nagy vizsgálati egyeztetések miatt elfelejtettük, hogy gyógyszert kell felírni, a másik, hogy a beutalókért a jövő héten megint be kell mennem és kivárni a soromat. Majd akkor megpróbálom a receptet is beszerezni. A helyettest egyébként ismerem. Az emlőbizottságban találkoztam vele, szimpatikus volt. Remélem, hogy tényleg ő lesz a helyettes, és nem kerül valaki más a képbe addig.

Most megint egy kis nyavalygás következik. De jogom van hozzá. A betegség eléggé megterheli a lelket. Jobb például nem túl sokat agyalni, gondolkodni a dolgokon. Mert akkor rögtön bekúszik az ember gerince alá a pánik. Csigolyáról-csigolyára. Mert akkor gondolni kell a gyógyulás 40%-os esélyére is. Ami az orvosok szerint nagyon jó arány. Ahhoz képest, hogy régen nem volt gyógymód, tényleg remek arány. De ha az ember a saját életét nézi, akkor nem annyira rózsás kilátások. Ahhoz is nehéz hozzászokni, hogy a diagnózistól számítva új időszámítás kezdődik. A túlélés évei. Kiszámolják, hogy most már egy évvel túléltem. Soha nem lehet megszokni, hogy állandóan különféle vizsgálatokra kell járni. Egy-egy orvosmentes hét már ünnepnek számít. Az agyam tudja, hogy ez jó dolog és szükséges. A lelkem viszont nehezen viseli, hogy vagy áttétet keresgélnek, vagy azt nézik mennyire teszi tönkre a szívemet az injekció. Szóval, ezeken a dolgokon jobb nem gondolkodni. Elhessegetni és gyorsan valami más témát találni, ami eltereli a figyelmemet. Persze nehezíti a dolgot, hogy lucskosra izzadok a hőhullámoktól, hogy begörcsöl a felkar izmom pusztán attól, hogy egy doboz epret a szatyromba teszek, vagy hogy a középső lábujjamról a talpamon át megy a görcs. Ezek azért - ha akarom, ha nem - emlékeztetnek rá, hogy vegyszereket kap a testem és hogy miért. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy minden alkalommal, amikor tükörbe nézek, a saját szememmel láthatom, hogy min mentem és megyek most is keresztül.

Ehhez most nincs kedvem bulvárcímet adni.

Az elkészült leleteket legtöbbször nem kapom meg, mindig külön kell kérni, hogy kinyomtassák. Érthető, mert nincs idő, drága a patron, stb. A héten viszont eszembe jutott, hogy megnézem az e-egészségügyi portált, hátha.

Ez az: https://e-egeszsegugy.gov.hu/lakossagi-portal

Korábban már néztem, de alig volt fent valami a régi dolgaimból. Nagyon akadozva és lassan működött. Most viszont mindent megtaláltam (a labort, hasi ultrahangot, mellkas röntgent, sőt a múlt szerdai injekció alkalmával készült ambuláns lapot is). Igazából a laborra voltam kíváncsi. De ilyen tökéletes eredményem még sosem volt. Valóban a Nátrium és a Magnézium az alsó határon van, de nem alatta. Minden mád teljesen oké, igaz, koleszterineket itt nem néznek, de akkor is. Most már csak azt kéne tudni, mitől görcsöl kezem-lábam. Illetve sejtem, hogy a Zitazonium gyógyszer mellékhatása, csak azt nem tudom, mit kellene tenni ellene. Múlt éjjel is fel kellett kelnem járkálni, annyira görcsölt a vádlim. Nagyon nehezen állt ki belőle, és most is fáj az a szerencsétlen, elgyötört izom.

Bulvárcím: Megdöbbent, hogy mit talált magáról az interneten!

Szombaton egy musicalt néztünk meg a barátnőmmel. Majd' megbolondultam a melegtől a paróka alatt. Konkrétan folyt az izzadtság a homlokomról, gurultak a cseppek a halántékomon és tiszta víz volt a nyakam a parókás hajjal együtt. Ott tartottam, hogy letépem a fejemről. Nagy önuralom kellett, hogy kibírjam, ne sokkoljam a többi nézőt. Utána a barátnőm is mondta, hogy tegyem már le, ne szenvedjek vele, a hajam is nyilván jobban nő majd, ha kiszabadul a dunsztból, kap levegőt, meg napfényt. Vasárnap úgy döntöttem, itt az idő, leteszem. Gyereknap volt, ez alkalomból Anyukám elvitt fagylaltozni (a cica arcfestést most kihagytam), és már szabad fejjel mentem. Igen, az öregedő gyerekek is gyerekek, amíg csak lehet :-). Nem bámultak meg különösebben. Ehhez a minihajhoz erős smink kell és nagy fülbevalók. De akinek nem tetszem, nem néz rám és kész. A képen látható hajkefére egy darabig még nem lesz szükségem.

Bulvárcím: Az őrület határára került a haja miatt.

Ma kedd van, pont egy évvel ezelőtt volt az első biopsziám.

A doktornő meghagyta, hogy hívjam fel a vérkép eredménye miatt. Olyan könnyedén tudják ezt mondani, mármint hogy telefonáljak, mintha az olyan egyszerű lenne. Másnap nem is értem el, mert vagy foglalt volt, vagy nem vette fel. Pénteken sikerült felhívnom. Alapvetően jó a vérképem, csak átmenetileg egyek több konyhasót és szedjek magnéziumot - hangzott a tanács. Kicsit meg is lepett, hogy sóevésre biztatnak. Nyilván ettől a sok hőhullámtól rengeteget izzadok, és kiizzadom a sókat, nyomelemeket.

Mi is legyen ennek a posztnak a bulvárcíme? Mondjuk: Nem hitte el, mire biztatja az orvos!

Beadták a hetedik Herceptin injekciót is. Minden a szokott menetrend szerint alakult, leszámítva, hogy egyre nagyobb a tömeg. A doktornő kérdezte, hogy vagyok, van-e valami panaszom. Elmondtam, hogy nagyon gyakran görcsölnek az izmaim, már nem csak a lábamban, hanem a kezemben is. Valami ionhiány lesz ez, nézzük meg egy vérképpel., lehetőleg még ma. Íratott beutalót a laborba. Gondoltam, még az injekció előtt elintézem, de a sorszám alapján több, mint hetvenen voltak előttem, így inkább előbb átmentem a szúrásra (az 50. volt). Kis szerencsével akár vissza is érhettem volna a sorszámomra, de a kezelőben egyedül volt a nővér, így ott is elég sokat kellett várnom. Mire visszaértem a vérvételre már tízzel tovább volt a sorszámom és nem lehet kialkudni, hogy hívjanak be, mert a rendszer már törölte a sorszámot és kétlépcsős a vérvétel. Először az ablakhoz hívnak adminisztrálni, meg átadják a csöveket és a pisis tartályt. Az ember belebűvészkedi a pisit a szűk (ám de felújított), WC-ben, ahol még a táskát sem tudja az ember sehova felakasztani, leadja a tégelyt, aztán várakozik, amíg újrahívják a szúrásra (ez volt az 51. szúrás).Majdnem délután egy óra volt, mire bekerültem. És még mindig sokan várakoztak. Amikor először jártam itt (négy évvel ezelőtt, a nőgyógyászaton), a déli órákban már szinte senki sem volt. Most meg folyamatos a tömeg, de mindenkitől leveszik a vért, akkor is, ha kiírás szerinti vérvételi idő már rég letelt. 

Majdnem megfeledkeztem a bulvárcímről. Mondjuk legyen az, hogy "Szúró fájdalmakat érzett a teste több pontján." Akinek van kedve, kommenteljen jobb, más bulvárcímeket. :-)

Na, most mutasd meg milyen mesterfodrász vagy - mondtam a fodrásznak, miután levettem a parókát. Kicsit leesett az álla, mert nem gondolta, hogy még ilyen kicsi a hajam. A fotón nagyobbnak látta, és már különben is féltékeny volt (ezt a szót használta :-) ) a kozmetikusra (aki közös ismerősünk), mert ott már voltam, nála meg még nem. Nevettem, de hiszen egy szempillát már pár milliméteresen is lehet festeni, de hajjal valamit kezdeni csak több centisen lehet. Azért persze megigazította, hogy ha ledobom a parókát látszódjon, fodrász vágta. Méretre kábé akkora, mint a képen a hölgyé. Csak a sok forgóm miatt össze-vissza áll és még göndörödik is. Meg én nem vagyok ilyen fiatal :-) A fotó a frizurakepek.hu oldalról való.

Bulvárcím: A fodrász megdöbbent, amikor meglátta mit műveltek a hajával. :-)

Úgy alapvetően jól vagyok. De az éjszakák gyakran nehezek. Múlt éjjel például egyszer azért ébredtem fel, mert görcsölt a lábam, egyszer azért mert megfájdult a derekam, egyszer a hőhullám ébresztett fel és egyszer pisilni is ki kellett mennem. De legalább éjjel kettőig jól aludtam és legalább hőhullám csak egyszer ébresztett fel. Vannak éjszakák, amikor kétszer, háromszor is felébredek rá.

Pénteken fodrászhoz megyek. Most megmutathatja, hogy mit tud egy enyhén göndörödő háromcentis hajból varázsolni. Igazából nem hiszem, hogy bármilyen frizura is kijöhet ebből, csak azt akarom, hogy nagyjából legyen rendben, ha le kell dobnom a parókát a meleg miatt, ne egy bozont legyen a fejemen. 

Elkezdtem azon gondolkozni, hogy majd minden posztomnak kitalálok egy olyan bulváros címet is alcímnek, amilyenek manapság divatosak. Csakhogy szórakoztatóbb legyen. Például ennek az lehetne, hogy "Olyasmi történt éjszaka, amire legrosszabb álmában sem gondolt." :-) 

Nagyon jó lenne már letenni a parókát. Túl meleg van és olyan, mintha az ember 30 fokban egy meleg sapkát viselne. A hajam kábé három centis és hátul elkezdett göndörödni, ami elég vicces, de nem nagy öröm, mert még rövidebbnek látszik. A színe viszont szürkéből kezd átváltani a "lánykoromi" szőkébe.

Változatlanul gyötörnek a hőhullámok, éjjel is, nappal is. Kezdek hajlani rá, hogy ez valami pszichés ügy is, néha ugyanis sokáig nem jelentkezik, aztán eszembe jut, hogy jé, ma még nem volt hőhullámom és akkor néhány percen belül beindul. Mondjuk, ennek ellentmond, hogy éjszaka arra ébredek, hogy elönt a forróság meg az izzadtság. 

A műtött mellem is fájdogál még. Néha beleszúr, belenyilall és bizonyos pontokon megnyomva (megnyomódva) is fájdalmas. Újabban éjszaka gyakran görcsölnek az izmaim. Lábon, karon. Pedig szedem a magnéziumot rendszeresen, csak hát ez lehet az injekció egyik mellékhatása is. Nem tudtam erről beszélni az onkológussal, mert millió ember várt rá, nem volt alkalmas. Remélem legközelebb el tudom mondani neki, hátha van rá valami ellenszer. 

Megkaptam a hatodik Herceptint (49. tűszúrás). Eddig hétfőnként kellett járnom, háromhetente, de most az ünnepi kavarodás miatt átkerült szerdára. Persze nem csak én, hanem mindenki, aki eredetileg hétfőn, vagy kedden kapott volna kezelést, plusz a szerdaiak. Elképesztő méretű tömeg volt a folyosón. Nyolcra mentem, tízkor még nem láttam, hogy egyáltalán mikor fogok bekerülni az adminisztrációra, hogy jelezzem itt vagyok. De szerencsém volt, a doktornő kinézett a folyosóra és behívott. Gondolom azért, mert elég gyorsan tud velem végezni, öt perc az egész, most nem kell vizsgálgatni meg egyebek. Csak megnézte a mellkas röntgent és a hasi ultrahang leletet, gyorsan kinyomtatta az injekcióhoz a papírt és már mehettem is. Az osztályon is szerencsém volt, viszonylag keveset kellett várnom, amíg a gyógyszertárból a csőpostával felért a Herceptin. Amikor eljöttem már olyan hosszú volt a sor, hogy nem láttam a végét. Szerencsétlen orvosok, nővérek, nem is tudom, hogyan bírják ezt a mennyiségű embert ellátni. Önmagában a tény is szomorú, hogy ilyen sok a beteg. 

Délután a háziorvostól megkaptam a labor leletemet is. Vannak még kis eltérések, de semmi jelentős, alapvetően jónak mondható. Azért az nem elvárható, hogy a kemók és a sugár után hipp-hopp helyreálljon minden. De már majdnem minden jó.

Korábban nem hittem volna el, hogy örömet okoz, ha az embernek le kell szednie a lábáról a szőrt. Mert itt a tavasz és látszik MERT KINŐTT, MERT VAN! A hajam nem nő olyan ütemben, mint szeretném, de azért nődögél. És ma, másodszor megyek kozmetikushoz az utolsó kemó óta, és már van alul is szempillám. Több, mint négy hónap telt el az utolsó kemó óta.

A "nagyon okos" orvos a legutóbbi alkalmassági vizsgálaton csak 5 hónapra adta meg az egészségügyi alkalmasságot. Írtam erről itt: http://menopausa.blog.hu/admin/post/edit/12897524

Mivel február végén lejárt az idő, küldözgette a papírt a munkaügy, hogy mennem kell. Végre rászántam magam. Ezúttal máshová kellett mennem, egy fiatal doktornőhöz, aki normális volt. Beírták a számítógépbe a tudnivalókat, megmérte a vérnyomásomat, meghallgatta a szívemet, tüdőmet, megvizsgálta a látásomat, és szépen megadta egy évre a papírt. Igaz, megkérdezte, hogy nem gondolkodtam-e azon, hogy leszázalékoltassam magam. Ezen nagyon meglepődtem, mert az opció eddig fel sem merült. 

Az ember valahogy nem tud hozzászokni a vizsgálatokhoz, mindig izgul. A mellkas röntgen gyorsan megvolt, ott nem találkozom orvossal, így eredményt sem tudok. A hasi ultrahangot most csinálták harmadszor és nagyjából tudom, hogy megy, mégis minden "megállásnál" kitört a frász. Miért állt meg, mit néz, mit lát??? Pedig tudom, hogy nagyon alapos ez a doktor, nem kapkod, nem siet, pedig sokan várnak a folyosón. Szerencsére minden változatlan a hasamban. 

A 47-dik tűszúrás egy vérvétel volt a laborvizsgálathoz. Hajdan jó vénám kezd eltűnni. Valószínűleg a sok szúrás miatt. A 48-dik pedig az újabb Herceptin injekció volt, amit a combomba adnak, az csak csípősen fájdalmas, és bőr alá megy, így nem bántanak vele vénát. Rengetegen voltak megint. Megkérdeztem, hogy a júliusi csontizotópra mikor kell majd időpontot kérni. Most - hangzott a válasz. Megint nagyon koszos a folyosó (vagy még mindig?), láthatóan nem takarít senki. A mosdó balkáni. Viszont jó ötletet láttam ma egy betegtárstól, komplett tisztasági csomaggal érkezett. Szappan, WC papír, papírtörlő. Azt persze nem tudom, hogy a WC csésze körüli folyadékot ( pisi? víz?) hogyan tudja kikerülni. A másik épületben (az egy új szárny), viszonylagos tisztaság van, és a mosdók is rendben vannak. Nem értem, hogy lehetnek ekkora különbségek egy intézményen belül.