A hasi ultrahangra csak kicsivel korábban érkeztem, mint ahogy az időpontom szólt. Nem is kellett sokat várnom. A gyors haladás érdekében az ember már a vetkőzőben van, míg valaki mást odabenn vizsgálnak. Ha akarja, ha nem, hallja, ami elhangzik. Ez nem jó. Nincs jó hatással az emberre. Szerintem egy betegjogi szakember, vagy egy személyes adatbiztos eléggé felháborodna ezen a gyakorlaton. A hasamban egyébként minden rendben van, a kedves, jó fej doktor vizsgált meg. Mindig ő dolgozik, engem más még nem vizsgált ott. Szerencsére, mert kedvelem. 

Megkaptam a következő Herceptin injekciót is (ha jól emlékszem, ez volt az 53-dik tűszúrás). Sokat kellett várni a szabin lévő orvosom helyettesére, ahol teljesen más rendszerben működik a betegek behívása, mint az én eredeti doktornőmnél. Ki kellett deríteni, de a többi beteg segített. Kifogtam egy nagyon kommunikatív társaságot. Elmesélték a betegségüket, és a mások történetét hallgatni sem túl jó dolog. Próbáltam kedvesen állni a dologhoz. Ha valaki kisegít egy gémkapoccsal, illik meghallgatni. Egyébként velem együtt egy beteg és egy másik beteg hozzátartozója is bejött a szobába, így ők is végighallgatták, amit a doktornővel beszélek. Alapvetően engem nem zavar, de tuti, hogy ezt sem szabadna.

Nagyon fáradt vagyok. Ahogy haladunk előre az injekciókkal, azt veszem észre, hogy egyre nehezebb napok jönnek utána. Korán lefeküdtem, de éjszaka többször felébredtem a lábgörcsökre.  Viszont újabban nem dagad és vörösödik be a combom injekció után. Van egy kis pirosság, de csak ennyi.