Kardiológia

heart-2372134_340.jpgEltelt a három hónap, időszerű lett a kardiológiai kontroll. Ilyenkor a bejelentkezés után először EKG-ra kell menni. A szakasszisztensnek (gondolom így hívják, aki végzi a vizsgálatot) elég rossz napja lehetett. Összevitatkozott egy beteggel, kioktató, arrogáns módon. Aztán olyan beteget hívott be, akinek 9.40-re volt időpontja, miközben én és egy másik beteg 9.20-ra voltunk előjegyezve. "Mindegy, csak haladjunk" - mondta nem túl szimpatikusan. Másik 9.20-as beteg fel is háborodott, mert aztán nehogy majd minket toljanak le, hogy nem jelenünk meg az előjegyzett időpontban. Aztán bekerültem. Megcsinálta a vizsgálatot. Máskor szoktunk beszélgetni, de most se neki, se nekem nem volt kedve hozzá. A kardiológus doktornő viszont pont olyan kedves, aranyos és szuper volt, mint eddig mindig. Elvégezte az ultrahangos vizsgálatot, meghallgatott, vérnyomást mért. A szívem jobb állapotban van, mint korábban volt. Elvileg a Herceptin nem tesz jót neki, de szerencsére nem hogy nem rosszabb, hanem még javul is.  Arra gondoltam, hogy az első vizsgálatot a kemók után végezték, és hát köztudomású, hogy az se tesz jót a szívnek, ezért valószínűleg amiatt volt kevésbé jó állapotban a ketyegőm. Mostanra talán kiheverte a kemo megpróbáltatásait és azért van jobb állapotban. Örülök.