Megkaptam a hatodik Herceptint (49. tűszúrás). Eddig hétfőnként kellett járnom, háromhetente, de most az ünnepi kavarodás miatt átkerült szerdára. Persze nem csak én, hanem mindenki, aki eredetileg hétfőn, vagy kedden kapott volna kezelést, plusz a szerdaiak. Elképesztő méretű tömeg volt a folyosón. Nyolcra mentem, tízkor még nem láttam, hogy egyáltalán mikor fogok bekerülni az adminisztrációra, hogy jelezzem itt vagyok. De szerencsém volt, a doktornő kinézett a folyosóra és behívott. Gondolom azért, mert elég gyorsan tud velem végezni, öt perc az egész, most nem kell vizsgálgatni meg egyebek. Csak megnézte a mellkas röntgent és a hasi ultrahang leletet, gyorsan kinyomtatta az injekcióhoz a papírt és már mehettem is. Az osztályon is szerencsém volt, viszonylag keveset kellett várnom, amíg a gyógyszertárból a csőpostával felért a Herceptin. Amikor eljöttem már olyan hosszú volt a sor, hogy nem láttam a végét. Szerencsétlen orvosok, nővérek, nem is tudom, hogyan bírják ezt a mennyiségű embert ellátni. Önmagában a tény is szomorú, hogy ilyen sok a beteg. 

Délután a háziorvostól megkaptam a labor leletemet is. Vannak még kis eltérések, de semmi jelentős, alapvetően jónak mondható. Azért az nem elvárható, hogy a kemók és a sugár után hipp-hopp helyreálljon minden. De már majdnem minden jó.