Egy évvel a műtét után esedékes lett a mammográfia. Tele vagyok szorongással és félelemmel. Olvastam, hogy a Herceptint egy évig adják, illetve a betegség kiújulásáig. Magyarán, ha kiújul, nem adják tovább. Nyilván mert akkor nincs értelme. Mivel, valami megmagyarázhatatlan módon, hiszek benne, hogy ezek a Herceptin injekciók nekem nagyon jót tesznek, nem szeretném, ha le kellene állni vele. Még hét darabot kéne beszúrni. Másrészt azt is tudom, hogy ez a vizsgálat most fájni fog. A műtött cicim alapjáraton is fáj, a préseléskor biztosan még jobban fog fájni, de kibírom, csak jó legyen az eredmény. Ülök a folyosón a vizsgálatra várva és közben éhes vagyok. Egy zabszem sem férne be a fenekembe, mégis éhes vagyok, ezen szinte nevetnem kell. Szerencsére a szakasszisztenst ismerem egy évvel ezelőttről, tudom, hogy aranyos. Kíméletesen végzi a vizsgálatot. Kicsit valóban fáj, de kibírható. Közben beszélgetünk, kedvesen biztosít róla, hogy remekül nézek ki és egyáltalán nem látszik rajtam, hogy náluk töltöm a szabadidőmet. Nevetünk. Tudom, hogy egy monitoron látja a felvételeket. Tudom, hogy nem nevetgélne velem, ha valami aggasztót látna. Nem mondhat semmit, ezt is tudom. De már ismerem őket, és a jó hangulat kicsit megnyugtat. Néhány perccel később behívnak ultrahangra. A vizsgálatot végző doktornővel most találkozom először, de szerencsére szimpatikus. Először manuálisan is megvizsgál. Mutatja, hogy a műtött mellem mennyivel melegebb a másiknál. Ezt eddig én észre sem vettem. A sugárterápia miatt van. Kell egy-két év mire teljesen megszűnnek a steril gyulladások. Alaposan végzi az ultrahang vizsgálatot, a végén megmondja, hogy szerencsére nem talált semmi kórosat. Hihetetlen megkönnyebbülést érzek. Sohasem lehet hozzászokni a félelemhez, de valahogy le kell győzni. Azzal szoktam biztatni magam, hogy ha baj is van, idejében megtalálják és segítenek. De azért nagyon szorongok minden egyes kontroll vizsgálat előtt. Most szinte a föld felett lebegve, kezemben a negatív lelettel, boldogan távozom. Holnap reggel ugyan jöhetek vissza, az 56-dik tűszúrásomra, de sebaj!