Néha az az érzésem, hogy egyes (és kettes) orvosok más-más egyetemekre jártak és ott másféle dolgokat tanítottak nekik. Az új kardiológus doktornő például nem értette, hogy én miért járok oda. Igyekeztem röviden elmagyarázni, a biológiai terápia karditoxikus hatása kb 10 év után követést igényel, legalábbis ezt mondta az onkológus, nem csak mondta, lelkemre kötötte, hogy a kezdeti negyedéves vizsgálatok után még évente meg kell nézni. Az új kardiológus még soha életében nem hallotta ezt. A korábbi kardiológus pontosan tisztában volt vele. Na, most akkor mi legyen. A régi onkológusom már elbocsátott azzal, hogy a területileg illetékes helyen gondozzanak tovább. Az új öreg, nagyon öreg, már nem is járok hozzá. Az asszisztense is az. Csak annyit róluk, hogy az ambuláns lapjaik nem kerülnek fel az EESZT-be, csak papíron adják oda és slussz. Pedig az állítólag kötelező lenne. Vagy internet nincs azon az eldugott helyen, vagy a kedves idős hölgy nem tudja feltenni. Mit várhatok tőlük szakmailag? Most még van egy évem kb, hogy kitaláljam, mi legyen. 

103-dik tűszúrás a kardiológiai kontroll előtt. Szétcseszve a vénám a jobb karomban, ahol nem is lehetne szúrni. De én vagyok a hibás. Honnan gondoltam, hogy ez a nővér, aki egyszer már képtelen volt vért venni tőlem, azóta megtanult és sima ügy lesz. Miért engedtem, hogy a másik karomból, a műtött oldalon próbálkozzon. Szúrt, nem talált, kotorászott, jött egy kis vér, majd elállt. Fájt is az egész. A végén közölte, hogy ne hari, de széttrancsírozta a vénámat. Hát, gratula! Pont ezt kell elkerülni a műtött oldalon, ahonnan kivettek pár nyirokmirigyet és baj lehet az ilyesmiből. Nem lett, szerencsére. Jól feldagadt és belilult, kékült, zöldült, sárgult. Az eredmény egyébként nem rossz, vannak csillagok, de nem vészes.

Régen írtam. Kicsit szabadságoltam magam az egészségügyből, de azért nem teljesen. Novemberben 101-dik tűszúrással érkezett az influenza elleni védőoltás, majd januárban 102-dik szúrással a covid elleni. Januárban azért elkezdtem az időpont-kéréseket. Februárban a nőgyógyászati citológiával pedig elkezdtem a kontrollok sorát. Oda is időpontra érkeztem, 9,30-ra, de kiderült, hogy a rendelést még el sem kezdték, mert az orvos nem jön, valaki majd helyettesíteni fogja. Így is lett, és 11 körül be is kerültem. Sajnos megint fájdalmas lett a vizsgálat, minden csupa vér volt, pedig azt hittem helyreállt valamennyire, az utóbbi alkalmakkor legalábbis nem volt probléma, de most megint. Kezdhetem a hüvelykúpokat újra használni. A fiatal doktor végül eltanácsolt a kórházból, mondván, nem kell odajárnom, mert a bajaimból nem valószínű, hogy rosszindulatúság lesz, elég évente kontrollálni a helyileg illetékes rendelőben. Számítottam erre, de nem esett jól. Pár napra rá kész lett az eredmény, nagyjából rendben, bár vegyes baktériumokat találtak. Emiatt felhívtam az asszisztenst (kb. két órás küzdelem után sikerült elérnem), hogy van-e ezzel teendő, azt felelte, ha nincs panasz, akkor nem kell beszednem semmit. Milyen panaszokra gondol? - kérdeztem vissza. Például hasfájás. Ilyenkor azért nagyon elveszettnek érzem magam az egészségügy labirintusaiban. Szerencse, hogy a másik nőgyógyász, akihez ultrahangra járok - magánban persze - teljesen megbízható és remek szakember. De ő majd nyáron kerül sorra. Legközelebb a kardiológia jön, márciusban, aztán áprilisban a hasi ultrahang. Közben valamikor mellkasröntgen. A rendelőkben a plakátokon nézegetem az ajánlott szűrővizsgálatokat. Sehol sem vagyok ezzel a rengeteg vizsgálattal, amikre 3-4 hónapot kell várni. Most már konkrétan a bőrömön érzem a magyar egészségügy helyzetét. 

Végül írtam egy emailt a régi onkológusomnak. Gondoltam, mi történhet, legfeljebb nem válaszol. De úgy 3 nap múltán válaszolt. Megnyugtatott, hogy a ciszta a leggyakoribb elváltozás és tényleg nem kell vele foglalkozni. Azt is írta, hogy figyeljem mert ha esetleg növekedést érzek, akkor mégis kell vele foglalkozni. Na most az a probléma, hogy én nem érzem, nem tudom kitapintani. Szóval mégiscsak az lesz, hogy pár hónap múlva csináltatok egy emlő ultrahangot, fizetőset persze.

Közben megvolt a 100-dik tűszúrás, egy vérvétel a diabetológiai kontrollhoz. A doktornő alapvetően meg volt elégedve velem és elengedett egy évre! Ez szuper! Persze azzal a kikötéssel, hogy ha közben emelkedne a cukrom, akkor azonnal menjek. A legjobban annak örülök, hogy a vesefunkcióm is javult. 

A doktornő néhány percet késett a rendeléssel, elnézést kért, de egy kollégát búcsúztattak a szomszéd rendelőben. Rákérdeztem, hogy csak nem M doktor a kardiológus megy el? De igen, sajnos - felelte. Na csak azért mert én pont az ő betege vagyok. Kereshetek valaki mást aki cseszeget majd a koleszterinnel és mert nem szedem a gyógyszert. A doktor egyébként a magánszektorba távozik, és két másik orvosnő veszi át a betegeit. Lefordítom. Eddig kb 3 hónapot kellett várakozni a vizsgálatra, mostantól lesz az 5, 6 hónap is.

A bajok kezdete óta, most először nem az Intézetbe kellett mennem kontrollra, hanem abba a kórházba, ahová hivatalosan tartozom. És a vizsgálat óta azon gondolkozom, hogy talán nem is jövök ide máskor. Mindkét vizsgálat, a mammográfia is és az ultrahang is, meglehetősen felületesnek tűnt. Legalábbis a régi helyen sokkal alaposabbak voltak. A mammográfiát itt meg sem éreztem, annyira kevéssé préselték a melleimet. Az ultrahang meg néhány húzogatásból állt és kész. Fizikálisan meg sem vizsgál, holott a régi helyen az is alap volt. A doktornő nem kedves, de rém undok. Nagyon nem tetszik neki, hogy miért mentem én máshova műttetni, meg kezeltetni magam. Ha egyszer ide tartozom, miért nem ide jöttem. A válasz valójában nem érdekli. Azt mondja, lett egy ciszta a nem műtött mellemben, de nem kell vele foglalkozni. Szóval most fel van adva a lecke, hogy mi legyen. Nem tudom mennyire tekinthető normálisnak, hogy egy év alatt kialakul egy ciszta, miközben 62 éves vagyok és 5 évig kezeltek hormonterápiával, tehát kevéssé valószínű, hogy hormonok okozták. Ebben a korban nem is jellemző. Beszélni kell onkológussal, talán írok a réginek, talán egy fél év múlva fizetősbe megismételtetem az ultrahangot. Nagy dilemmák ezek és az embert totálisan egyedül hagyják az orvosok ezekkel a problémákkal. 

Én tikkeltem tőle és a lábizmaim erősen remegtek, nagyon zavaró volt - ezt már a háziorvosom mondja, miután beszámoltam neki a koleszterin gyógyszer vállalhatatlan mellékhatásairól. Azt mondja, nem is ír fel nekem semmilyen más gyógyszert, mert ugyanez lesz. Azt tanácsolja, amit ő is tesz, hogy időnként, ha zsírosat eszik, bevesz rá egy szemet. Mondjuk én nem szoktam zsírosat enni, de ha mégis töpörtyűzni támad kedvem, majd beveszem. Vagyis valamelyik nap, egy szelet tarja után, úgy gondoltam, hogy na akkor most bekapok egy pirulát. Egyből visszajött a nyakfájásom. Ez csak annyiban érdekes, hogy eddig a nyakfájást nem is társítottam a gyógyszerhez, azt hittem ez független tőle. Most már szép lassan múlik. 

A nőgyógyászom egy téli napon meghalt. Megállt a szíve, összeesett és kész. Szerencsére a szintén orvos felesége éppen ott volt vele és sikeresen újraélesztette.Azóta is él és virul és dolgozik ezerrel. Na, ezt csak azért mesélem el, mert a mostani ultrahangos vizsgálat után megkérdezte, hogy szedek-e valami új gyógyszer. Elmondtam, hogy sajnos a cukromra igen, viszont a koleszterinre már nem, mert nem bírtam, nagyon rosszul voltam. Mit éreztem? - kérdezte, majd elmesélte, hogy nála ugyanez volt és hiába próbálta végig az összes pirulát, mindtől rosszul volt illetve az egyiktől "csak" folyamatosan iszonyú fejfájás gyötörte, így ő is abbahagyta. Mit szólt a kardiológusa? - kérdeztem én. Hát, nem örült. Gondolom az enyém sem fog. Egyébként az ultrahangos vizsgálat szerint egy kicsit nagyobb lett a ciszta a petefészkemben és ott van benne a növedék, de legalább ez nem nagyobb. Viszont most már felmerül, hogy ezt a petefészket ki kellene szedni valamikor. Mivel panasz nem okoz és kontroll alatt van, nem sürgős, de azért tervezzünk a műtét lehetőségével.

Mindig nagyon fegyelmezett vagyok, ha az orvos javasol, előír valamit, én eminensen betartom. Így csináltam végig az operációt, a kemoterápiát, a sugárterápiát, a biológiai terápiát és a hormonterápiát. Egyik sem volt egyszerű. Nagyon sok rosszulléttel, fájdalommal és egyebekkel járt, különösen az utóbbi kettő. Amikor felírták a koleszterin elleni gyógyszert, teljesen természetes volt, hogy szedem az előírások szerint. De másfél év elteltével már annyira rosszul voltam tőle, hogy azt mondtam, engem nem érdekel akármi is lesz, de nem szedem tovább. Egy példa csak, hogy éjszakánként már aludni sem tudtam, mert olyan fájdalmaim voltak, mintha az egész testemet marcangolták volna. A fájdalomcsillapítók alig használtak valamit. Amint befejeztem a szedését, napról-napra jobban lettem, elmúlt a marcangoló fájdalom, ezerszer jobb az erőnlétem. Azért persze majd beszélek a háziorvossal, létezik-e valami alternatíva, mert a kardiológusom roppant szigorú és engedetlenségnek fogja majd fel. Pedig ez az igazság, ezt a gyógyszert az én szervezetem nem tolerálja.

Azt javasolta az onkológus, hogy ne telefonon próbáljak időpontot kérni a mammográfiára, hanem inkább személyesen, mert a telefon majdnem reménytelen. Azért adtam egy esélyt a dolognak, de a soha véget nem érő kicsengések során megértettem, hogy bizony, személyesen be kell menni oda. (A régi helyen eleve rá volt írva a beutalóra az időpont, nem nekem kellett futkosni utána.) Egy majdnem teljesen üres mammográfiai rendelő ablakánál kell az időpontot kérni.Valahogy nehezen megy, valahogy mintha nem örülnének itt nekem, valahogy az egész olyan érzés, mintha fogást keresnének, hogyan is lehetne elutasítani. De nincs fogás, így megkapom az időpontot. Csak otthon jövök rá, hogy az időpont a beutaló dátumától számítva a 92-dik nap. Mivel egy beutaló csak 90 napig érvényes, mehetek vissza az onkológushoz, hogy hosszabbítsa meg. És még el kell menni a régi kórházba is, hogy elkérjem a korábbi felvételeket, mert azt is kérni fogják. Oké, én simán tudok sétálgatni, de könyörgöm, mások nem biztos, hogy jól vannak annyira, hogy ezt a sok feladatot abszolválják. Esetleg nem is tudnak mindenre figyelni. Ja, és a telefon egyetlen egyszer sem szólt, míg az ablak mögötti hölgy az időpontommal vacakolt. Gondolom, le van némítva. A rendelő meg lényegében üres. A hölgy meg talán jót nevetett azon, hogy majd ha jövök a 92-dik napon, jól vissza lehet utasítani, jól el lehet küldeni. De én dörzsölt vagyok, ja kérem, 7 éve a magyar egészségügyet járom.

Azt gyanítom, hogy az onkológiai gondozóban nincs internet. Már novemberben is furcsa volt, hogy az ambuláns lap nem került fel az eeszt-be, de akkor még arra gondoltam, hogy az idősebb asszisztens megfeledkezett róla. Május végén mentem másodjára, vittem a leleteket és gondoltam, már kérek beutalót mammográfiára is, ami ugyan csak augusztusban esedékes, de ismerjük a helyzetet, lehet, több hónapot kell várakozni. Megint kaptam egy ambuláns lapot és - kis harc árán - egy beutalót is. Az eeszt-be egyik sem került fel. Azért ez már több, mint furcsa. Szerintem nincs internet, vagy alkalmas számítógép, vagy nem tudom. A gondozó egy régi épület alagsorában van. Felette egy olyan szakrendelő működik, ahol kizárt (vagy majdnem kizárt), hogy ne legyen internet. Nem értem. Legközelebb rákérdezek. 

A fogorvoshoz csak május közepére kaptam időpontot, így mégis elkezdtem szedni a "cukor" gyógyszert. Este bevettem az elsőt, másnap pocsékul éreztem magam. A legrosszabb az émelygés, hányinger volt. Két napig tartott a WC-re sietés, aztán elmúlt. Egy héttel később - az előírás szerint - elkezdtem a napi két szemet szedni. Nem kevéssé féltem, hogy akkor majd most jön a neheze. De megint csak két nap volt nehezebb, aztán elmúlt. Legalábbis ez a hasmenés, hányinger, émelygés kombó. Úgy tűnik, bírom, gyorsan alkalmazkodott a szervezetem. Revidiálom a véleményemet a doktornőről.

Azt mondja a diabetológus, hogy a helyzet nem vészes, de azért el kellene kezdeni a gyógyszert, hogy kíméljük a még meglévő inzulintermelő képességemet. Számítottam erre, átgondoltam előre, így bele is egyezem, feltéve, ha a felírásra kerülő pirula nem okoz hasmenést. Ugyanis minden ismerősöm rettenetesen szenvedett ettől. Elmagyarázom a doktornőnek, hogy mostanában minimum háromszor kell fogorvoshoz mennem és ugyebár ott nem lenne szerencsés kiugrálni a székből. Azt válaszolta, hogy rendben, olyan gyógyszert ír fel, ami nem okoz hasmenést. Én még hozzáteszem, hogy ha azt okozna, akkor nem fogom beszedni. Nem lesz gond, biztosít, de ha mégis valami lenne, hívjam fel. Át is ballagok a patikába, ahol a gyógyszerész megkérdezi, ismerem-e a gyógyszert. Nemleges válaszomra tájékoztat, hogy ez a szer a kezdeti időszakban hasmenést okozhat, illetve nagy bizonyossággal okozni fog. Bravó! Brávó! Brávó! Ebben a pillanatban megszűnt az összes bizalmam ehhez a doktornőhöz, pedig eddig kedveltem. Szóval még nem szedem be, majd ha lesz két hetem, amikor nagyjából otthon ülhetek, akkor elkezdem.

A 99-dik tűszúrás egy vérvétel volt a több komponenses cukorvizsgálathoz. Van már eredmény is. Nem jó, de nem vészes és nem is ez a lényeg. Ha az ember elég gyakran jár vizsgálatokra és elég időt tölt el a várakozással, akkor megtanul hálásnak lenni. Most éppen azért, hogy ez az emelkedő cukor érték a hatodik x után ért el és nem 30 körül. Mert láttam öt fiatalt, akik terheléses cukorvizsgálatra jöttek. Oda már általában olyanokat küldenek el, akiknél felmerül a gyanú. Négy lány, egy fiú és mind 30 körüli vagy talán még fiatalabb is. És ez szomorú. Vagy örökölték, vagy túl sok édességet ettek, ki tudja, de nem jól van ez így.

A cuki ultrahangos doktornő nagyon elcsodálkozott, hogy én voltaképpen 6 éve nem voltam hasi ultrahangon. Az én esetemben ez felettébb merész dolog és nem is érti. De gyorsan megvigasztalódik, mert kiderül, hogy jól ismeri azt a kollégát, aki az utolsó ultrahangot készítette 2018-ban. Rutinos vagyok, vittem magammal az utolsó leletet. Nagyon alaposan megvizsgált. Nőtt az epekövem. Ez nem csoda, a kövek nődögélni szoktak. És sajnos, úgy tűnik, lesz egy vesekövem is. Látott valami picit. Nagyon pici, de még nőhet. Nehezen látta, de azért látta, hogy a hátrahajló méhemben mióma lehet. Meg a petefészkemben a ciszta és a cisztában egy növedék, ami aggodalomra adhat okot. A hüvelyi ultrahangos leleteket nem hoztam magammal, ami hiba. Mert akkor mutattam volna neki, hogy ezt a növedéket van aki látja, van, aki nem. De idén majd elmegyek újra a vizsgálatra. Cuki doktornő még a lelkemre köti, hogy évente jöjjek hasi ultrahangra és még kicsit háborog, hogy van, akinek az ég világon semmi baja, de minden évben vizsgáltatja magát, mert az neki jár. Én meg bezzeg nem megyek. Oké, de senki sem mondta, hogy kéne mennem, csak most, az új onkológus. Remélem ez a cuki doktornő lesz itt legközelebb is. 

A mellkas röntgenre - szerencsére - nem kell előre időpontot foglalni, csak bejelentkezni. Ez most azért szerencsés helyzet, mert észrevettem, hogy a beutalóra nem írta rá a doktornő, hogy miféle röntgent kér. Tartottam tőle, hogy ezzel probléma lesz, ezért olyan időpontot választottam, amikor éppen rendel, hogy szükség esetén rá tudja írni és ne kelljen plusz köröket futnom. Igazam lett, nem fogadták így el beutalót (teljesen érthető módon), de rendesek voltak, áttelefonáltak az orvosomnak, hogy legyen kedves írja már rá, mit röntgenezzenek. Átballagtam, kisvártatva kijött a nővér a papírért, aztán javítva kiadta, sűrű elnézést kérések mellett. Így már elvégezték a vizsgálatot, meg is várhattam a leletet, ami negatív, azaz semmi újat nem láttak. Ezek vizsgálatok mindig nagy izgalmat jelentenek, képtelenség hozzá szokni.

Elérkezett az évi egyszeri kardiológiai kontroll ideje, a nem éppen kedvenc doktoromhoz. Azzal kezdődött, hogy az asszisztens valami vérnyomás-naplót kért tőlem, amivel persze nem rendelkezem. Mert a doktor úr kérni fogja és jaj, akkor mi legyen, ha nincs... Először EKG, és másik asszisztens mosolyogva mondja, hogy jó szívű vagyok. Nevetek, hogy azért akad, aki szerint nem jó, hanem kő. Néha muszáj - mondja és nevet ő is. Megkérem, hogy ha lehetséges ne a jobb kezemen mérje a vérnyomást. MIért? - kérdezi - A bal kezében jobb a vérnyomása? Ezen én nevetek és elmondom, hogy műtét, nyirokcsomó kivételek, satöbbi, satöbbi... Zavarba jön és magyarázkodik, hogy tényleg volt olyan beteg, aki szerint az egyik karjában jobb a vérnyomása. Ezután jön a doki és megultrahangozza a ketyegőmet. Majd bejelenti, hogy meg van velem elégedve, csak hát a vércukor, az bizony nem jó. Már foglalja is az időpontot a diabetológushoz. Aztán ad két füzetet, egy vérnyomás-naplót és egy vércukor-naplót. Elmagyarázza, hogyan írjam vezessem, naponta háromszor ezeket. Rábólintok, de persze eszem ágában sem lesz ezzel foglalkozni egész nap, mert akkor tényleg beteg leszek. És depressziós is.  Szóval majd mielőtt jön a kontroll, méregetek és írogatok, de nem ez fogja kitölteni az életemet. 

Végre egyszer nekem volt szerencsém a nőgyógyászati várakozásnál. Reggel 8 előtt érkeztem, már negyedik voltam a sorban, pedig pont 8-ra volt időpontom. De már szokva vagyok a hosszú várakozásokhoz. 9 előtt érkezett meg az orvos. Ilyenkor az osztályról jönnek le, előtte vizit van, sőt már műtenek is, néha berántják őket segíteni vagy konzultálni, ez teljesen normális. Csak az nem az, hogy egy óra alatt már elő van jegyezve 5-6 beteg, és még el sem kezdődik a rendelés, máris jelentős csúszásban vannak. Szóval megérkezett és egy perc múlva már engem hívtak be. Előtte még pont hallottam, hogy az egyik előttem várakozó megjegyezte, hogy reméli, végre elkezdődik a rendelés és az első három hölgy közül hívnak be valaki. De engem hívtak be és én be is mentem, pedig - ezúttal, kivételesen - előre engedtem volna kettőt is. Egyikükön látszott, hogy kemózzák, a másik pont műtét után volt és problémája volt a csövekkel és nem is érezte jól magát. Mindenki papírja bent volt, és engem hívtak. Viszont nagyon gyorsan végeztem, mert csak citológiát kellett levenni és olyan szuper gép van hozzá, hogy pár másodperc alatt kész és még csak meg sem éreztem, pedig az utóbbi időben sokszor fájt és vérzett. Azóta kész az eredmény, minden oké. Most tudtam csak meg, hogy a jó öreg P rendszert nyugdíjazták. Már nincs P1, meg P2 és a többi. Állítólag manapság már részletesebb és kifinomultabb a rendszer, mint amilyen a Papanicolaou osztályozás volt.

Gyorsan jött a 98-dik tűszúrás, bár ezt - lényegében - meg sem éreztem. Az történt, hogy hosszas tépelődés, beszélgetés, kérdezgetés, javaslatok alapján, beadattuk a legújabb Covid elleni védőoltást. Az egészben az a legérdekesebb, hogy ez az első, ami után érzek valamit, egy nagyon enyhe kis fájdalmat az oltás helyén. Meg sokat aludtam. Ennyi. 

A 97-dik tűszúrást szinte meg sem éreztem, olyan ügyesen vette le a vért a nővér. A friss labor most a kardiológiai vizsgálathoz kellett. A jó hír az, hogy a vérzsírok szinte teljesen rendben vannak, a rossz pedig az, hogy a cukor probléma változatlanul jelen van. Meg valami veseértékek rendetlenkednek, erről már beszéltem a háziorvossal. Szerinte az a gond, hogy keveset iszom. Szerintem is. Reggel hétkor megittam két deci vizet és fél 9 után vették le a vért, közötte semmi, és persze előtte, éjszaka sem iszogatok. Nem nagyon értik, hogy nekem ez nehéz ügy, mert ha kell, akkor nagyon-nagyon sürgetően kell mennem a mellékhelyiségbe. Ez összefügg a hormongyógyszeres hüvelysorvadásos problémámmal. Másrészt ki a fene szeret a rendelőkben kimenni, ismerjük az állapotokat. Visszatérve a leletre, a többi értékem jó és a vizelet is rendben van. Az más kérdés, hogy a kardiológus megint csesztetni fog a cukorértékkel. Az a kedvenc témája. A szívem nem nagyon érdekli.

Azt mondja a hölgy a hasi ultrahangon a telefonba, hogy nem úgy van az, hogy valaki csak úgy telefonál akármikor és kér egy időpontot a vizsgálatra. Kizárólag minden hónap első hetében lehet telefonálni és időpontot kérni.  (ezt miért nem jelzik pl a honlapon?) Így esett, hogy a március 13-ra kaptam időpontot. Addigra már lejár a beutalóm, de sebaj, egyszer meg lehet hosszabbítani. Elvileg. Ha még így van. Ha még meg nem változtatta valaki ezt a rendszert is, csak titokban. Majd kiderül.

Újabb, érthetetlen változás. Az év első hetében felhívtak a kórházból, hogy van ugyan időpontom a nőgyógyászati kontrollra, de ne menjek, mert a főorvos asszony már nem rendel. Nyugdíjasként dolgozott és mostantól már nem lesz a kórház dolgozója. Ha gondolom, megadják a magánrendelése telefonszámát. A lényeg végül is az, hogy elküldtek egy kiváló szakembert. Miközben orvoshiány van. Abban maradtunk az asszisztenssel, hogy átír egy másik orvoshoz, aztán majd meglátjuk. Egyébként van már magánrendeléses nőgyógyászom, aki egy ultrahangos zseni és ha biztos akarok lenni a dolgokban, hozzá szoktam menni. Citológiát is csinál, szóval, akkor már inkább nála maradok, ha mindenképpen fizetni kell a vizsgálatért. De első körben adok egy esélyt az új orvosnak, hátha szimpatikus és hátha jó szakember ő is. 

Mivel tavaly letelt az öt év a műtét óta és tünetmentes voltam, kitettek az országos intézményből azzal, hogy a továbbiakban a területileg illetékes helyeken folytassam. De egy furcsa véletlennek köszönhetően a rendszerben volt még egy beutaló idénre, a mammográfiára. Nem mondom, egy kicsit izgultam, hátha menet közben valakinek feltűnt, hogy engem innen már kitettek és törölték a beutalót. De szerencsére nem történt ilyen, megvolt a vizsgálat, rendben találtak. Minden esetre nem lehetett tovább húzni, hogy megkeressem a helyi onkológiai gondozót. Nagyon gyorsan kaptam időpontot. Idős orvos, idős asszisztenssel. Felírt melltartót (az egy fontos ok volt, hogy legyen onkológusom, mert ő írhatja fel, meg sebész. De sebészt nehezebb szerezni.) és az ambuláns lapomra ráírta, hogy a háziorvos utaljon be mellkas röntgenre és hasi ultrahangra. Mert ő nem írhat ezekre beutalót. Eszem megáll! Az onkológus szakorvos nem írhat beutalót kontrollvizsgálatra? Mi van? Ez komoly? Ez egy szép kör. Megyek az onkológushoz, hogy írjon egy papírt, hogy a háziorvos utaljon be szakvizsgálatokra, majd megyek a szakvizsgálatokra és a leletekkel vissza az onkológushoz. Nem lehetne egyszerűbben? De, lehetne. Csak nem Magyarországon. Persze ha maradhattam volna az országos intézménybe, ott helyben minden elintéződött volna. Bár, mondjuk, ott meg az utóbbi években semmilyen kontrollra sem küldtek el.

Ja, és plusz izgalom volt, hogy se a melltartó recept, se az ambuláns lap nem került fel az EESZT-be és nem tudtam, hogy a fehérneműs szakboltban elfogadják-e így. De szerencsére elfogadták és meg tudtam venni. Valamivel több, mint 50% áremelkedés volt tavaly óta. Azért az elég durva. Beteg emberek esetében pláne durva!

Kaptam influenza elleni védőoltást, ez volt a 96-dik tűszúrás.

Kép forrása: pixabay

Az történt, hogy múlt hétfőre virradó éjjel totálisan eláztatták az otthonunkat. A felettünk lévő lakás konyhájában szétrobbant egy flexibilis vízcső és valószínűleg órákon át ömlött a víz. Éjjel volt, mindenki aludt, ők is, mi is. Mi konkrétan arra ébredtünk, hogy a csillár magától felkapcsolt, majd a fee relé lecsapott és áramtalanította az egész lakást. Egyidejűleg meghallottuk a zubogó vizet. Ömlött a falakon, a villanyvezetékeken át a lakás legtávolabbi zugáig, mindenhová. Mire sikerült a gondnok, vízelzárás, stb. kört lefutni, már a plafonból is szapora cseppekben esett a víz. Na csak azért mesélem, hogy elég stresszesen indult a hét ahhoz, hogy szerdán meg a mammográfiai kontrollon kellett megjelennem. Ettől is minden évben eléggé fosok, de szerencsére most sem láttak semmit. 

Hajnalban keltem, hogy a megjelölt időpontra, reggel nyolcra odaérjek a vizsgálatra. Hétkor el kell indulnom és előtte ugye, az elindulás nem megy könnyen. Sokszor kell pisilni, még akkor is, ha csak egy pohár vizet iszom. Kávéról szó sem lehet, de enni azért muszáj valamit és kb. hatszor mosakodni, mire elindulok. Ballagtam a helyre, ahol mindig csinálták a vizsgálatot, de ott kiderült, hogy ja, már nem ide kell jönni, hanem a másik épületbe, az ambulanciára. Ott aztán nagy tömeg fogadott, de az orvosok csak kilenc körül érkeztek. Majdnem 11 óra volt mire bekerültem. Két cuki, fiatal orvos vizsgált, azt mondták ők nem látnak semmilyen növedéket a petefészek cisztámban. Kaptam egy leletet is, igen sajátságos a kinézete. Egy oldalnyi szöveg a 2017-es vizsgálatokról, majd hirtelen az aznapiról két sor. Na most az biztos, hogy az ultrahangos magán orvosom az egyik, ha nem A legjobb a szakmában, szóval ha ő látott valami növedéket, akkor az ott van, még akkor is, ha ez a két cuki doki nem látja. Abban bízom, hogy ha növekedett volna, akkor azért ők is látnák. De jövőre inkább megint fizetek a magánrendelésen, de a szuper ultrahangoshoz megyek vissza.

Szerencsére a TSH kontrollhoz is csak kevés vér kellett, némi keresgélés után - amikor már bent a tű a könyökhajlatomban - talált a nővér egy valamirevaló vénát és kipréseltük a megfelelő mennyiséget. Délutánra megvolt az eredmény, mindhárom érték határokon belül. Hurrá! Biztosan nagy hülyeség és semmi alapja, de megint szedtem a szelént és úgy tűnik megint segített. Szépen helyreállt a pajzsmirigy működésem, ami az év elején még túlműködést mutatott. 

Bőven letelt a fél év, amit a nőgyógyász megadott, hogy letelte után menjek vissza kontrollra az újonnan felfedezett, "polipnak imponáló képlet" miatt. Az a remek hír, hogy a pici polip eltűnt. Már nincs ott. Legalábbis nem látható. De az előzmények és többi bajom miatt nem szabadulhattam el csak úgy, egyszerűen. A vizsgálat után kaptam két beutalót. Egyet laborba tumormarker nézésre, a másikat ultrahangra. Amikor kijöttem a vizsgálóból, már bőven elmúlt dél. Mivel a kórház laborjában nagyon kedvesek és jó fejek, amíg csak ott vannak, leveszik a vért, akkor is, ha már lejárt a műszak. Szerencsémre, nyitva volt az ajtó, mondták jöjjek csak nyugodtan. A 94-dik tűszúrást nem is éreztem. Zubogott a vér azonnal, a jól eltalált "nem létező" vénámból. A nővérnek a nyakába akasztottam egy világbajnoki címet. Ő meg csak nevetett, ugyan, egyáltalán nem nehéz tőlem vért venni. Ennek a mondatnak pont az ellenkezőjét hallgatom öt éve. Ultrahang majd júniusban, a leletekkel vissza a nőgyógyászhoz júliusban. Mire hazaértem - jó, közben vásároltam is - elkészült a lelet és az érték kiváló lett. Hurrá! Valamikor a pajzsmirigy ügyet is kontrollálni kell még. Az lesz a következő intézendő ügy.

Arek Socha képe a Pixabay-en.

Levették azt a kis ampulla vért, ami szükséges volt a KÉT érték meghatározásához. Nem ment könnyen. Talált egy kis vénát, de nem nagyon jött belőle vér. Mindegy. Valahogy megvolt ez is, a 93-dik tűszúrás. Az eredmény - amint várható volt - minkét érték egy picit magasabb a normálisnál. Szerencsére a doktornő is úgy találta, ezzel egyelőre nem kell foglalkozni. Jöjjek vissza egy év múlva. Persze ha időközben nem tapasztalok komolyabb emelkedést a vércukor értékben, mert akkor jöjjek hamarabb. Aztán kiszúrta a pajzsmirigy túlműködésemet a korábbi leleten és leírta azt is az ambuláns lapra, hogy legyen megismételve a vizsgálat és ha szükséges, menjek endokrinológushoz. Újabb böködés a láthatáron. 

De tényleg, teljesen felesleges ehhez a kardiológushoz járnom az éves kontrollra. Csináltak egy ekg-t, megmérték a vérnyomásomat, és a vér oxigén szintjét és kész. Ultrahangot nem csináltak, mert ez a pali sehogy sem érti, hogy én nem a jól karbantartott magas vérnyomásom miatt kell hogy odajárjak, hanem a mellrákra kapott biológiai kezelés miatt. Az egy évig kapott injekció ugyanis szívméreg, bocs, cardiotoxikus hatású lehet. Ezért nézték anno negyedévente a szívemet, amíg kaptam, hogy mennyire bírom. De ennek a dokinak fingja sincs erről a szerről, ezért aprólékosan nézegeti a laboromat és beleakad két századnyival magasabb trigliceridbe és az évek óta picit emelkedett cukromba. Csak az érdekli, hogy járjak a szomszéd szobában rendelő diabetológus doktornőhöz.(Vajon miért? Ez is érdekes kérdés.)Már foglalja is az időpontot hozzá és írja a beutalót vérvételre, amint két - ne viccelek - kettő érték vizsgálatát kéri, a három havi cukrot és az éhhomi cukrot. Azt sem érti, hogy tőlem nehéz vért venni a szétszúrkált vénáimból, két kicseszett érték miatt ne szúrkáljanak már. Egyszer rájöttem, hogy azt hiszi a biológiai terápiára kapott anyag, azonos a kemoterápiával. Hát, nem. Nagyon nem. A régi kardiológusom bezzeg tökéletesen képben volt mindenről, állítom jobban tudta, mint az onkológus. De őt nyugdíjba küldte egy nagyokos főnök. Valami megoldást kell találnom erre, persze, lehetőleg nem megint azt, hogy fizetős magánrendelésre járjak.

.Shahid Abdullah képe a Pixabay -en. 

Utólag tudtam meg, hogy tegnap volt a Blue Monday, azaz az év legdepressziósabb napja. Az ünnepek elmúltak, még mindig korán sötétedik, hó közepe van, tehát a fizetés még messze. Na, én azzal kezdtem ezt a Blue Mondayt, hogy reggel laborvizsgálatra mentem, a 92-dik tűszúrásra. Ezúttal nem figyelmeztettem a nővért, hogy nehéz dolga lesz a szétszúrt vénámmal. Gondoltam, ha nem sikerül, akkor megengedem a másik karomból venni, ha már az onkológus is jóvá hagyta, időnként szúrhatnak ott is, egy-egy vérvétel erejéig. Na most, Blue Monday ide vagy oda, a kis nő egy pillanat alatt megszúrt és már jött is szépen a vér. Az eredmény nem rossz, nem jó. Megint alacsonyabb a TSH, magasabb a cukor és a triglicerid és van még néhány eltérés, amik kis mértékűek. Jövő hétfőn viszem a kardiológushoz.

Végül rendben lezajlott a nőgyógyászati kontroll. Volt egy kis összecsattanásom az asszisztenssel, sehogy sem értette, mit akarok. De aztán gyorsan behívtak. Tök nyugodt voltam, nem is fájt most annyira a vizsgálat. Aztán egy pillanat alatt frászt kaptam, amikor a doktornő megszólalt: látok valamit a méhszájon. Nézte, nézegette, majd azt mondta, hogy valószínűleg egy 2-3 mm-es polip. Hát, remek! Az még nem volt. Félve vártam a citológiai eredményt, majd egy hétig izgultam. Teljesen jó lett, csak a szokásos sorvadást írták le. De fél év múlva újra kontrollra kell mennem a polip miatt. (Ez a tengeri halak bosszúja, amiért az előző bejegyzésben kifejtettem, hogy utálom őket? Üzenem, hogy a polip nem hal, hanem fejlábú. Bár mondjuk, őt sem szeretem.)