Riadalom
Tegnap este, zuhanyozás közben kitapintottam "valamit" a műtött mellemben. Mintha kicsit fájna és mintha mozdítható is lenne. De az én esetemben nem az jut először eszembe, hogy ciszta, vagy zsírcsomó, vagy akármi. Reggel berohantam a kórházba. Először kerestem az onkológust, akit nem találtam, mert már nem helyettesíti a nyugdíjba ment orvosomat. Remek. Fel az osztályadminisztrációra. Tömeg. Kivárom, amíg valaki kijön, aki alig áll szóba velem, de nagy nehezen átirányít a sebészeti ambulanciára. Ott meglátom a régi, kedves asszisztenst, épp becsukja az ajtót. Tömeg. Nem baj, kivárom, amíg újra kinyitja. Átküld a sebészeti osztályra. Tömeg. Többször elküldenek az ajtóból. Erőszakosnak kell lennem, hogy végre valaki meghallgasson. Nagy nehezen sikerül, jövő szerdán reggel menjek H doktornőhöz az ambulanciára. Majd átküldik a papírokat. Két órás küzdelem után ennyit sikerült elérni. Nem vagyok biztos benne, hogy a papírok valóban ott lesznek, de majd valahogy beküzdöm magam. Nincs onkológusom és sebészem sincs, mert ő éppen két hét szabin. Miért van az, hogy a betegnek kell szaladgálni, kideríteni, hogy hová menjen a bajával? Abban a kórházban, ahol két és fél éve kezelik? Ez nem pénzkérdés lenne. Ráadásul úgy néznek rád, mintha direkt a bosszantásukra jöttél volna. Jó, amikor végre elmondhatom mi a gond, már segítőkészebbek, de azért nem nagyon segítőkészek. Inkább a hátukat szeretik mutatni.
Eljött a nőgyógyászati kontroll ideje. Mivel legutóbb az ultrahang eredmény miatt cserélték le a gyógyszeremet, most újra meg kell majd nézni, hogy javult-e a helyzet. A doktornő nagyon örült, hogy a javaslatára lecserélték a pirulákat, meg annak is, hogy ez a gyógyszer sokkal jobb mellékhatások tekintetében, mint a másik volt. Írt beutalót az ultrahangra (február vége) és elküldött vérvételre, a szokásos CA 125 tumormarkerre. Ez a marker újabban enyhén megemelkedett értékeket mutatott. 35 a felső határ, nekem tavaly januárban 47,8 volt, augusztusban meg 56,6, szóval kicsit izgultam. A vérvételi hely már rég zárva volt, mire végeztem, de mondták, nem baj, menjek fel a laboratóriumba, majd ott leveszik. Csak csöngessek be. Mondanom sem kell, hogy attól félve mentem fel, hogy engem innen mindjárt kidobnak. Ide nem járnak betegek, itt készülnek a vérvizsgálatok. De csengettem és rögvest beengedtek. Egy férfi mindjárt le is vette a vért. A jobb karomból ugye nem lehet, a bal meg már totál szét van szúrva. De ennyire még soha életemben nem fájt vérvétel, mint ez. Egy szúrás volt, mégis több helyen lett véraláfutás, ilyet még nem is láttam korábban. Egyébként ez volt a 72-dik tűszúrás. Ma reggel az e-egészségügyön meg is tudtam nézni a leletet, és mit bánom én, hogy fájt, mert az érték visszament a normál tartományba, 35 alá.
Egy barátnőmnek azt mondta valaki (egy állítólagos barát), hogy ő vonzotta be magának a betegségeket. Először a cukorbetegséget, aztán a méhtestrákot. Hát, gratulálok, ez aztán a jó hozzáállás, kvázi áldozathibáztatás. Inkább hallgatna az ilyen barom. Szegény barátnőm nagyon el is szomorodott. Alig tudtam meggyőzni, hogy nem, nem ő a hibás, amiért beteg lett. Egyébként évek óta tünetmentes és a cukorbetegségét is jól kezelik. Abban megegyezhetünk, hogy a stressz nem tesz jót, gyengíti az immunrendszert és ez utat nyithat egyes betegségeknek. Ezekkel a buta szövegekkel a buta emberek pontosan stresszt, szorongást, és szomorúságot okoznak! Ehelyett inkább biztatni kéne, hogy mozogjon többet, egészségesebben táplálkozzon és legfőképpen segíteni, hogy minél több boldog perce legyen. Ja, hogy ez a nehezebb? Kétségtelenül, ostoba szövegeket mondani sokkal egyszerűbb, mint megszervezni egy kirándulást, egy közös úszást, vagy színházat. Szóval, ha valaki erre már nem áldoz energiát, akkor inkább kussoljon!
Többször írtam már arról (például itt: 
Sosem teszek újévi fogadalmakat, mert sosem működtek. Nem csak nálam, általában másoknál sem. Például amíg rendszeresen jártam az uszodába, azt tapasztaltam, hogy januárban hirtelen nagy lett a tömeg, februárban ritkult, míg március végére helyreállt a "rend", eltűntek az újévi fogadalmasok, már csak azok jártak, akik amúgy is szoktak. Most viszont beleakadtam a YearCompass-ba, és felkeltette az érdeklődésemet az "Évrendezés". Letöltöttem a füzetkét és elhatároztam, hogy majd a napokban kitöltöm. Csak azt nem értettem, miért írják, hogy tegyek szabaddá néhány órát hozzá. Ugyan, mi tarthat olyan sokáig, hogy néhány kérdést megválaszoljak. De aztán belepillantottam és rájöttem, hogy azért, mert nehéz. Nagyon nehéz alaposan végig gondolni az elmúlt évet és lezárni a dolgokat, sok minden elsőre eszébe sem jut az embernek. Az ideit sem könnyű tervezni, pláne az én esetemben, nekem mindig kontrolltól kontrollig terjednek a tervek. Sosem tudhatom, hogy a következő kontrollnak mi lesz az eredménye. Ettől függetlenül ez egy jó dolognak tűnik. Ha valakit érdekel, a részleteket itt találja:
Két évvel ezelőtt, december 20-án kaptam az utolsó kemót. Pont Karácsony előtt, ami kopaszon, görcsökkel, émelygéssel és hányással telt, valahogy így, ahogy akkoriban megírtam: 
Térdig latyakos időben nem szeretek orvosi rendelésre menni, mert csöpög a bakancsomból a koszos hólé, és a fehér rendelőkben különösen kínos látványt hagyok magam után. Hiába törlöm meg alaposan, a résekből fokozatosan olvad ki a jeges hó. A kardiológiára sok hónap a várakozás, így nincs választási lehetőség, menni kell a havas esőben, jeges úton is az egy éves kontrollra. EKG után a doktornő kikérdez, megméri a vérnyomásom, meghallgat, alaposan, még a nyaki ereimet is. Aztán az ultrahang vizsgálat elején örvendezve mondogatja, gyönyörű, gyönyörű. A fontos százalék (EF) jobb lett mint tavaly volt. Valami szívizom rugalmasság viszont rosszabb lett, de nagyon enyhe mértékben, ez már a korral is járhat, de "dolgozik" a Herceptin cardiotoxikus hatása is. Aggodalomra nincs ok, elég egy év múlva jönnöm az újabb kontrollra. Letörölgetem magamról a zselét, aztán az ágyról a koszt a cipőm helyén. Felülre tesznek papírlepedőt, de a lábak helyére nem. Még leülünk pár szóra. Az ambuláns lapra valahogy le tudják hívni az utolsó vérvizsgálat eredményét, legalábbis az adatok egy részét, gondolom azokat, amik kardiológusi szempontból érdekesek. Amikor átfutja a doktornő beleakad a pajzsmirigy TSH eredménybe, ami negatív tartományban van, tehát kis túlműködést jelez. Szerinte ezzel érdemes foglalkozni, mert csak kezdődő állapot, de figyelni kéne. Mondom, hogy a háziorvos szerint ez összefügg a hormongyógyszeremmel. "Nem hinném" - mondja és megismétli, hogy ne hanyagoljam el. Rendben - felelem és arra gondolok, hogy majd megkérdezem az onkológus szakorvos jelöltet - aki jelenleg a kezelőorvosom - hátha tudja, lehet-e összefüggés vagy nem. Őszintén szólva, nem hiszem, hogy tudja. Most menjek endokrinológushoz?
Most már közel két hónapja szedem az új gyógyszert. Kétségtelenül vannak mellékhatásai, igen kellemetlenek. Például sokkal gyakoribbak lettek a hőhullámok, erős izzadással. A fokozott izzadás amúgy is a lehetséges mellékhatások között van. Időnként erősen fájnak a csontjaim, ízületeim, főleg éjjel, olyankor be kell vennem rá fájdalomcsillapítót. Fáradékonyság is van, de mintha kevésbé kínozna, mint az előző gyógyszernél. A szorongás változatlanul gyötör és érzek szemproblémákat is. Elmegyek majd szemészetre. Több lehetséges mellékhatásról meg nincs infóm, mert laborvizsgálat kell majd hozzá. De! Összességében azt mondhatom, hogy ez az új gyógyszer sokkal jobb, mint a régi volt. Attól néha tényleg brutálisan rosszul voltam. Lehet, hogy hosszabb távon ez se lesz jó, de momentán örülök neki, hogy lecserélték.
Na, most aztán nem tudom, mi van. Tegnap voltam allergia vizsgálaton, az ún. Prick teszten. Ez úgy zajlik, hogy felhelyeznek egy-egy pötty allergén anyagot az alkarra, egy picit megkarcolják és negyed óra múlva megnézik, melyiknél alakult ki vörösség, duzzanat. Rém egyszerű. Csak nem nálam. Az egész sorozat egy hisztamin cseppel és egy negatív kontroll (fiziológiás sóoldat) cseppel kezdődik, utána rakják a többit. A hisztaminnak mindenképpen be kell vörösödni (pozitív válasz), a kontroll cseppnek meg nem szabad (negatív). A hisztamin annak rendje és módja szerint látványos allergiás reakciót váltott ki a bőrömön, majd a negatív kontrollos is, csak kisebbet. Ez nagyon ritkán fordul elő a doktornő szerint. Az összes többi anyag közül néhány minimális mértékben pirosodott be, határesetnek tekinthető, például gabonafélék, füvek és a fekete üröm. Sokkal előbbre nem vagyunk. Nem is tudtak más tanácsot adni, csak azt, hogy ha jó az orrspray, akkor használjam. Még felmerült a doktornőben az is, hogy talán a hormongyógyszer miatt lett pozitív a negatív kontroll, mert az sok mindent befolyásolhat. Szóval elég vicces eredmény ez, hogy a parlagfűre semmi reakcióm sincs, a sóoldatra meg jól láthatóan vörösödik a bőröm. Pláne annak tudatában, hogy a véremben lévő nátrium szint az alsó határon van (ezért rendszeresen több só evésére biztatnak). Tavasszal, amikor már semmi sem használt a köhögésemre, a Gellért sókamrája hozott rendbe. De ezt az ügyet én most elengedem, tél jön, majd ha megint gondom lesz (orrfolyás, bedugult orr, tüsszögés, köhögés, torokfájás, könnyezés, szemviszketés, fülviszketés és társai) visszamegyek a gégészetre.
Egy ideje már gondolkodom azon, hogy miként lehetne a nőknél elérni, hogy járjanak el szűrővizsgálatokra. Itt van ez a Pink Október, biztosan hatásos néhányaknál, de nem hiszem, hogy igazán sok nő kap a fejéhez és rohan bejelentkezni. Tudom, mert én sem tettem. A családomban nem fordult elő mellrák, se a felmenőimnél, se az oldalágiaknál. Ettől biztonságban éreztem magam, ami persze butaság volt. Ma már tudom, hogy a betegség jelentős részét nem az öröklés okozza. Itt van tehát a tudatlanság faktor. Másrészt én is olvastam a neves pszichológus véleményét, mely szerint a mammográfia nem ér semmit, sőt. Nem linkelem ide, mert nem akarom népszerűsíteni. Én is szívesen hivatkoztam rá, ami megint csak butaság volt, de ez már nem elsősorban az én butaságom. Ez a félretájékoztatás, ami sokat árthat. Valamennyire elhittem azt is, hogy a sugárzás nagyon káros, konkrétan rákot okoz, amit szintén előszeretettel terjesztenek Mekk Mesterek. Az én "szerencsém" az volt, hogy a nőgyógyászom már nagyon pipa volt rám, amiért nem voltam mammográfián. Pikírt, dühös kioktatásokban részesített és ha nem ijedek meg, hogy a jövőben nem vállalja, hogy a betege legyek, akkor talán még ma sem megyek el. Illetve ma már biztosan elmentem volna, de lehet, már későn. Mert a betegség kicsi volt két évvel ezelőtt. De a pici gócok összeértek volna egy nagy daganattá, ami ráadásul Her2 pozitív volt, agresszíven szóródó. Szóval én sokat köszönhetek egy nem kedves, ámde okos nőgyógyásznak. Visszanézve leginkább azt látom, hogy féltem a vizsgálattól. Nem a fájdalomtól (egyáltalán nem fájt), hanem az eredménytől. Ami persze illogikus, mégis így volt. Azt hiszem, hogy a figyelemfelhívó séták és egynapos események mellett egész évben, folyamatosan kellene felvilágosítani, és megfelelően tájékoztatni a nőket. Talán elsősorban az orvosoknak. Minden orvosnak. Plakátokat a rendelőkbe. Tájékoztató füzetecskéket az orvosokhoz. Akár egy reumatológus is rákérdezhet a páciensre, hogy volt-e mammográfián és a kezébe adhat egy tájékoztató füzetet. Sőt, a pszichológusokat is bevonnám. Ők is sokat tehetnének a félelmek csökkentésében. Szóval, szerintem többet kellene tenni az állami egészségügynek, mert a civilek szuperek, de a lehetőségük sokkal korlátozottabb.
Régen írtam a hajamról. Az egyik legnehezebben elviselhető kemó mellékhatás a kopaszság. Hiába mondták, hogy majd meglátom, milyen gyorsan kinő. Nem nőtt ki gyorsan, sőt, számomra szinte elviselhetetlenül lassan nőtt. De kinőtt. Fiatal koromban rengeteg, sűrű és egyenes hajam volt. Nem létezett az a francia csat, ami átfogta volna. Mindig ki kellett hagyni egy tincset, ha össze akartam fogni. Aztán az idő előre haladtával kevesebb lett és vékonyabbak lettek a hajszálak is. Simán átfogta bármilyen csat. Amikor a kemók után elkezdett nőni, úgy tűnt, hogy vékony szálacskák lesznek. De egy évvel később már vastag - és ami nagyon meglepő volt - göndör haj nőtt ki a fejemből. Egyre több és egyre göndörebb. Kezdetben kihúzattam a fodrásszal, aztán megbarátkoztam a göndörséggel. Két év elteltével azonban a göndörség elkezdett kisimulni, de csak fejtetőn. Most olyan felemás vagyok. Felül sima, alul göndör. Na, ebből csináljon valaki frizurát! De igazából nem érdekel. Az a lényeg, hogy van hajam. Kopasz koromban megfogadtam, hogy ha nekem még egyszer lesz hajam, soha többé nem fogok rá panaszkodni, se a lenövésre, se a minőségre, se a hosszára, semmire. Ja, és megint semmilyen csat se tudja átfogni a hajamat, olyan rengeteg és vastag. 
Az orrspray, amit legutóbb a gégészeten felírtak, kiválóan használt. Meg is lepődtem, jé, ilyen, amikor jól szelel az ember orra? Már olyan régen kialakulhatott ez az orrnyálkahártya duzzanat, hogy egész hozzászoktam. A doktornő is örvendezett, hogy milyen szépen rendbe jött. Viszont így elég nyilvánvalóvá vált, hogy allergiáról van szó. Csak azt nem tudni, hogy mire vagyok allergiás. November elején vissza kell mennem egy másik orvoshoz, hogy kiderítsék egy vizsgálattal. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem tudom mennyivel leszek beljebb, ha már tudom, hogy konkrétan a parlagfűre vagy a mogyoróra. Kikerülni úgysem tudom ezeket. Mindegy, azért természetesen elmegyek a vizsgálatra.).
A hetvenedik tűszúrás csak egy influenza elleni védőoltás volt. Néhány perccel később, a 71-dik viszont vérvétel, ami most már elég zűrös ügy. A műtött oldalamból nem szabad vért venni (se), a bal karomban viszont már totál szét vannak szúrva a vénák. Kész szakmai kihívás a nővéreknek, hogy sikerül-e eltalálni valamelyiket. 
Kerestem a neten valami fórumot, vagy honlapot, ahol beszélnek a Famos mellékhatásairól. Mert mostanra ismét nagyon gyakoriak lettek a hőhullámaim és igen, sajnos fájnak az ízületeim, izmaim és a fáradékonyság is változatlanul keseríti a mindennapjaimat. Elkezdtem aggódni, hogy hízni is fogok, ugyanis az is egy lehetséges mellékhatás. Csak egy cikket találtam, ahol hozzászólt valaki, hogy 30 kilót hízott ettől a gyógyszertől. Frászt kaptam. Elégé diétázom egy ideje. Semmi édesség, sok zöldség, gyümölcs, a kenyér teljes kiőrlésű vagy graham, igazából két nagy lyuk között egy kis kenyér. Egy dekát sem fogytam és ez nem túl biztató. Az nagyon kevés, hogy a tájékoztatóba leírják, hogy mik lehetnek a mellékhatások. Kellene valami tanácsot is adni. Például, hogy ettől a gyógyszertől sűrűn tapasztalhat majd éhséget, ezért gyakran egyen, keveset, különben meghízhat. Csak azért jutott ez az eszembe, mert újabban éhesen ébredek, ami eddig nem volt jellemző. Napközben is vigyázni kell, mert sokszor megéhezem. Jó lenne ennek az egésznek a fiziológiáját is megérteni, akkor talán könnyebben lehetne a súlyt tartani. 
Tegnap kellett visszamennem a gégészetre. Becsülettel beszedtem a csendes reflux gyanúra kapott gyógyszert és naponta háromszor csepegtettem az orromba, de a helyzet nem javult lényegesen. Újra megvizsgált a kedves, alapos doktornő és bár a hangszálaim letisztultak és a garatom is szebb, az orromban változatlanul erősen duzzadt a nyálkahártya. Egyébként meg köhécselek, tüsszögök és fáj a torkom, akkor is fáj, ha nem látszik rajta semmi. Most már négy hete. A refluxot egyelőre még nem kizárva, felmerült, hogy allergiás vagyok valamire. Kaptam egy orrsprayt, valamilyen szteroidosat. Naponta kétszer kell fújni és szedni kell a gyomorsav elleni gyógyszert is. Két hét múlva megint vissza kell mennem. Ha nem javulok, tovább küldenek valahova. 
Tudom, sokan tanácsolják, hogy nem szabad elolvasni a gyógyszerek lehetséges mellékhatásait, mert akkor be sem meri venni őket az ember. Én elolvasom, mert többször kaptam volna frászt egy-egy tünet miatt. Az új gyógyszerem listája is szép hosszú, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ott van közte a fáradékonyság. Csak azt szeretném megkérdezni a gyógyszervegyészektől, hogy valahogy nem lehetne olyat kikeverni, ami élénkülést okoz? Miért okoz mindegyik fáradékonyságot? Mennyivel jobb lenne, ha aktivitást, strapabírást okozna! 
Most voltam először a Lánchídi sétán, és előtte a konferencián. 2017-ben még tartottak kemók, akkor fizikailag nem bírtam volna. Tavaly meg lelkileg nem, mert akkoriban minden héten volt valami, vagy injekció, vagy vizsgálat, és örültem ha van néhány napom, amikor nem a betegségemmel kell foglalkozni. De idén a barátnőm felajánlotta, hogy eljön velem és az előadások témái közül a legtöbb kifejezetten érdekelt. Nem is csalódtunk. Rövid, informatív, érdekes előadásokat hallhattunk. Tetszett, hogy az alkalomra nem csak a Lánchidat világították meg rózsaszínnel, hanem a Szabadság-szobrot, Budán egy épületet és a pesti oldalon egy szállodát is. Volt graffiti festés meg flashmob és a séta is kifejezetten jó hangulatúra sikerült. De bármennyire is vidám vonulás volt, én majdnem sírtam. Engem mindig megrendít, amikor az egy négyzetméterre jutó szenvedés mennyisége túl sok. Márpedig itt voltak nők még teljesen kopaszon, vagy parókában, vagy pár milliméteres hajjal, ami azt jelzi, hogy még tart a kezelésük és akik teljesen jól néznek ki, azok is rettenetesen sok megpróbáltatáson, sokkon, fájdalmon vannak túl. Ez pedig nem múlik el nyomtalanul, bármennyire is igyekszünk túltenni magunkat rajta. Köszönet a szervezőknek. A magam részéről annyit tudok tenni, hogy beszélek róla, ahogy az egyik előadó kérte. Itt, a blogon mondom el mindazt, amit megtapasztaltam és amit megtudtam erről a betegségről.
Hiába pletykálták, nem igaz, hogy az onkológusomat visszahívták volna nyugdíjból. Jelentkeztem a megadott helyen, szerencsére nem kellett sokat várnom. Ugyanabba a rendelőbe irányítottak, ahova eddig is jártam, csak már ott egy új orvos dolgozik. A folyosó zsúfolásig tele betegekkel, de akihez én kerültem, nem vár senki. Valaki bent van nála, de amikor végez, már mehetek is. A doktornő olyan fiatal, hogy ha utcán látnám, azt hinném most készül az érettségire. Még nem szakorvos, ezért önálló döntéseket nem hozhat. Gyógyszercsere ügyben felhívja az osztályvezetőt, aki engedélyezi. Aztán szerez szakorvosi receptet és felírja az új pirulákat. Kikérdez, megvizsgál. Ad beutalót laborra. Meglepetésemre tumormarkereket (CA 125, CA15, és CEA) is kér. Eddig csak a nőgyógyászaton csináltattak. Itt az előző orvosom nem javasolta, pedig többször is rákérdeztem nála. Fél év múlva kell csak újra kontrollra jönnöm, azt kéri addigra vigyek egy nőgyógyászati kontroll leletet is, lássuk, hogy a gyógyszercsere bevált-e. Még az adminisztráción adtak egy beutalót a mammográfiára is, jövő augusztusra. Kiváltottam a gyógyszert, de csak a munkahelyemen kezdtem el kiszámolni, hogy az áprilisi időpontomig nem lesz elég a 180 szem. Majd valamikor be kell szaladom előtte receptért. Érdekes, hogy mellkas röntgenre, hasi ultrahangra továbbra sem kell mennem, pedig már egy éve voltam utoljára. 
A blog statisztikái szerint tegnap erős nap volt 172 lapletöltéssel. Az eddigi legerősebb júniusban volt, akkor 221-et mértek. Remélem, hogy aki itt járt, megtalálta amit keresett.
Tegnap kellett visszamennem a reumára a leletemmel. Tudtam, mit tartalmaz, de becsületből megjelentem, úgy ahogy a doktornővel megbeszéltük. Kár volt. Még most is háborgok a viselkedésükön, most inkább le se írom. Utána viszont bejelentkeztem a gégészetre. Nem igazán múlik ez a hurutos, torokfájós betegségem, gondoltam, ha már ott vagyok, megnézetem. A doktornő nagyon alaposan megvizsgált, kikérdezett mindenféléről, majd közölte, hogy szerinte refluxom van, néma reflux. Mert a garatom gyulladt, meg az orrom mögötti rész, és a hangszálaim sincsenek rendben, de speciel a torkomnak semmi baja. Alig akartam elhinni ezt a felvetést, de azóta utána néztem, és az az igazság, hogy valóban elég sok minden stimmel a tüneteim közül a mostani és a tavaszi nátha idején is. Felírt egy neomycines orrcseppet és egy gyomorsavra való gyógyszert, és két hét múlva vissza kell mennem hozzá, hogy lássuk, valóban refluxom van-e. Mert azért nem biztos. De megint csak azt állapítom meg, hogy orvoshoz kell menni, ha valami nem múlik, vagy nem egészen olyan, mint megszokott. 
Fene se érti ezt a magyar egészségügyi adminisztrációt. Néha túl van bonyolítva, néha meg elég slendriánnak tűnik. Ha vizsgálatra megyek négyszer ellenőrzik a TAJ számomat (időpont kéréskor, érkezéskor a kartonozóban, majd kétszer a vizsgáló orvos asszisztense is, látom az adatokból az ügyfélkapun át). Tegnap elmentem a DEXA leletemért. Bemondtam a nevemet, a hölgy kis keresgélés után, simán átadta a leletet. Ennyi. Még aláírnom se kellett, hogy átvettem. Azt se ellenőrizték, ki vagyok. Persze jó, hogy ilyen egyszerűen megy, csak kicsit furcsa, és több kérdést is felvet, például az adatok biztonságáról.
Az első hűvösebb fuvallattal sikerült benyelnem valami felső légúti hurutot okozó vírust. Torokfájással kezdődött, aztán jött a többi, rossz közérzet, nátha, köhögés. Utoljára áprilisban voltam beteg, kicsit korán jött ez az újabb megfázás. Igaz, sokan betegek ezzel a torokfájással a környezetemben. Régen, egy évben maximum egyszer voltam megfázott, vagy egyszer sem. Néhány éve viszont gyakrabban elkapom. Persze az is lehet, hogy "most engedhetem meg magamnak" a betegséget. Az előző hetekben elég sűrű volt az élet. Anyukám másik szemét is műtötték szürke hályoggal, és egy számomra nagyon fontos személy esküvőjére is készültem. Akkor nem lehettem beteg. Nagyon utálom ezt az állapotot. Jó, tudom, senki sem szereti. Egyelőre magamat kúrálom a szokásos szerekkel. Ha nem javul, elmegyek orvoshoz.
A nőgyógyászati citológia általában néhány nap alatt el szokott készülni, de most valamiért, több, mint egy hétig kellett várnom rá. Végre megkaptam az értesítést, hogy a lelet felkerült az e-egészségügyre. Izgatottan léptem fel az oldalra, de sajnos pont aznap akadozott a szolgáltatás, így nem sikerült megnéznem, csak este. Hiába kell sok vizsgálatra járnom, és azt hihetnénk, hogy az ember gyakorlatot szerez benne, most is, mindig ugyanúgy izgulok. P1 lett! Hurrá! 
Nagyobb lett a szigorúság a kórházban, ahol kezelnek és ahová a legtöbb vizsgálatra járok. Nevezetesen, nem kérhetek én időpontot a jövő évi mammográfiára. Eddig lehetett. A kedves hölgy belenézett a számítógépbe, látta, hogy ott műtöttek, ott kezelnek, ott volt eddig mindig a mammográfia és keresett egy időpontot. Na, ennek vége. Nem adhat időpontot, a kezelőorvosom kérhet csak. Oda szeptember végén megyek, tehát már eleve csúszásban lesz a vizsgálat. Az is lehet, hogy csak másfél év múlva lesz időpont - mondta az asszisztens a mostani mammográfián. Kétszer is benéztem azóta az onkológusokhoz, hátha bejutok és megkérem telefonáljanak át időpontért, de olyan óriási volt a tömeg, hogy estig is ott ülhettem volna, akkor se biztos, hogy bejutok. Értem én, hogy szigorítják a rendszert, de miért van az, hogy a végén mégiscsak a beteg jár rosszul? Az a beteg, aki folyton azt hallja, milyen fontos az időtényező. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen egyszerű dologgal szinte kínos feltartani az orvost, de még az adminisztrátorát is, miközben tömegek várják, hogy bejussanak.
A labor csak néhány méternyire van a nőgyógyászattól, elég nagy a tömeg, de már tudom, hogy azért elég gyorsan megy. A sorszám húzás után kiderül, hogy pont hetvenen vannak előttem. Egy ablaknál adminisztrálnak, és négy helyen veszik a vért. Lassan, de sorra kerülök. Jön a 69-dik tűszúrás, idén ez csak a harmadik, szóval jól lelassult a szám növekedése, hála Istennek. Ismerem aki a vért veszi, már többször kerültem hozzá, tudom, hogy profi. De a régi jó vénám már teljesen szét van szurkálva, ott meg sem próbálja. Másikat keresgél és nehezen, de talál is egy megfelelőnek tűnőt. Csak az a gond, hogy folyton eltűnik egy ín mögött. Már tiszta erőből nyomom szegény nővér combját, amire ő biztat. Felajánlom a kézfejemet, vegye abból. De nem adja fel olyan könnyen és végül sikerül. Nem is érzem a szúrást. Két kémcsőbe csurog a vérem. A papírokból láttam, hogy az egyikből a CA 125-öt nézik, a másikból HE 4-et és ROMA indexet. Köszönhetően az e-egészségügynek már aznap látom az eredményeket. A CA 125 megint feljebb ment egy kicsit, de még mindig enyhének számít. A HE 4 nagyon kicsit magasabb, de jobb, mint legutóbb. A ROMA index is magasabb, de az is jobb lett, mint az előző. Most már csak a citológiáért kell izgulni.
Bő egy héttel az ultrahangos vizsgálat után, a lelettel kellett jelentkeznem a nőgyógyásznál. A doktornő elmagyarázta, hogy a cisztikus endometrium megjelenését biztosan az endokrin gyógyszer okozza, ezért rá is írta kérdésként az ambuláns lapra, hogy esetleg le kéne cserélni. Aztán a kezemet simogatva, rábeszélően kérte, hogy menjek át a laborba és nézzünk tumormarkereket, mert januárban volt utoljára és az bizony már régen volt. Nem mintha különösebben rá kéne beszélni engem ezekre a vizsgálatokra, hiszen tudom, hogy elsősorban az én érdekem. Levette a citológiát is. Közben a vizsgálóágyon beleállt a görcs a combomba. Azt is a gyógyszer okozza és tényleg, a legváratlanabb helyzetekben képes görcsölni bármelyik testrészem. Rém fájdalmas és kellemetlen tud lenni.
A féléves nőgyógyászati ultrahang kontroll ugyanaznap volt, amikor a mammográfia. Volt közte két és fél órám, ami ahhoz kevés, hogy haza mehessek, a kórház területén eltölteni viszont sok. Az az orvos, aki most vizsgált, kicsit más mint a többi. Nem akar rábeszélni a műtétre, nem pikírtkedik, hogy felesleges a félévenkénti vizsgálat és legfőképpen nem üzenget velem a másik orvosnak. Nem kedves, de korrekt és alapos. Mire felértem a vizsgálóhoz, már többen voltak előttem. Egy középkorú nő, aki a vizsgálat után visszaült a folyosóra, még várnia kellett valamire. Egyedül volt és láttam, hogy nagyon el van keseredve. Egy másik, szintén középkorút az anyukája kísért, ugyanazért jár oda, mint én és "száz évig fogok élni és még egy napig" szöveggel, nevetve jött ki a vizsgálatról. A déli beteg nem érkezett meg, így előbbre kerültem. Változatlanul ott a ciszta, ott a mióma és lett endometrium, ami legutóbb még nem volt. Cisztikus. Még nem olyan méretű, ami baj lenne, de van, pedig nem kéne lennie. A déli beteg később sem érkezett meg. Az orvossal együtt jöttem ki a vizsgálóból. Amikor meglátta, hogy még mindig ott ül a szomorú nő, leült mellé, és csendesen elkezdett vele beszélgetni. Jó volt látni, hogy jó emberből van ő is.
A mammográfián, és később a nőgyógyászaton is, elgondolkodtam azon, hogy milyen kevesen vannak kísérővel. A férfiak száma, mint kísérők, szinte zéró. Inkább barátnők, családtagok vannak, de ők is kevesen. Pedig... Pedig számtalan eset van, amikor bizony jól jön valaki támogató közelsége. Például:
Olvastam róla, hogy - nagyon ritkán* -, de azért előfordul férfiaknál is mellrák. Soha nem találkoztam egyetlen férfi beteggel sem, amióta kénytelen vagyok sűrűn megjelenni különféle kezeléseken és vizsgálatokon. A mostani mammográfiai kontrollon viszont volt egy férfi. Ultrahangos vizsgálatra jött. Olyan jó harmincas, kedves arcú, magas, erős fiatalember. Pont előttem hívták be és még vizsgálták, amikor engem is szólítottak a vetkőzőbe. Nem hallottam és értettem mindent jól, de azt igen, hogy van valami a mellében és mintha már korábban is vizsgálták volna. Amikor viszont a leletet diktálta az orvos, kristálytisztán hallottam ezt a mondatot: a mintavételtől a beteg jelenleg elzárkózik. Legszívesebben kifutottam volna utána, hogy rákiabáljak, ne csináljon már hülyeséget, a biopszia inkább kellemetlen, mint fájdalmas. (Jó, nekem a harmadik biopszia azért fájt, mert alig találták meg a kis szemetet és sokáig kotorásztak odabenn, hogy végre eltalálják. Örök hála érte a doktornőnek, aki nem hagyta annyiban és addig próbálkozott, míg végre sikerült.) De egy férfinél tuti nem kell mélyre szúrni. Ha baj van, akkor minél előbb derüljön ki, hogy kezelni tudják. Ha meg nincs baj, akkor nem kell tovább aggódni, stresszelni. Mire kijöttem persze már hűlt helye volt, így sajnos nem tudtam beszélgetésbe elegyedni vele, hogy rávezessem a mintavétel fontosságára. Remélem az anyukája, a felesége, a barátnője, a testvére vagy valakije szépen, okosan ráveszi a vizsgálatra.