A mammográfián, és később a nőgyógyászaton is, elgondolkodtam azon, hogy milyen kevesen vannak kísérővel. A férfiak száma, mint kísérők, szinte zéró. Inkább barátnők, családtagok vannak, de ők is kevesen. Pedig... Pedig számtalan eset van, amikor bizony jól jön valaki támogató közelsége. Például:

• Amikor az ember megtudja a diagnózist
• Amikor betolják a műtőbe
• Amikor megtudja, hogy kemoterápia kell
• Az első kemoterápia idején
• Az első Herceptin injekció/kezelés idején.

A sokkhatás, a rettegés, vagy szimplán csak az ismeretlentől való félelem, a hosszú, órákig tartó várakozás lényegesen könnyebben elviselhető, ha ott van velünk valaki, akinek fontosak vagyunk, aki őszintén szeret. Aki tud figyelni rá, mit mond pontosan az orvos vagy a nővér, aki helyettünk is felteszi a kérdéseket. Vagy egyszerűen csak megöleli az embert. Egy hosszú, megtartó öleléssel.