Közel 6 hónap eltelt a harmadik oltás óta. Az Anyukám első kettőnek kínait kapott, amiről ugye később kiderült, hogy 60 felett nem tűnik hatásosnak. Mondjuk nem is tesztelték erre a korosztályra. De azért mégis. Ráadásul minden orvos ismerősöm elkerülte ezt az oltást mind a maga, mind a családtagjai számára, miközben másoknak buzgón ajánlgatták. Szóval az nem is volt kérdéses, hogy Anyukámnak még kell egy mRNS típusú. Gondoltam, hogy én majd a magamét rábízom az oltó orvosra, döntse el kell-e. Kellett. Szóval betolták a negyedik oltást (85-dik tűszúrás). Ezúttal sem volt semmi mellékhatás egy nagyon enyhe karfájdalmon kívül. A barátnőm is beadatta, a testvéréék is. Lényegében senkinél semmi problémát nem okozott. De nem is ezt akartam elmondani. Inkább azt, hogy a kórházba, ahol az oltást kaptuk, sok gyereket hoztak oltatni. Elnéztem őket, kis híján elbőgtem magam, mert az is eszembe jutott, hogy vannak már olyan két év körüli gyerekek, aki csak olyan világot ismernek, ahol az embereknek nincs arcuk. Maszk alatt mosolyognak rájuk és vajon azért érzékelik-e. A nagyobbak, akiket most oltani hoznak, talán még emlékeznek, hogy régebben senki sem volt maszk. Az persze szuper jó. hogy van oltás, ami megvédi őket, de olyan jó lenne, ha újra mosolygós arcok között nőhetnének fel a gyerekek.

Hai Nguyen Tien képe a Pixabay -en.