Régen írtam a hajamról. Az egyik legnehezebben elviselhető kemó mellékhatás a kopaszság. Hiába mondták, hogy majd meglátom, milyen gyorsan kinő. Nem nőtt  ki gyorsan, sőt, számomra szinte elviselhetetlenül lassan nőtt. De kinőtt. Fiatal koromban rengeteg, sűrű és egyenes hajam volt. Nem létezett az a francia csat, ami átfogta volna. Mindig ki kellett hagyni egy tincset, ha össze akartam fogni. Aztán az idő előre haladtával kevesebb lett és vékonyabbak lettek a hajszálak is. Simán átfogta bármilyen csat. Amikor a kemók után elkezdett nőni, úgy tűnt, hogy vékony szálacskák lesznek. De egy évvel később már vastag - és ami nagyon meglepő volt - göndör haj nőtt ki a fejemből. Egyre több és egyre göndörebb. Kezdetben kihúzattam a fodrásszal, aztán megbarátkoztam a göndörséggel. Két év elteltével azonban a göndörség elkezdett kisimulni, de csak fejtetőn. Most olyan felemás vagyok. Felül sima, alul göndör. Na, ebből csináljon valaki frizurát! De igazából nem érdekel. Az a lényeg, hogy van hajam. Kopasz koromban megfogadtam, hogy ha nekem még egyszer lesz hajam, soha többé nem fogok rá panaszkodni, se a lenövésre, se a minőségre, se a hosszára, semmire. Ja, és megint semmilyen csat se tudja átfogni a hajamat, olyan rengeteg és vastag.