Munkaorvos
Eltelt egy év, kaptam beutalót a munkáltatómtól a foglalkozás egészségügyi vizsgálatra. Több helyen is van a cég, ahová lehet menni. Egy könnyen megközelíthető bevásárlóközpontot választottam. Már több magánorvosi rendelőben, klinikán jártam. Általában mind rendkívül kulturált, tiszta, világos, kényelmes, barátságos. Ez a mostani erősen meglepett. Rideg, kihalt folyosókon, szürke csapóajtókon áthaladva kellett megközelíteni, elég félelmetes volt. Aztán egy nagyon szűk beugróban kucorgott három nő egy ajtó előtt. Megkérdeztem tőlük, egyáltalán jó helyen vagyok-e. Igen, ez AZ a hely. Leültem a negyedik székre várakozni, közben a lábnyomos, koszos , szemközti falat néztem. A doktornő viszont nagyon kedves volt. Mondjuk, ezeknek a vizsgálatoknak nem sok értelme van, az biztos. Megmérte a vérnyomásomat, megnyomkodta a nyaki és a hónalji nyirokcsomóimat és olvasnom kellett, először a távoli tábláról, aztán egy nagyon apró betűs szöveget. Ennyi. Az engedélyem után lemásolták az ambuláns lapomat. Majd kiadták a papírt, hogy alkalmas vagyok. Az egész nem tartott tíz percig.
Ma két éve voltam a mammográfián, amikor kiderült, hogy baj van. Egy akciós vizsgálatra fizettem be magam, mammográfia, ultrahang és orvosi tapintásos vizsgálatra. Csak azért mentem el rá, mert a nőgyógyász minden alkalommal elmondta nekem, hogy mekkora felelőtlenség, hogy nem járok rendszeresen szűrésre. Azonnal megmondták, hogy amit látnak, az minden bizonnyal rák. Ültem a folyosón, vártam, hogy a felvételeket megkapjam CD-n is, közben felhívtam az Édesanyámat, hogy elmondjam, mi van. Nem emlékszem rá, hogyan mondtam meg neki. Most sem tudnék jó módszert kitalálni annak a közlésére, hogy a gyereke valószínűleg súlyos beteg. Nem sírtam. Ő sem. Ez valószínűleg furcsa is volt a doktornőnek, mert többször is megkérdezte, hogy értem-e, amit mond. Akkor nyugodott meg, amikor mondtam neki, hogy biopsziára majd abba a kórházba megyek, ahol a nőgyógyászom dolgozik. Felfogtam mindent, csak végig - de tényleg végig - olyan érzésem volt, hogy mindez nem is velem történik.
Nagyon bántó tud lenni, hogy ha az ember őszintén válaszol a "Hogy vagy?" kérdésre, bosszús, türelmetlen arcot lát maga előtt. A legtöbben nem kíváncsiak rá, hogy valóban hogy vagyok. Azt akarják hallani, hogy jól, minden rendben. Pont mint Amerikában. How are you? és a kötelező válasz: Thanks, fine. A távolabbiaknak nem is mondok semmit, de sokáig azt hittem, hogy a közelieket tényleg érdekli. Vannak kivételek, de igazából a többség utálja azt hallani, hogy nem vagyok éppen fájn. Ez a betegség nagyon sok testi és lelki szenvedéssel jár. A lelkieket még tetézi ezeknek a bosszús arcoknak a látványa. Lehet, hogy az a jobb, ha valaki egyáltalán nem érdeklődik utánam? Abból is van jó néhány. Köztük néhány fájó is. A betegség sok mindenre megtanít és elég tiszta helyzetet teremt az emberi kapcsolatokban. Mindenki a helyére kerül. És az igazság gyakran fáj. De egyúttal megtanulom nagyra, nagyon nagyra értékelni azokat, akik mellettem vannak, és segítenek így vagy úgy. 
A tervek szerint a jelenlegi endokrin terápiás gyógyszerem két évig kell szedni. Utána - a várható mellékhatások elkerülése érdekében - lecserélik egy másikra. Aminek meg másféle mellékhatásai lehetnek, közöttük a csontritkulás. Mivel éppen van egy ingyenes szűrőprogram a kerületben, és ötven éves életkor felett amúgy is ajánlott minden nőnek elvégeztetni ezt a vizsgálatot, jelentkeztem rá. Az eredmény szerint az alsó határ alatt vagyok egy kicsivel. Még éppen nincs csontritkulásom, de nem igazán ajánlják, hogy olyan gyógyszert szedjek, ami csontritkulás okozhat. Nagyszerű. Akkor most mit tehetek, mert valószínűleg szednem kell. Hát, kalciumot ne szedjek csak úgy, mert lehet ez felszívódási zavar is, ki kéne deríteni, menjek reumatológushoz - hangzott a tanács.
Négy hete köhögök. Nagyon lassan javul. Úgy megy, hogy kicsit javul, aztán két napig stagnál, majd megint kicsit javul, megint stagnál. Még márciusban, amikor az onkológusnál jártam, ő javasolta, hogy járjak minden nap a Gellért Fürdő sókamrájába, mert az nagyon jót tesz a légúti megbetegedésekre. Először nem vettem fontolóra, de végül tegnap rászántam magam és vettem egy ötalkalmas bérletet a Gellértbe. Nem volt drága, 3000,- Ft, szóval kibírható. A részleget inhalatóriumnak hívják. Utcai ruhában lehet menni, az ember kap egy fehér, kapucnis köpenyt, amibe betekerik és beültetik egy kis kabinba, amiben sűrű, fehér pára van, aztán becsukját az ajtót. Néhány perc múlva a tejszerű köd olyan sűrű, hogy szó szerint az orráig se lát az ember. Bő húsz percig tart a kezelés, nem kell mélyeket lélegezni, csak normálisan. Azért kicsit nyomasztó érzés, legalábbis meg tudom érteni, ha valaki bepánikol ebben a közegben. Gondolom ezért van vészcsengő. De az ajtó is csak karnyújtásnyira van, természetesen nincs bezárva, és ez a tudat nekem elég volt, hogy jól bírjam. Meg, amin én már keresztül mentem, azokhoz képest ez semmiség. Az ott dolgozó, nagyon kedves hölgy elmondta, hogy még soha ilyen szezon nem volt, hogy ilyen rengeteg a beteg és a hosszan elnyúló köhögéses eset. Amikor kijöttem - a kapucni ellenére - olyan volt a hajam, mint egy bolondnak. A göndörséget a sós pára totál felturbózta és egy része égnek állt, a másik része lelapult. És nem engedelmeskedett a fésűnek. Na, mikor találkozik össze az ember lánya egy régi ismerőssel a villamoson? Naná, hogy most, ezzel a "frizurával". :-)
Úgy tűnik, hogy a napi rendszerességgel előforduló, hajnali hidegrázásokat a Herceptin injekciók okozták. Egy ideje ugyanis megszűnt. Sőt, le kell tekernem éjszakára a fűtést, mert túl melegnek érzem. Néha fázik a karom, de az a konkrét hidegrázás mostanában nem gyötör. Rémes volt, örülnék, ha tényleg elmaradna. Ugyanakkor bennem van a félelem, mert már nem kapom az injekciókat. A különféle izomfájdalmak, görcsök viszont változatlanul jelentkeznek, de azt inkább a hormongyógyszer okozza.
Feltettem egy szájmaszkot az onkológus várójánál, mert tudom milyen rossz érzés, ha valaki folyamatosan köhög az azonos térben. Úgy tűnik, hogy a maszk tényleg valamiféle biztonságérzetet ad a környezetnek, mert - bár félre húzódtam - mégis többen letelepedtek mellém. Pedig volt hely máshol is. Közben kijött a doktornő, látta a maszkot, meg hallotta a köhögést, így elég gyorsan behívott. Nem volt semmi. Megnézte a leleteket (szív ultrahang, nőgyógyászat, labor). Adott pár doboz gyógyszert, valaki visszavitte. Remélem, csak nem tudja szedni és nem meghalt. Sokan nem tudják szedni, le kell cserélni másra, mert rosszul vannak tőle. Engem is megkínoz, de fegyelmezem magam. Meg is hallgatott, megállapította, hogy nagyon hurutos vagyok és ha nem múlik, menjek vissza és csináltat egy röntgent, meg lehet, hogy szükség lesz további antibiotikumra is. Egyébként 3 hónap múlva kell mennem újra hozzá és most nem is szólt róla, hogy kellene valami vizsgálat.
Pénteken megvolt az ultrahangos vizsgálat. Szerencsére semmi újat, vagy extrát nem talált a doktor, akivel most találkoztam először. Olyan fiatalnak látszik, hogy azt hittem medikus, pedig már negyvenes. Csak vannak ilyen kölyökarcú férfiak, akiken sokáig nem látszik meg a kor. Alapos volt és kedves. Kissé máshogy látta a dolgokat, mint az előző orvos. Megnézte a tumormarker eredményeket is és végül javasolta, hogy jó lenne kivenni a cisztás petefészket. Mert minden bajom alapvetően jóindulatú, de így együtt az egész csomag, nem jó. Kértem, írja rá a papírra. Nem írta, gondolom a feudális orvosi viszonyok miatt. 
Vannak kisebb és vannak nagyobb hőhullámok. Még nem sikerült rájönnöm mikor, melyik jön. Esetleg kiváltja valami. A legnagyobbak általában éjszaka érkeznek. Múlt éjjel fél háromkor ébredtem fel rá, csatakosra izzadva, hiába ugrottam ki rögtön az ágyból, hogy ne legyek melegen, a hőségérzet egyre csak emelkedett. Ilyenkor már semmi esély az alvásra, tökéletesen felébredek, mire visszafekhetek. Hajnal felé sikerül elaludni, amikor már kelni kell. Pénteken megyek a nőgyógyászati ultrahangra, most már elkezdtem stresszelni ezen. Azzal próbálom nyugtatni magam, hogy fél éve voltam, akkor nem talált semmi extrát az orvos, sőt, nehezményezte, hogy minek járok oda félévente. 
Nagyon jó érzés, ha az ember haját fújja a szél! Azért mert az két dolgot is jelent.
A hőhullámok mindig váratlanul jönnek és sosem alkalmas pillanatban. Színházban, értekezleten és a járműveken. Ez utóbbi télen nagyon kellemetlen, mert le kell szállni a hidegbe totál megizzadva, csatakosan, vizes homlokkal. Ennek következménye, hogy gyakran megfázok. Hiába a sapka, sál és az önuralom, hogy mindezt ne tépjem le magamról, amikor elönt a hőhullám. Jön a torokfájás, köhécselés, nátha. Másrészt az sem használ, hogy manapság nem nevelik rá a gyerekeket, hogy ne a nagyvilágba köhögjenek, tüsszögjenek, hanem használjanak zsebkendőt. Valamelyik reggel már azon voltam, hogy adok egy gyereknek egy papírzsepit, mert bár az anyjával utazott, eszébe sem jutott szólni neki, vagy adni neki, miközben a gyerek végigköhögte az utat. Még a kezét se tette a szája elé. Na nem mintha az jobb lenne, mert aztán végigfogja a kapaszkodókat a bacis, vírusos kezével. Jól öltözött anyuka volt, a feje is normálisnak tűnt, de gondoltam a reggeli frusztráltságban tuti kiakadna, ha kvázi rászólnék a gyerekére. Csak éppen felnő egy neveletlen, buta generáció. Tisztelet a kivételnek.
Dél körül már megvolt a reggeli vérvétel lelete. Négy eltérés van, egyik sem jelentős. A triglicerid magasabb, de az a gyógyszer mellékhatása. Hiába eszem a Omega 3-6-9-eket. A cukor egy ici-picit magasabb a felső határnál, ami azért esik rosszul, mert nagyon vigyáztam az utóbbi időben, se egy szem csoki, se narancslé, se péksüti vagy fehér kenyér. A védő koleszterin kevesebb, ez egész életemben kevesebb volt a kelleténél, és még valami a vérhez kapcsolódó is kevesebb egy picit. Szóval, alapvetően jó. Igaz, úgy tűnik, a kerületi egészségügyben spórolnak, mert alig néznek valamit. Például húgysavat, magnéziumot, kalciumot nem néznek. Egy oldalra ráfér az egész a vizeletlaborral együtt. Korábban kétoldalas volt a lelet. De nem baj, jövő hónapban úgyis csináltatnak a kórházban is.
Reggel a szokásos évi egy háziorvosos nagyrutinhoz kellett vért venni. A 66-dik tűszúrással nem sikerült vénát találni. Kicsit kotorászott odabenn a tűvel a nővér, de sehogy sem sikerült. Azt mondta, hogy elhúzódik a vénám a szúrás elől, védekezik a szervezetem ellene. Na ja, el is hiszem, kb. negyvenszer szúrták már meg, totál szétment. Végül a csuklómból vett vért (67-dik szúrás). Na az ott elég fájdalmas. Különben nagyon ügyes kis nő, tudom, hogy tényleg nem rajta múlik. 
Időszerű lett a féléves nőgyógyászati ultrahang kontroll, amihez először is be kellett jelentkeznem a nőgyógyászhoz, hogy adjon beutalót rá. Mint kiderült nem is kellett volna hozzájuk mennem, az onkológus is kiírhatná a vizsgálatot. Csak éppen nem tette, ő küldött ide. Elmondtam, hogy nem szeretnék ahhoz az orvoshoz menni, aki legutóbb volt, elmeséltem miért, milyen kínos, hogy velem üzenget a másik orvosnak, hogy felesleges félévente menni. De az onkológus ragaszkodik a féléves vizsgálatokhoz. Egyébként a nőgyógyász is megerősítette, hogy kell. Ha már ott vagyok, és mivel már több, mint egy éve nem néztek tumormarkert, átküldtek vérvételre is (65-dik tűszúrás). Két papírt kaptam és két kémcsővel vettek le. A tumormarker eredménye nagyon gyorsan kész lett, szinte mire visszaértem a munkahelyemre, már jött is az e-mail, hogy felkerült az e-egészségügyre. Megnéztem és be is tojtam, mert jóval magasabb a felsőbb határértéknél. Fel kell majd hívnom a doktornőt az eredmények miatt, csak nem emlékszem pontosan, hogy melyik nap, mindegy, ahogy meglesz a másik eredmény is, telefonálok. Nagyon el vagyok keseredve.
Tegnapi hír: "
Végtelenül dühös vagyok, amiért ezt az adókedvezményt úgy adják, hogy érezhető legyen az immel-ámmalság. Például mert nem érvényesíthető visszamenőleg. Ne is adjatok egy minimális kedvezményt arra az évre, amikor testileg-lelkileg legmegkínzottabb a beteg, és a legtöbb pénzt kellett elköltenie a túlélésre. Abban meg még nem is döntöttek, hogy kinek végleges, kinek ideiglenes az állapota. Miért? Egy kioperált prosztata vagy méh és a többi, esetleg visszanő? Elmúlik, hogy mellrákkal kezeltek? Mert például én kaptam kemoterápiát, sugárkezelést, biológiai kezelést (ez volt a Herceptin) és öt évig megy az endokrinkezelés (gyógyszer). Mindegyiknek előre kiszámíthatatlan, hosszú távú mellékhatásai lehetnek. A Herceptin cardiotoxikus (szívméreg) hatása miatt, a kezelés befejezése után is hosszú évekig kell a kardiológushoz járni kontrollra, hogy a szívelégtelenséget időben észrevegyék. És ez csak egy lehetséges mellékhatás a nagyon sokból, és a kemóról, sugárról, gyógyszerről és a lelki megpróbáltatásokról még nem is beszéltem. Elmúlik ez? Ugyan! Egyébként meg az is megérne egy vitát, hogy miért kell pusztán jogi megfontolásokból ezt az egész betegségcsoportot "súlyos testi fogyatékosságnak" nevezni. Miért kell például egy beteg gyereket ezzel szembesíteni? Hogy még nehezebb legyen a lelkének.
Beszéltem a háziorvossal, és igen, ők is kiadhatják az igazolást a súlyos testi fogyatékosság adókedvezményére. Már tudott is róla, hogy új betegségcsoportok kerültek be a kedvezményezetti körbe. Persze szükséges, hogy legyen szakorvosi lelet hozzá, de akit ezek a betegségek érintenek, azoknak egész biztosan van ilyen leletük. Két példány kell az igazolásból, egy a betegnél marad, hogy egy esetleges adóellenőrzés alkalmával be tudja mutatni, egy pedig az orvosnál, illetve a könyvelőjénél, mert valóban bevallást kell készíteniük azokról, akiknek kiadtak ilyen igazolást. Egyébként 110-es vérnyomást mért, meg is hallgatott és február elejére egyeztünk meg egy laborvizsgálatban. Kezdhetem megint a diétát, mert sajnos Karácsony óta megint nassolgattam, sütizgettem, csokizgattam, és ennek érezhető eredménye lett a "ruháimon", szóval muszáj ismét visszafognom magam. Csak ebben a téli időszakban olyan nehéz kitalálni, hogy milyen zöldségeket egyen az ember. Nem lehet folyton csak salátákat enni, illetve lehet, csak rossz. Benézek Főzelékes Feri blogjára, hátha kapok nála inspirációt.
Azzal fejeztem be az előző posztot, hogy vajon ki lesz az első a munkahelyemen, aki irigyelni fogja a súlyos fogyatékosságra járó adókedvezményt. Irigység vagy csak sima rosszindulat, nem is tudom, de a munkaügyes kolléganő kapásból visszautasított, hogy nem kaphatok kedvezményt, mert nem csatoltam az orvosi igazolást. Ki kellett oktatnom, hogy nekik semmi közük az én igazolásomhoz, azért adok le nyilatkozatot, mert nekik az elég, az igazolás nálam marad. Gondolom erre föl beszélt a főnökével, aki felvilágosította, hogy valóban semmi közük hozzá. Pedig hogy örült volna, ha nem kapom meg, de legalábbis késleltetni tudja... 
Tegnap nem hullott semmi az égből, sőt, sütött a nap, és hideg sem volt. Gondoltam egyet és a déli órákban beszaladtam a kórházba, ha elintézni nem is, de valamit kideríteni talán tudok az adókedvezmény jogosultsági igazolásáról. Azt hittem délben már kevesebben vannak, mint reggel szoktak lenni, de tévedtem. Azért kivártam azt a hat-hét embert, aki előttem várakozott az adminisztrációra. Elmondtam, mi járatban vagyok, és itt hagynám a két példány, kitöltött igazolást az adókedvezmény igénybevételéhez, alkalom adtán, a doktornő írja majd alá. De az adminisztrátor rögtön felugrott, átvitte a papírokat a doktornőhöz, majd kisvártatva aláírva, lepecsételve hozta vissza. Alig akartam elhinni. Csak az a furcsa, hogy mind a két példányt visszaadták, pedig úgy tudom, az egyik az orvosnál marad, archiválni, illetve talán nekik is kell jelenteni az adóhivatal felé. Majd ha márciusban megyek hozzá, rákérdezek. Minden esetre most már a kezemben az igazolással , le tudtam adni a munkahelyemen a nyilatkozatomat a súlyos testi fogyatékosságról. Ügyifogyi lettem. Egyébként több rádió és hírportál is foglalkozott ezzel az üggyel a napokban, gondolom lassan felébrednek az érintett nők, illetve a férfiak (a prosztatarák is bekerült ebbe a körbe, illetve a mellrák érinthet férfiakat is). Szerintem roham lesz az orvosoknál, akik amúgy is eléggé leterheltek, szóval örülök, hogy elintéztem. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az első a munkahelyemen, aki irigyelni fogja ezt a kedvezményt. Mert hogy lesz olyan ostoba tapló valaki, az biztos.
Persze nem is Magyarországon lennénk, ha minden egyszerű és egyértelmű lenne a jogszabályokat illetően (is). Több kérdés merült fel a gyakori női betegségek súlyos fogyatékosságként járó adókedvezmény ügyében, amikre egyelőre nincs válasz. Nekem a munkahelyemen január 16-ig kellene leadni a személyi kedvezményről szóló adónyilatkozatot, de kötve hiszem, hogy addig be tudom szerezni az igazolást attól az orvostól, akitől kell, legyen az bármelyik is, amit szintén nem lehet még tudni, hogy ki is az. Várni kell, amíg a Női Liga beszerzi a fontos információkat. Erről itt a cikk: 
Az adókedvezményhez a betegséget igazolni kell. Az ezt szabályozó rendelet, a 49/2009. (XII.29) EüM rendelet a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról. Ez utóbbi adattartalma a rendelet mellékletében olvasható. Mindez megtalálható itt:
Ahogy egy korábbi posztban már írtam 
Természettudós barátom telefonált, érdeklődött a hogylétemről és megkérdezte azt is, hány centi már a hajam. Természettudósos egzakt kérdés, egy adatot vár válaszul. Csakhogy én nem tudom! Boldogan jelentem, fogalmam sincs hány centiméter a hajam! Normális, egészséges ember ugyanis nem tudja megmondani hány centis a haja, mert nem méricskéli. Az méricskéli, aki éppen felépül a kemóból és minden milliméternek örül és alig várja, hogy legyen már valami értékelhető hossza. Egyébként nyolc centisre saccolom. A telefon után megmérem, ami azért kihívás, tekintve, hogy korábbi szögegyenes hajam göndören nődögél. Pontosan nyolc centi. Ennyit nőtt majdnem egy év alatt. Ennél persze eredetileg többre számítottam ilyenkorra, de nem baj, ez is csudijó! Már kétszer festtettem és a fodrász - ha kihúzza - már valami frizurafélét is tud fésülni. De ez a legjobb az egészben, hogy nem követem már, hány centi!
A tavalyi karácsonyt alapvetően meghatározta, hogy 20-án kaptam az utolsó kemót. Így utólag visszagondolva is borzasztó volt. Még egy héttel később is hánytam, és folyamatosan görcsölt a hasam. Rémesen néztem ki, nem szerettem tükörbe nézni se. Még előttem volt a teljes sugárterápia és egy évnyi biológiai terápia, azaz a Herceptin kezelések, aminél benne volt a kalapban, hogy akár az elsőbe bele is halhatok. Mindezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem mekkora szükségem volt a környezetem támogatására. Hálás vagyok, mert sokan álltak mellettem és segítettek amiben csak tudtak. Persze, voltak, akik megbuktak barátságból, emberségből. Nem haragszom, mert tudom, hogy többen közülük egyszerűen nem tudták kezelni a helyzetet. Nem tudták, mit mondjanak, ezért inkább nem mondtak semmit. Így, Karácsonykor azért elgondolkodom rajta, hogy a nagyon mélyen vallásos "barátok", akik inkább eltűntek, vajon mit gondoltak magukban? A templomban imádkozni valakiért nem nehéz, felhívni, érdeklődni viszont az. És vajon Jézusnak melyik a kedvesebb? A gépiesen elmondott ima, vagy a jóakarat, a szeretet? A lényeg viszont az, hogy a legközelebbi barátaim, sok kollégám, ismerősöm remekül vizsgázott és volt néhány családtagom is, aki szintén. Hálás vagyok azért is, mert most már tisztán látom, kik az igaz emberek körülöttem. Köszönök nekik mindent! Boldog Karácsonyt!