A biopszia eredményéért telefonálnom kell, ami nem egyszerű feladat. A doktornő folyamatosan dolgozik, és nyilván nem hagyja ott a beteget, benne egy tűvel, hogy telefonálgasson más betegekkel. Nehezen érem utol, de végül sikerül. Nézi a gépben, mit van a citológiai leleten. Egy sóhaj félét vélek közben hallani, de lehet, hogy csak képzelem. A jó hír az, hogy végre van diagnózis, a rossz az, hogy rosszindulatú. 

Kérésemre, ajánlj három sebészt is. Innentől más dimenzióba helyeződnek a dolgok. 

Nem roppanok össze a hír hallatán, de nem is éled fel bennem valami őrületes harci kedv a betegség ellen. Sosem gondoltam védettnek magam. Én már régen tudom, hogy sajnos bármi megtörténhet. Még nem voltam 27 amikor életem szerelme néhány hónap leforgása alatt meghalt, betegségben. Leégett a legkedvesebb munkahelyem. Porig. Benne minden szép emlékkel. Édesapám betegsége és halála. Felháborodva sem vagyok, és azt sem kérdezem, hogy miért pont én. 

Azt tudom, hogy továbbra is bátorságra és erőre lesz szükségem. 

Egészen kicsi gyerekként nekem kellett a nagymamámat elkísérnem, ha a temetőbe ment, mert félt egyedül, és a sötét szenes pincébe is nekem kellett lekísérnem, mert ott szintén félt. Egy pszichológus biztosan rendkívül helytelenítené, és voltaképpen magam sem értem, mit is gondolt, mégis mitől tudta volna megvédeni egy 5-6 éves gyerek?  Minden esetre valahol ott és akkor nevelődött belém, hogy erősnek és bátornak kell lennem.

A legjobban az bánt, hogy Édesanyámnak mekkora fájdalmat, bánatot okozok ezzel.

Közben aktuálissá vált a féléves nőgyógyászati kontroll, két részletben, mert egyszerre nem lehet letudni az egészet. Az első a vizsgálat és a citológia. Nem sokkal utána felhív az asszisztens, hogy ne ijedjek meg... Jó, nem ijedek meg, de mégis mi van? Á, csak egy gombafertőzést mutattak ki, küldenek postán receptet. Álmélkodom. Soha életemben nem volt semmilyen fertőzésem, gomba meg pláne nem, és most, hogy a szexuális életem nulla, pont most kapok el egy ilyen fertőzést? Interneten okosodom, vagy inkább butulok. Aszerint mindenféle tünetemnek kellene lenni, nekem ezek közül egy sincs. 

A recept megérkezik és betartva az orvos utasításait, elkezdem használni. Nem létező tüneteim továbbra sem léteznek, így csak remélni tudom, hogy használ.

Háborgásomra, hogy mégis hogy lehet ezt másképpen összeszedni, ha nem szexuális úton, azt a választ kapom, hogy sajnos klimax idején felborulhat a flóra egyensúlya, és az is okozhatja. Brávó, ismét egy klimaxos tünet, illetve ez nem tünet, ez betegség. Remélem elmúlt.

Egészséges vagyok, jól vagyok - mantrázom magamnak naponta. Azt is, hogy eddig senki sem mondta, hogy amit látnak, rosszindulatú. Az MRI leleten viszont már leírták. Legalábbis azt, hogy alapos a gyanú. Újabb biopszia kell. A doktornő úgy dönt, hogy ezúttal nem bízza a hiper-szuper gépre, amiből csak kettő van az országban, hanem megpróbálja ő, saját kézzel, ultrahang segítségével. Nem megy könnyen. Sőt. 45 percig fekszem a vizsgálón, mozdulni is alig merek, mert ha bármelyikünk is csak egy picit megmoccan, elveszíti, hogy hova kell szúrnia a nem kicsi tűt. Közben olyan erővel nyomja az ultrahangot, hogy utána még napokig fáj a legfelső bordám és környéke. 

Ráadásul a légkondi miatt fázom is. Nem csoda, közel egy órát fekszem félmeztelenül, a lábfejem is meztelen. Eredményeképpen felfázást szedek össze. Soha életemben nem voltam ennyit beteg, mint az utóbbi időben.

A mintákat saját kezűleg viszem át a citológiára. Gondolom erre már végképp nincs személyzet. 

Izgulhatok tovább.

A felfázásra kapok zacskós gyógyszert és a megjegyzést, hogy klimax idején ez is könnyebben megtörténik. Már megint valami, amihez köze van/lehet a klimaxnak.

Néhány éve időnként herpesz jön a lábamra. Még nem sikerült kideríteni, hogy mi hozza elő. Az is furcsa, hogy másnak általában a száján jelenik meg, nekem meg a térdemnél. Az állami egészségügy bőrgyógyásza csak egy futó pillantást vetett rá, majd megállapította, hogy nincs mit tenni, a gyógyszerhez már késő, máskor jöjjek korábban. Mihez képest? Ha szombat reggel jön ki, hétfőnél előbb hova menjek vele? Az ügyeletre? Az talán túlzás. Maszek bőrgyógyászhoz fordulok, neki több ötlete is van, mi okozhatja. Ezek közt szerepel a stressz és természetesen a klimax is (továbbá a radonos gyógyvíz húsz percnél tovább történő használata, és valami kezdődő gerincbetegség is akár). Most viszont egyértelműbbnek tűnik a helyzet. Hetek óta stresszelek és sajnos meg is jelenik a herpesz a lábamon, pedig már vagy másfél éve nem volt. Szerencsére van otthon gyógyszer, azonnal elkezdem szedni, így viszonylag könnyebb lefolyással megúszom. Magamban persze megállapítom, hogy szegény embert még az ág is húzza... A stressz annyiban felelős, hogy gyengíti az immunrendszert, ami azért most nem túl jó hír. Azért tud támadni a vírus, mert gyengén vagy gyengébben működik az ellenálló képességem. Szeretném tudni, hogyan kell jól, stresszmentesen kezelni, ha az ember egy komoly betegség lehetőségével néz szembe.

Tudom, a sport, meg a jóga, meg a relaxálás. Úszás közben is erre gondolok. Nem gondolni semmire pedig egyszerűen képtelen vagyok. Ha Indiában lennék egy kolostorban, ott talán egy idő után én is el tudnám sajátítani, mint az Ízek, imák, szerelmek főhőse. 

Folyamatosan szorongok, már szinte észre sem veszem. Egyedül az segít, ha emberek között vagyok, barátokkal nézek egy jó filmet, beszélgetünk, ilyesmi. Akkor kicsit elterelődik a figyelmem. Egyébként ezzel alszom el, és reggel ezzel ébredek. A munkára is nehezemre esik koncentrálni. A klimax önmagában is elég nehéz, de megterhelve egy daganat lehetőségével, már az elviselhetőség határán van. Akárki akármit mond, ez a helyzet baromi nehéz, embert próbáló.

A szövettani eredmény negatív. Nagy fellélegzés, ám a hurrá hangulat nem tart sokáig. A radiológus úgy gondolja, hogy a hiper-szuper gép nem a megfelelő helyről vette a mintát, még akkor sem, ha a képek szerint, igen. Elküld MRI vizsgálatra. Időpontot késő estére kapok, és alaposan be vagyok rezelve ettől a vizsgálattól. A látott filmekből és mások elmeséléséből valahogy úgy képzelem a dolgot, hogy az embert bedugják egy csőbe és rázárják. Fogalmam sincs, hogy fogom én ezt elviselni. Alapvetően fegyelmezett ember vagyok és gyávasággal sem vádolt soha senki, de ez egy olyan új, idegen és félelmetes helyzet, hogy komolyan aggódom. Ráadásul - menet közben - valami kontrasztanyagot is be fognak adni, aminél még az is elképzelhető, hogy allergiás reakciót vált ki. 

Vizsgálat előtt ki kell tölteni egy kérdőívet. Hány kiló vagyok, van-e rajtam tetoválás, ilyesmik. Miután behívnak le kell vetkőzni és fordítva felvenni egy kórházi hálóinget, olyat, ami elvileg hátul végig nyitott és madzagokkal kötik össze, de nekem most elöl nyitott. Majd preparálnak egy vénát, azaz előkészítik arra, hogy majd ott beadják azt a bizonyos kontrasztanyagot. Nagyon ügyesen készítik, egy pici szúrást érzek, más semmi. Óriási megnyugvás, amikor rájövök, hogy nem zárnak be abba a bizonyos csőbe, nyitott a vége. Kapok füldugókat is, mivel a gép nagyon hangosan kopog, berreg. Ezt valószínűleg nem jól tettem be, mert végig nagyon erősnek hallottam a hangokat. Hasra kell feküdni, és a melleket belelógatni két lyukba. A fejem a homlokomon támaszkodik. Ne mozogjak, és lehetőleg egyenletesen vegyem a levegőt. Igyekszem mindenben megfelelni az elvárásoknak. Ez az én érdekem is. Húsz perc a vizsgálat, szóval kibírható. Miután kihúznak le kell ülni egy vizsgálószékbe, ami olyan régi, hogy a műbőr felhasadt rajta és a szivacsbélés kikandikál belőle. Ülnöm kell egy darabig, majd engedélyt kapok a felöltözésre - ha tudok, a kanültől, szerencsére tudok - ezt követően kiveszik a kanült. Még egy kicsit üldögélnem kell a váróban, sok folyadékot inni és távozhatok. Tömegközlekedés már nincs. Eredmény pedig majd egy hét múlva.

A biopsziára két hetet kellett várni. Lehet, hogy hamarabb is megtörténhetett volna, de ajánlották az orvost és hozzá akartam kerülni. A mammográfiai felvételt egy lemezen vittem, de a kórházi gép nem tudta beolvasni, így újra el kellett végezni a vizsgálatokat. Csak ezután jött egy vastagtűs mintavétel, amit egy gép segítségével végezett el a doktornő. A mellett nagyon beszorítják, hasonlóan a mammográfiás géphez, csak még annál is jobban. Nem mondom, hogy nem fájt, de elviselhető. Utána több kis szúrás érezéstelenítő, majd maga a szúrás, amit már nem lehet érezni. Hangos csattanó hangot ad ki a tű (műszer), négyszer is. Vérzés alig van.

Vittem magammal egy kényelmes, laza pót melltartót (értsd többször mosott, kicsit megnyúlt és nem kár érte, ha véres lesz - gondolattól vezérelve), de felesleges óvatosság volt, mert egyáltalán nem vérzett át a sebet befedő kötés, és fájdalom sem maradt vissza. Az eredményre 8-10 munkanapot kell várni. Telnek a hetek, és az ember ilyenkor azért komolyan stresszel. Nem könnyű.

Néha felmerült bennem, hogy vajon tényleg minden tünetet a klimax okoz-e, vagy lehet valami más is a háttérben. Könnyebb volt mindent a változókorra fogni. A fáradékonyságot, kis fájdalmakat is. De valahol, legbelül néha éreztem, hogy más baj is lehet. Becsülettel eljártam a féléves kontrollokra, ami azt jelentette, hogy ennél többször kellett megjelennem a kórházban, mert a vizsgálatokhoz időpontok kellettek, amik elcsúsztak egymástól. Volt egy, amit halogattam. És ha nem félek a nőgyógyásztól - aki minden alkalommal határozottan és kissé ingerülten elmondta, hogy menjek már végre el mammográfiára - ki tudja mikor szánom rá magam. Így egy májusi napon megtörtént a vizsgálat, először mammográfia, majd az ultrahang. Mindkettő egyértelműen kimutatta az elváltozásokat, amik nem ígértek túl sok jót. Biopszia kell.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a gyógynövények kíméletesek és teljesen ártalmatlanok. De ez nem minden esetben van így. Ha a menopauzát kísérő tünetek enyhítésére keresünk gyógynövényeket, gyógyteákat nagyon sokfélét találhatunk. Például szinte mindenhol ajánlják a cickafarkteát. Aztán ha tovább keresgélünk, olvashatjuk, hogy egyik helyen a miómára is javasolják, a másik helyen meg kifejezetten ellenjavallt ilyenkor. Na, most légy okos!

Vegyük például a kamillát, ami ismert gyógynövény, ki ne itta volna már a teáját. Nagyon jó, hatásos szer, illóolaját a gyógyszeripar is felhasználja. De: a parlagfű allergiások jobb, ha mellőzik.

Mielőtt bármilyen gyógynövényteát elkezdünk alkalmazni, igyekezzünk széles körben tájékozódni és minden olvasottat fenntartásokkal kezelni. Ha valamiben bizonytalan vagyok, inkább lemondok róla. Persze, nálam bonyolultabb a helyzet a ciszta és mióma miatt. Akinek kutya baja, lehet bátrabb a gyógynövényekkel is.

Ne tévesszen meg senkit, hogy az ajánlgató oldalak többsége szelíd gyógymódnak nevezi a gyógynövények alkalmazását! Nagyon durva hatásaik, mellékhatásaik is lehetnek, vagy egyáltalán semmilyen hatásuk sincs, kizárólag a pénztárcánkra hatnak negatív irányban. Természetesen vannak hatásos, jó gyógynövények, amelyek megkönnyítik a változókort, de körültekintően keressük meg, és használjuk őket. 

Remek felvilágosító oldalak is vannak, ahová szintén érdemes bekukkantani mielőtt rákapnánk valamelyik gyógyteára, kapszulára, tinktúrára, akármire. Például kedvelem a Ködpiszkálót, ahol könnyedén rátalálhatunk, adott szerről mit tud a tudomány, és úgy egyáltalán, mennyi városi legenda él a köztudatban, aminek semmi köze a valósághoz.

Már a szót se szeretem igazán: táplálkozás. Enni szeretünk, nem táplálkozni. Ki hallott már olyat, hogy „juj, de jót táplálkoztam tegnap este!”. Szóval, eleve gyanús, amikor arra biztatnak, hogy táplálkozz egészségesen a menopauza idején (is). Az, csak valami vacak dolog lehet. Pedig muszáj lesz változtatni a jó kajálásokon valamit, ugyanis ebben a korban észrevétlen felkúsznak a plusz kilók. Rohamszerű diétákba, divatos fogyókúrákba bele sem érdemes vágni, ugyanis csak kudarc lehet a vége. A régen jól működő diétákat is el lehet felejteni. Én például fiatalon simán leadtam a felesleget, ha egy darabig betartottam a fitness diétát (délig csak gyümölcs, utána szétválasztva vagy fehérje, vagy szénhidrát és persze mindenhez zöldség). Negyven után azonban a legnagyobb meglepetésemre ez már nem működött. Egyetlen dolog vezet eredményre, ha kevesebb kalóriát viszünk be, mint, amennyit elhasználunk. Igen, ez kényelmetlen kezdetben, mert számolgatni kell. Viszont található hozzá segítség interneten, a Nosaltynak például kifejezetten jó programjai vannak, és okostelefonra is letölthető néhány alkalmazás, ami segít számolgatni. A lényeg persze a sok zöldség és gyümölcs. Előszeretettel ajánlják a klimax idejére például a banánt, a paradicsom ivólét, rukkolát, zöld salátákat, diót, tengeri halakat. Azt, hogy ebben mennyi igazság van, nem tudom. Ahogy azt sem, hogy a bolti zöldség, gyümölcs valóban tartalmazza-e mindazt a jót, amit leírnak róla. De az biztos, hogy kalória szempontjából tuti előnyös ezeket enni és nyilván egészségesebb is. Ajánlgatják a szóját is, de én a magam részéről nagyívben kerülöm a mióma miatt. Ne kérdezzék, hogy miért, nem tudom a választ, ez csak egy érzés, hogy a szója, illetve a növényi ösztrogéneket tartalmazó dolgok nekem nem tesznek jót. Van bőven választék más, egészséges ételből. Például a kedvenc vegán éttermemben, ahová időnként kalandvágyból elvetődünk, még akkor is tudok többféléből választani, ha csak szója és tofu mentes ételeket keresek az étlapon, pedig ők még gombát se készítenek.

Tehát változtatni kell kicsit az alapanyagokon, eltolni egészségesebb, alacsonyabb kalóriát tartalmazó irányba. A finomított cukrokat is lényegében száműztem. Egy idő után az ember le is szokik róla, már nem sóvárog annyira a csoki, süti iránt. Ami a legjobb, hogy néhány hónap elteltével mindent sokkal édesebbnek érzek, az összes gyümölcsöt, sárgarépát, céklát.

A másik lehetséges út a fogyáshoz, vagy súlymegtartáshoz: a sport. Arra is vannak programok, hogy megnézzük, mennyi kalóriát égetünk például futással, úszással, tenisszel.

Az egészséggel foglalkozó weblapok számtalan tanácsot adnak, hogyan lehet könnyedén átvészelni a változókort. Lássunk néhányat, és azt is, mennyit érnek.

1./ Kerüljük a fűszeres ételeket – oké, ezt könnyedén betartom, sosem szerettem a fűszeres ételeket, beleértve az indiai, kínai és hasonló konyhákat. Sőt, bizonyos fűszereket ki nem állhatok, mint például a koriander vagy a curry. Ha picit csípős az még elmegy, de erőset nem eszem. Szóval ez betartva.

2./ Ne dohányozzon – Nem dohányzom.

3./ Ne igyon alkoholt – Hát, ezt igazán sajnálom, de szintén betartom. Amióta ugyanis tart ez a változókor egyszerűen nem bírok inni. Kifejezetten rosszul vagyok a legkisebb alkoholtól is. Pedig szeretnék néha egy jó hideg rozét meginni egy hangulatos kerthelyiségben a barátnőkkel. De nem megy. Így hát legnagyobb sajnálatomra, de ezt tanácsot is kipipálhatjuk.

4./ Étkezzen egészségesen, sok zöldség, gyümölcs – Betartva. Kiegészítve azzal, hogy erősen kerülöm a cukrot is. Kénytelen vagyok, mivel hízásnak indultam. Semmi édesség. Még csoki se. Szegény én!

5./ Mozogjon sokat – Ezen nyilván lehetne még mit javítanom. Bár gyalog járok és rendszeresen úszom is.

Na, van még valami ötletetek? Mert ez eddig nem jött be, egy jottányit sem javult a helyzet.

6./ Kerülje a stresszt – Bravó! Ez a mondat általában akkor hangzik el, amikor nincs jobb ötletük. Próbálok nem stresszelni, de ez nem igazán tőlem függ. A klimax önmagában hordozza a stresszt. Az ingerlékenység jön vele együtt, és a számból kiszaladó ingerült kérdésekre és válaszokra csakis rossz reakciók jöhetnek, és máris nyakig ülünk egy stresszes helyzetben.

7./ Gondolkodjon pozitívan – a leghülyébb tanács mind közül!

Én csak egy tanácsot adok: ne olvasgassanak weblapokat tanácsokkal a könnyű változókorról. Csak felbosszantják magukat, hasznuk meg semmi. 

De a legszebb tanács még hátravan, ez arról szól, hogy

8./ Legyen jó szexuális életünk, és ha nincs is kedvünk hozzá, teremtsünk meghitt, romantikus hangulatot, például gyertyafénnyel. Értik, ugye? Amikor a libidó nulla, sőt, negatív tartományban van, gyötör a klimax, többet sírunk, mint nevetünk… Ha-ha-ha! Csak egy ostoba, húszéves liba írhatja ezt le, aki elhiszi, hogy a gyertyafény a megoldás. Meg kéne tiltani, hogy ötven alatti nő bármit írjon a klimaxról! Kizárólag nehéz változókoron átesett nők írhatnának erről a témáról, az hiteles lenne.

Miután kicsit javult a helyzet, megpróbáltam újra felépíteni az életemet. A teljes begubódzásból kimászni és újra nyitni az emberek felé. Elsősorban a barátok felé, akik szerencsémre nagyon megértők. Annak ellenére, hogy a barátnőim egy részének még nincs ilyen problémája, másik felének meg már nincsen. Utóbbiak ráadásul úgy estek túl a változókoron, hogy szinte észre sem vették. Egyik hónapban még megjött, aztán soha többet. Ennyi. Én vagyok csak köztük ilyen csodabogár, akinek meg minden baja van. Panaszkodom, egyre csak panaszkodom mindenkinek, például mélyen vallásos volt osztálytársnőmnek, Krisztinek. Meghallgat, végül azt mondja: „Próbálj meg több tiszteletet tanúsítani az élet iránt.” Először meglepődöm, aztán értetlenkedem, hogy kell azt csinálni. Minden esetre sokat gondolkodom azon, amit mondott. Végül megértem. Nem szabad harcolnom a dolgok ellen, ez nem egy küzdelem. Ez egy állapot, ami nem jó, nem kellemes, sőt, nagyon nehéz, de el kell fogadni, nő vagyok, öregszem és örülhetek, hogy megértem. Másnak nem adatik meg. Négy osztálytársunk már halott, köztük három lány. Szégyellem magam, amiért ilyen sokat rinyálok a klimaxom miatt. Előbb-utóbb elmúlik, és ha szerencsém van, még élhetek néhány jó évet.

Úgy érzem magam, mint Ringo és a lova a futóhomokban William Eastlake A művész arcképe huszonhat lóval című regényében. Kapálódzom, rugdosódom, de csak egyre mélyebbre süllyedek a futóhomokban. Egy reggel munkába menet a trolin látok egy idős asszonyt, kerekes székben ül. Aki vele van, rá se néz. Elég erős pisiszag lengi körül. A látványtól bőgni kezdek, annyira sajnálom azt az öregasszonyt és persze magamat is, amiért ilyen sorsra jutunk, ráadásul engem még olyan valaki sem fog kísérni, aki rám se néz. Csak bőgök és bőgök. Azt hiszem már egyébként is úgy ismernek, akikkel gyakran utazom együtt ugyanabban az időpontban, hogy a síró nő a trolin. Sokat sírok. Mindenen és bármin.

Az állapotom egyre rémesebb és tudom, hogy ez így nem mehet tovább. A nőgyógyászom onkológus is, ezért egyszerűen nem volt képem előhozakodni neki azzal, hogy hőhullámaim vannak és sokat sírok. Félek tőle, hogy dühös lesz rám, hiszen ő komoly bajokat lát nap mint nap. De a következő kontrollon, amikor megkérdezi, hogy van-e valami panaszom, valahogy kiszakad belőlem, hogy nekem csak panaszom van. Csak sorolom és sorolom. Meglepetésemre ő a legmegértőbb, a tekintete csupa együttérzés és ő a legsegítőkészebb. Ajánl egy spray-t*, próbáljam meg. Japán keserűfű kivonatból készül, jelentsen ez bármit. Fitoösztrogén. A jelenlegi lelki állapotomban bármit bevennék, csak használjon. Kedvenc kis patikámban nincs készleten, de megrendelik nekem, másnap mehetek érte. Két hétig nem tapasztalok semmi változást, de utána határozottan javul a helyzet. Ritkulnak a hőhullámok. Az éjszakáim változatlanul pocsékak, de már nem a hőhullámok vagy a szívdobogás riaszt fel, csak úgy felébredek minden ok nélkül. Gondolom, megszokásból. Mégis pihentebb vagyok, mert hosszabb időket sikerül átaludni. Kezdek boldog lenni, már amennyire boldog lehetek így, elhagyva. Viszont gyanúsan feszülnek a melleim, kis szúrások a hasamban, durva derékfájás, végül több hónap kihagyás után, ismét megjön...

Ha egyetlen szál dominó felborul, borul az összes többi. Pont így működik a fizikai tünetektől beinduló megborulás a nőknél is. Ahogy utaltam rá, a sorozatos, erős hőhullámok tönkreteszik az éjszakákat. A rosszul alvás, vagy alig alvás pedig fáradtságot okoz. A tartós fáradtság kimerültséghez vezet, ami már kézen fogva jár a depresszióval. A szapora szívdobogások, vagy ritmuszavarok egészen könnyen vezetnek szorongáshoz, egészen a pánik közeli állapotokhoz. A depresszió mellé jön a túlérzékenység. Az „egyszerű” hőhullámok, és egy kis extra szívverés így képes eljuttatni a nőket a sárkány állapotba. Próbáltam én is „összeszedni magam” ahogy biztattak, próbáltam uralkodni magamon. Én is éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, de akkor már a hormonok azt tettek velem, amit akartak.

Egyfolytában azt éreztem, hogy segítségre van szükségem, megértésre, szeretetre, de nem kapom meg. Sőt, nemtörődömséget, figyelmetlenséget, szeretetlenséget tapasztaltam. Mondhatnám, és néha mondom is, hogy ebben a rémisztő, beteg helyzetben hagyott el a kedvesem. De valójában én üldöztem el. Mert képtelen volt úgy viselkedni, ahogy én azt szerettem volna. Jó lett volna, ha ő a kéz, ami megállítja a dominók borulását, de ő csak állt és nézett értetlenül, nem csinált semmit. Meg sem próbált segíteni, csak önző pasiként viselkedett. Sokáig hibáztattam magam a történtekért, és hosszú időnek kellett eltelnie, mire megértettem, hogy ő is hibás volt. Mert végül is tudta, mi játszódik le bennem. „De ha tudta, hogy éppen mi történik veled, nem tudott volna megértőbb lenni?” – kérdezte egy régi barát, aki történetesen hímnemű, és a kérdés felnyitotta a szememet, nem csak én voltam sárkány, a kedvesem sem volt éppen Grál-lovag.

Nincs még egy olyan fizikai és lelki bajt okozó tünetegyüttes, mint a klimax, amit oly' kevés megértéssel fogadna a társadalom. Kuncogások, hátunk mögötti összenézések, vigyorok. Banyakór - mondják. Nem elég, hogy kiborító fizikai tüneteket kell elviselni, még a megalázó, gúnyos megjegyzéseket is hallgatni kell. Sajnos, a nőktől is. Sőt, a szenvedő alanyok is hozzájárulnak ehhez a negatív környezethez. Emlékszem nem egy kolléganőre, akik gyötrődtek a menopauzás tünetektől és félszeg mosollyal, afféle "bocs, hogy élek" tekintettel, kivörösödött arccal motyogták, hogy jaj, banyakórom van. Bezzeg ha egy férfinak prosztata problémája van, senki sem röhög a háta mögött. Egy ötvenes évei elején járó nőnek még bőven be kell járni dolgozni. Elviselnie a főnököt, tolerálni a kollégákat, végezni a munkáját, ami általában nem kevés. Hisztis, neveletlen gyerekekkel foglalkozni, türelmetlen ügyfeleket fogadni, szemtelen kamaszokat tanítani, beteg embereket gyógyítani, nyűgös öregeket ápolni, mosolyogva felszolgálni, kiszolgálni, pökhendi celebet interjúzni és a többi, és a többi, hosszasan sorolhatnám a tipikus női munkaköröket. Mindezt úgy kell (jól) elvégezni, hogy közben vacakul érzi magát a bőrében. Mert például alig aludt előző éjjel. Meg az azt megelőzőn is. Ki tudja, egyáltalán mikor aludt végig normálisan egy éjszakát. A reggeli zuhany óta már legalább kétszer megfürdött a saját izzadtságában és ettől kényelmetlenül, diszkomfortosan érzi magát. Fáj a feje, szédül és legszívesebben egy sarokba húzódva sírna egész nap.

Kedves Társadalom! Tessék befejezni a gúnyolódást, mellőzni a fullánkos megjegyzéseket! Több tiszteletet a hölgyeknek, az édesanyáknak, nagymamáknak!

Kedves Család és Barátok! Segítsétek a menopauzával küzdő anyukákat, nagymamákat, testvéreket, nagynéniket! Igazán nem kell sok mindent megtenni, a legtöbbször elég egy ölelés, egy együtt érző kézszorítás is. És még soha senki nem halt bele abba, ha kimondta a szót: szeretlek. Viszont megmentheti vele egy másik ember életét! 

A hosszan elnyúló vérzés végén, mintha valaki időzítő szerkezetet kapcsolt volna rám, elkezdődtek a hőhullámok. Először csak néha-néha, majd egyre gyakrabban öntött el a forróság. Az emberek többsége úgy képzeli, hogy a hőhullám azt jelenti, nagyon melege van klimaxoló nőnek. Hát, egyáltalán nem azt jelenti. Én konkrétan azt éreztem, hogy felrobban bennem egy atomreaktor. Amíg csak naponta kétszer-háromszor fordult elő, addig az elviselhetőség szintjén maradt. Aztán kezdte tönkretenni az éjszakáimat is. Felébredsz rá, hogy jön. Elönt. Az izzadtsággal együtt. Nehéz visszaaludni. Ráadásul egyre gyakrabban jön. A legrosszabb időszakomban volt olyan nap, amikor húszpercenként jött hőhullám, éjjel-nappal. 

Segítséget keresek, persze az interneten. Felbőszít néhány cikk, hogy ez természetes folyamat, csak afféle városi, modern női hiszti, bezzeg a természeti népek... Lenne neked is éjszakánként félórás időközökben hőhullámod, majd nem írnál le ilyen baromságokat. Természetes megoldást keresek, találok is gyógyteákat, tanácsokat. Az az igazság, hogy nemigen használ semmi. Még a legjobb az úszás. Amíg a hűvös vízben vagyok, legalább nem szenvedek a hőhullámoktól. Régen szaunázni is szerettem, de amióta a saját belsőmben is működik egy megvadult szaunamester, nem kívánom.

A hőhullámokról az orvostudomány se tud túl sokat. Gondolom, mivel ez "csak egy női hiszti" nem nagyon kutatta senki. De van remény, mert újabban azért már rájöttek erre-arra. Ez a cikk például erről szól: http://www.webbeteg.hu/cikkek/menopauza/14106/idegsejtek-okozhatjak-a-hohullamokat

A tanácsokat is igyekeztem megfogadni, de erről majd később. A hormonpótlás szóba se kerülhet, az én nőgyógyászom nem pártolja, és én sem szeretném. Próbálom elviselni, de egyre nehezebb. Főleg az éjszakai hőhullámok okoznak gondot, mert kialvatlan vagyok és ettől egyre fáradtabb. Beindult a dominó elv. 

Ha az ember lánya azt gondolná, hogy a szabálytalan ciklus legizgalmasabb része, amikor késik, hatalmasat téved. Az egyik "legizgalmasabb" rész az, amikor nem múlik el. Hetedik nap, már vége kellene lennie. Nyolcadik: még mindig. Kilencedik: maszatolás. Tizedik: maszatolás és így tovább 21 napig. A kilencedik napon megszületik a döntés, nőgyógyászhoz kell menni, mert ez nagyon nincs rendben így. Íme a példa, amikor az "állítólagos" klimaxos tünetek nagyon is egzakt formát öltenek.

Vannak mondatok, amiket sosem szerettél volna hallani, de erre csak akkor jössz rá, amikor elhangzanak. Az első ilyen mondatot a szemészorvos diktálta a lelethez: "Az erek állapota korának megfelelő.". Értitek? Már nem jó, vagy normális, hanem korának megfelelő. Szóval, van korom. Sőt! Koros lettem. A második mondat a kozmetikusnál hangzott el, csupa jóindulatból: "Ma dupla adag ránctalanítót teszek rád." Hát.. köszi!

A harmadik mondat akkor hangzott el, amikor a magánrendelésen hiába hívtam a nőgyógyászomat, akihez évtizedek óta járok. A telefont senki nem vette fel, se rendelési időben, se utána. Hívtam hát az intézetet, ahol dolgozik. Ekkor jött az a bizonyos mondat a telefonközpontostól: "Ó, a Főorvos úr a múlt hónapban nyugdíjba ment." 

Az első sokk után a segítőkész központos ajánl egy másik orvost, akihez be is jelentkezem, két hét múlva már fogad is. Ilyenkor elég hosszú az a két hét. De valahogy eltelik, és néhány nappal a vizsgálat előtt végre eláll a vérzés.

Természetesen vizsgálatok sora következik: citológia, ultrahang, tumormarkerek, stb. Végül némi fellélegzés, csak egy kis mióma és egy petefészek ciszta. De a jövőben félévente kell járni kontrollra. Ez minden alkalommal egynapos program, reggel beülök a rendelő előtti folyosóra és leghamarabb délben, de inkább kettő körül végzek. Nem panaszkodom és türelmes vagyok. Tudom, hogy hálás lehetek a jó Istennek, amiért csak ilyen problémáim vannak.

Elmúltam ötven, és életem első terhességi tesztjét készülök megvenni. Sajnos eddig sosem volt szükségem rá. A terhességi tesztek használatáról hollywoodi filmekből szereztem az ismereteimet. Azaz, a szimpatikus főhősnő bevonul egy kis műanyag szerkezettel a fürdőszobába, pisil, aztán izgatottan várja, hogy egy vagy két kék csík jelenik meg, majd kisvártatva örül vagy búsul. Na, pontosan ilyen szerkezetet szeretnék venni. A közeli kis patikába megyek, és egyszerűen kérek egy terhességi tesztet. Váratlanul ér a kérdés: melyiket? Ja, hogy többféle is van, én ezt nem tudtam. Hát, olyan hollywoodisat. A patikusnő nem tudja, melyik az olyan. Szól a kolléganőnek, aki szintén nem tudja, sőt egy másik sem. De már hárman igyekeznek segíteni nekem. Olvasgatják a használati utasításokat. Mögöttem meg duzzad a sor. Hiba volt ezt a kis gyógyszertárat választani, mert a nyakamba lihegők mind hallgatják a problémámat. Van kazettás, amihez pipetta kell, van digitális, aztán létezik extra érzékeny, ami már 24 óra elteltével is kimutatja, és van, amelyik csak több napos terhességre reagál, egyfokozatú, és a napszak bármely részében elvégezhető is. Tényleg nagyon igyekeznek a patikusnők, hogy megtalálják a megfelelőt, gondolom szánakoznak rajtam. Itt ez az ötvenes nő és lehet, hogy bekapta a legyet. Végül sikerül kiválasztani egy minden szempontból jónak tűnő tesztet. Mögöttem a sor megkönnyebbülten felsóhajt. Ha filmen látnám, jót nevetnék a jeleneten, de ez itt a valóság, és nem alakítom a szerepet, hanem valóban mindez velem történik. Sebesen távozom a gyógyszertárból, otthon elvégzem a tesztet, ami negatív, tehát nem várok gyereket. Fellélegzem, voltaképpen örülök. Vagy mégsem? Kicsit azért sajnálom. Mindig szerettem volna egy fiút...

Kezdetben, amikor még nem voltam 50, az első tünetek igazán nem nevezhetők jelentősnek. Csupán az addig óramű pontossággal működő ciklus kezdett némi elbizonytalanodást mutatni. Pár nappal előbb, néhány nappal később jött meg. Ez utóbbi azért tudott némi izgalmat okozni. Ez az állapot végig megmaradt, a 28 napos ciklust el lehetett felejteni. Örültem ha valahol 26 és 30 között maradt. Egyszer volt egy extrém, 17 napos is, és természetesen előfordult egy hét késés is. Az egy hét késés nagyon sok, pláne ha az embered hatvan körül is igen aktív. Fiatalok ne olvassák tovább ezt a bejegyzést, elkerülendő a hányingert! Mert tudom, hogy fiatalon igen undorítónak találjuk, hogy az ötveneseknek, hatvanasoknak is lehet még szexuális élete. Ráadásul aktív. 

Szóval, az egy hét késés meglehetősen riasztó, különösen ha olvastál valaha klimax idején becsúszott, véletlen bébikről. Még akkor is az, ha nem vagy egy termékeny típusú nő. Mert mi van, ha éppen most? Ki fogja felnevelni? Vagy ha sikerül is felnevelni, szegénynek milyen lesz már, hogy első osztályba nagymama és nagypapa korú szülei viszik. Vérciki! Száguldoznak a gondolatok az ember fejében, aztán eldönti, hogy elballag a patikába és megveszi élete első terhességi tesztjét. Ez is egy jó kis kaland, legközelebb elmesélem.

A klimaxszal, változókorral, menopauzával számtalan cikk, weblap foglalkozik. Ezekkel általában az az egy baj van, hogy aki írta az vagy férfi, vagy fiatal nő, vagy olyan klimaxon átesett nő, aki megúszta a legcsekélyebb tünet nélkül ezt az egészet.

Legutóbb akkor borította el a fejemet a vörös köd, amikor egy cikk alatti kommentben egy "kedves" nőtárs azt találta írni, hogy neki semmi ilyen "állítólagos" problémája nem volt a változókorral. Állítólagos! Hogy vetnének a mókusok elé! Verd a feneked a földhöz, hogy ekkora szerencséd van, Te ostoba liba! Én aztán tudnék mesélni arról, milyen az, amikor valaki az összes létező tünetet produkálja. Tudod mit? Mesélek is róla!