Egészséges vagyok, jól vagyok - mantrázom magamnak naponta. Azt is, hogy eddig senki sem mondta, hogy amit látnak, rosszindulatú. Az MRI leleten viszont már leírták. Legalábbis azt, hogy alapos a gyanú. Újabb biopszia kell. A doktornő úgy dönt, hogy ezúttal nem bízza a hiper-szuper gépre, amiből csak kettő van az országban, hanem megpróbálja ő, saját kézzel, ultrahang segítségével. Nem megy könnyen. Sőt. 45 percig fekszem a vizsgálón, mozdulni is alig merek, mert ha bármelyikünk is csak egy picit megmoccan, elveszíti, hogy hova kell szúrnia a nem kicsi tűt. Közben olyan erővel nyomja az ultrahangot, hogy utána még napokig fáj a legfelső bordám és környéke. 

Ráadásul a légkondi miatt fázom is. Nem csoda, közel egy órát fekszem félmeztelenül, a lábfejem is meztelen. Eredményeképpen felfázást szedek össze. Soha életemben nem voltam ennyit beteg, mint az utóbbi időben.

A mintákat saját kezűleg viszem át a citológiára. Gondolom erre már végképp nincs személyzet. 

Izgulhatok tovább.

A felfázásra kapok zacskós gyógyszert és a megjegyzést, hogy klimax idején ez is könnyebben megtörténik. Már megint valami, amihez köze van/lehet a klimaxnak.