Elmúltam ötven, és életem első terhességi tesztjét készülök megvenni. Sajnos eddig sosem volt szükségem rá. A terhességi tesztek használatáról hollywoodi filmekből szereztem az ismereteimet. Azaz, a szimpatikus főhősnő bevonul egy kis műanyag szerkezettel a fürdőszobába, pisil, aztán izgatottan várja, hogy egy vagy két kék csík jelenik meg, majd kisvártatva örül vagy búsul. Na, pontosan ilyen szerkezetet szeretnék venni. A közeli kis patikába megyek, és egyszerűen kérek egy terhességi tesztet. Váratlanul ér a kérdés: melyiket? Ja, hogy többféle is van, én ezt nem tudtam. Hát, olyan hollywoodisat. A patikusnő nem tudja, melyik az olyan. Szól a kolléganőnek, aki szintén nem tudja, sőt egy másik sem. De már hárman igyekeznek segíteni nekem. Olvasgatják a használati utasításokat. Mögöttem meg duzzad a sor. Hiba volt ezt a kis gyógyszertárat választani, mert a nyakamba lihegők mind hallgatják a problémámat. Van kazettás, amihez pipetta kell, van digitális, aztán létezik extra érzékeny, ami már 24 óra elteltével is kimutatja, és van, amelyik csak több napos terhességre reagál, egyfokozatú, és a napszak bármely részében elvégezhető is. Tényleg nagyon igyekeznek a patikusnők, hogy megtalálják a megfelelőt, gondolom szánakoznak rajtam. Itt ez az ötvenes nő és lehet, hogy bekapta a legyet. Végül sikerül kiválasztani egy minden szempontból jónak tűnő tesztet. Mögöttem a sor megkönnyebbülten felsóhajt. Ha filmen látnám, jót nevetnék a jeleneten, de ez itt a valóság, és nem alakítom a szerepet, hanem valóban mindez velem történik. Sebesen távozom a gyógyszertárból, otthon elvégzem a tesztet, ami negatív, tehát nem várok gyereket. Fellélegzem, voltaképpen örülök. Vagy mégsem? Kicsit azért sajnálom. Mindig szerettem volna egy fiút...