35 fokos melegben hőhullámokkal küzdeni, na, az a valami! Nem, nem csak melegünk van ilyenkor, mint bárkinek. Többször írtam már erről, most nem részletezem. Télen könnyebb, mert ha jön a hőhullám az ember feltépi az ablakot és beömlik rá a mínusz tíz, és akkor kicsit jobb lesz. Most csak a légkondis helyiségek nyújtanak némi menedéket, de a hőhullámon a 21-23 fok nem sokat segít, az abban a hőmérsékletben is áttombolja magát az ember testén.
Az operált oldalamon, a felkaromnál annyira dehidratált tud lenni a bőr, hogy konkrétan fáj. Gondolom, ennek köze van ahhoz, hogy kiműtöttek három nyirokcsomót is és a nyirokkeringés nem működik megfelelően. Legutóbb már annyira fájt, hogy kezdtem arra gyanakodni, hogy valami más baj van. Az eddig hatásos shea vajas testápoló nem segített, akkor próbáltam körömvirágkrémet használni, de az se volt jó. A bőrkeményedést megelőző szuper könyök-, lábkrémem sem működött. Végül a sugárterápiás kezelések idejéből megmaradt Bepanthent kentem fel rá, és az segített. Na persze elsőre nem múlt el tőle, de többszöri kenegetés után jelentősen javult a helyzet és végül el is múlt a fájdalom.
Végre sikerült megkapnom a beutalót a reumatológiára. Azt mondták, hogy kábé két hónapot kell várni időpontra, ehhez képest még egy hónapot se. Meg vagyok lepve, mert azt gondoltam, hogy a nyári szabadságolások miatt még nehezebb lesz bejutni. Július elején már mehetek is. Azért, hogy ne legyen minden kerek, a háziorvos a beutalóra, indokként a menopauza utáni csontritkulást írta. Pedig elmagyaráztam neki, hogy a mellrák endokrin kezelésére kapott gyógyszeremet le fogják cserélni egy másikra, ami csontritkulást okoz és ehhez időben meg kell nézni, mi a helyzet, mit kell tenni.
Egyébként jól vagyok. Hőhullámok gyötörnek, változatlanul gyakran görcsölnek a legkülönfélébb izmaim, rosszul alszom, fáradékony vagyok, és persze folyamatosan szorongok. Abbahagytam a D-vitamin szedését, mert - akármilyen röhejesen hangzik - rosszul éreztem magam tőle. Amint kicsit kiürült a szervezetemből, jobban lettem. Ekkor újra elkezdtem szedni, de megint előjött a rosszullét. Már nem először történik ez. Fontos lenne a D-vitamin, de valamiért én nem bírom. Ezt nem is merem semmilyen orvosnak sem mondani, mert úgysem hinnék el, hogy attól vannak a rosszulléteim. Inkább próbálok többet a napon lenni, és vitamindúsan étkezni, mint szintetikus formában szedni. Vasat amúgy külön is szednem kell, mert az javít a fáradékonyságomon.
Eltelt egy év, kaptam beutalót a munkáltatómtól a foglalkozás egészségügyi vizsgálatra. Több helyen is van a cég, ahová lehet menni. Egy könnyen megközelíthető bevásárlóközpontot választottam. Már több magánorvosi rendelőben, klinikán jártam. Általában mind rendkívül kulturált, tiszta, világos, kényelmes, barátságos. Ez a mostani erősen meglepett. Rideg, kihalt folyosókon, szürke csapóajtókon áthaladva kellett megközelíteni, elég félelmetes volt. Aztán egy nagyon szűk beugróban kucorgott három nő egy ajtó előtt. Megkérdeztem tőlük, egyáltalán jó helyen vagyok-e. Igen, ez AZ a hely. Leültem a negyedik székre várakozni, közben a lábnyomos, koszos , szemközti falat néztem. A doktornő viszont nagyon kedves volt. Mondjuk, ezeknek a vizsgálatoknak nem sok értelme van, az biztos. Megmérte a vérnyomásomat, megnyomkodta a nyaki és a hónalji nyirokcsomóimat és olvasnom kellett, először a távoli tábláról, aztán egy nagyon apró betűs szöveget. Ennyi. Az engedélyem után lemásolták az ambuláns lapomat. Majd kiadták a papírt, hogy alkalmas vagyok. Az egész nem tartott tíz percig.
Egy nagyon fontos kezdeményezés, első remek tárcanovellája, egy "érintettől". A vége nagyon rímel az előző bejegyzésem végével. Sajnos.
Ma két éve voltam a mammográfián, amikor kiderült, hogy baj van. Egy akciós vizsgálatra fizettem be magam, mammográfia, ultrahang és orvosi tapintásos vizsgálatra. Csak azért mentem el rá, mert a nőgyógyász minden alkalommal elmondta nekem, hogy mekkora felelőtlenség, hogy nem járok rendszeresen szűrésre. Azonnal megmondták, hogy amit látnak, az minden bizonnyal rák. Ültem a folyosón, vártam, hogy a felvételeket megkapjam CD-n is, közben felhívtam az Édesanyámat, hogy elmondjam, mi van. Nem emlékszem rá, hogyan mondtam meg neki. Most sem tudnék jó módszert kitalálni annak a közlésére, hogy a gyereke valószínűleg súlyos beteg. Nem sírtam. Ő sem. Ez valószínűleg furcsa is volt a doktornőnek, mert többször is megkérdezte, hogy értem-e, amit mond. Akkor nyugodott meg, amikor mondtam neki, hogy biopsziára majd abba a kórházba megyek, ahol a nőgyógyászom dolgozik. Felfogtam mindent, csak végig - de tényleg végig - olyan érzésem volt, hogy mindez nem is velem történik.
A statisztikákba két éves túléléssel majd csak kicsit később kerülök be, mert - ha jól tudom - azt a diagnózis felállításától számítják. Az első biopszia nem mutatott ki semmit, szerencsére a nagyon lelkiismeretes doktornő nem hagyta annyiban, és addig szurkált a vastag tűjével, amíg sikerült eltalálnia. Nem emlékszem rá, melyik nap volt az, amikor a telefonba megmondta, hogy "sajnos rosszindulatú".
A statisztikáktól függetlenül, május 11-e az a nap, amikor megváltozott az életem.
Nagyon bántó tud lenni, hogy ha az ember őszintén válaszol a "Hogy vagy?" kérdésre, bosszús, türelmetlen arcot lát maga előtt. A legtöbben nem kíváncsiak rá, hogy valóban hogy vagyok. Azt akarják hallani, hogy jól, minden rendben. Pont mint Amerikában. How are you? és a kötelező válasz: Thanks, fine. A távolabbiaknak nem is mondok semmit, de sokáig azt hittem, hogy a közelieket tényleg érdekli. Vannak kivételek, de igazából a többség utálja azt hallani, hogy nem vagyok éppen fájn. Ez a betegség nagyon sok testi és lelki szenvedéssel jár. A lelkieket még tetézi ezeknek a bosszús arcoknak a látványa. Lehet, hogy az a jobb, ha valaki egyáltalán nem érdeklődik utánam? Abból is van jó néhány. Köztük néhány fájó is. A betegség sok mindenre megtanít és elég tiszta helyzetet teremt az emberi kapcsolatokban. Mindenki a helyére kerül. És az igazság gyakran fáj. De egyúttal megtanulom nagyra, nagyon nagyra értékelni azokat, akik mellettem vannak, és segítenek így vagy úgy.
A tervek szerint a jelenlegi endokrin terápiás gyógyszerem két évig kell szedni. Utána - a várható mellékhatások elkerülése érdekében - lecserélik egy másikra. Aminek meg másféle mellékhatásai lehetnek, közöttük a csontritkulás. Mivel éppen van egy ingyenes szűrőprogram a kerületben, és ötven éves életkor felett amúgy is ajánlott minden nőnek elvégeztetni ezt a vizsgálatot, jelentkeztem rá. Az eredmény szerint az alsó határ alatt vagyok egy kicsivel. Még éppen nincs csontritkulásom, de nem igazán ajánlják, hogy olyan gyógyszert szedjek, ami csontritkulás okozhat. Nagyszerű. Akkor most mit tehetek, mert valószínűleg szednem kell. Hát, kalciumot ne szedjek csak úgy, mert lehet ez felszívódási zavar is, ki kéne deríteni, menjek reumatológushoz - hangzott a tanács.
Négy hete köhögök. Nagyon lassan javul. Úgy megy, hogy kicsit javul, aztán két napig stagnál, majd megint kicsit javul, megint stagnál. Még márciusban, amikor az onkológusnál jártam, ő javasolta, hogy járjak minden nap a Gellért Fürdő sókamrájába, mert az nagyon jót tesz a légúti megbetegedésekre. Először nem vettem fontolóra, de végül tegnap rászántam magam és vettem egy ötalkalmas bérletet a Gellértbe. Nem volt drága, 3000,- Ft, szóval kibírható. A részleget inhalatóriumnak hívják. Utcai ruhában lehet menni, az ember kap egy fehér, kapucnis köpenyt, amibe betekerik és beültetik egy kis kabinba, amiben sűrű, fehér pára van, aztán becsukját az ajtót. Néhány perc múlva a tejszerű köd olyan sűrű, hogy szó szerint az orráig se lát az ember. Bő húsz percig tart a kezelés, nem kell mélyeket lélegezni, csak normálisan. Azért kicsit nyomasztó érzés, legalábbis meg tudom érteni, ha valaki bepánikol ebben a közegben. Gondolom ezért van vészcsengő. De az ajtó is csak karnyújtásnyira van, természetesen nincs bezárva, és ez a tudat nekem elég volt, hogy jól bírjam. Meg, amin én már keresztül mentem, azokhoz képest ez semmiség. Az ott dolgozó, nagyon kedves hölgy elmondta, hogy még soha ilyen szezon nem volt, hogy ilyen rengeteg a beteg és a hosszan elnyúló köhögéses eset. Amikor kijöttem - a kapucni ellenére - olyan volt a hajam, mint egy bolondnak. A göndörséget a sós pára totál felturbózta és egy része égnek állt, a másik része lelapult. És nem engedelmeskedett a fésűnek. Na, mikor találkozik össze az ember lánya egy régi ismerőssel a villamoson? Naná, hogy most, ezzel a "frizurával". :-)
Itt szinte minden megtudható a mellrákokról. Van persze, amit hiányolok (vagy csak nem jól keresem), de ez valóban egy átfogó anyag.
https://rakgyogyitas.hu/200-kozertheto-cikk-az-emlorakrol-teljesse-valt-a-tudastar/
Úgy tűnik, hogy a napi rendszerességgel előforduló, hajnali hidegrázásokat a Herceptin injekciók okozták. Egy ideje ugyanis megszűnt. Sőt, le kell tekernem éjszakára a fűtést, mert túl melegnek érzem. Néha fázik a karom, de az a konkrét hidegrázás mostanában nem gyötör. Rémes volt, örülnék, ha tényleg elmaradna. Ugyanakkor bennem van a félelem, mert már nem kapom az injekciókat. A különféle izomfájdalmak, görcsök viszont változatlanul jelentkeznek, de azt inkább a hormongyógyszer okozza.
Feltettem egy szájmaszkot az onkológus várójánál, mert tudom milyen rossz érzés, ha valaki folyamatosan köhög az azonos térben. Úgy tűnik, hogy a maszk tényleg valamiféle biztonságérzetet ad a környezetnek, mert - bár félre húzódtam - mégis többen letelepedtek mellém. Pedig volt hely máshol is. Közben kijött a doktornő, látta a maszkot, meg hallotta a köhögést, így elég gyorsan behívott. Nem volt semmi. Megnézte a leleteket (szív ultrahang, nőgyógyászat, labor). Adott pár doboz gyógyszert, valaki visszavitte. Remélem, csak nem tudja szedni és nem meghalt. Sokan nem tudják szedni, le kell cserélni másra, mert rosszul vannak tőle. Engem is megkínoz, de fegyelmezem magam. Meg is hallgatott, megállapította, hogy nagyon hurutos vagyok és ha nem múlik, menjek vissza és csináltat egy röntgent, meg lehet, hogy szükség lesz további antibiotikumra is. Egyébként 3 hónap múlva kell mennem újra hozzá és most nem is szólt róla, hogy kellene valami vizsgálat.
Pénteken megvolt az ultrahangos vizsgálat. Szerencsére semmi újat, vagy extrát nem talált a doktor, akivel most találkoztam először. Olyan fiatalnak látszik, hogy azt hittem medikus, pedig már negyvenes. Csak vannak ilyen kölyökarcú férfiak, akiken sokáig nem látszik meg a kor. Alapos volt és kedves. Kissé máshogy látta a dolgokat, mint az előző orvos. Megnézte a tumormarker eredményeket is és végül javasolta, hogy jó lenne kivenni a cisztás petefészket. Mert minden bajom alapvetően jóindulatú, de így együtt az egész csomag, nem jó. Kértem, írja rá a papírra. Nem írta, gondolom a feudális orvosi viszonyok miatt.
Hétfőn bevittem a leletet a kezelőorvosnak. Ő azt kérdezte, gondolkodtam-e már a műtéten. Mondtam igen, persze, nem jó ez az állandó stressz, és végül is beteg alkatrészekről van szó. Először azt mondta, hogy akkor három hónap múlva legyen kontroll. Majd augusztus közepére kért ultrahang időpontot és íratott be magához is. Az ultrahang ugyanazon a napon lesz mint a mammográfia, hiába szóltam, hogy jobb lenne máskor, mert ugye magyar egészségügyben nem tanácsos egy napra két vizsgálatot tenni, tekintettel a kiszámíthatatlan várakozási időkre. Az ambuláns lapot nem nyomtatták ki, mert spórolnak. Sebaj, az e-egészségügyről én ki tudom nyomtatni. Így is történt. Mit látok rajta? Kontroll három hónap múlva. Na most aztán fogalmam sincs, hogy kell mennem vagy nem kell mennem 3 hónap múlva. Majd felhívom őket és megkérdem, csak most nagyjából torkig vagyok.
Utána átmentem a laborvizsgálatra. Kivártam a 46 embert, aki előttem volt, majd levették a vért (68-dik tűszúrás). Láttam már a leletet, szerintem nagyjából rendben van, legalábbis az a két fontos érték jó lett, ami az onkológust érdekelni szokta.
Legalább egy hete küszködök köhögéssel, torokfájással. Ma kaptam rá lórúgásos antibiotikumot. Muszáj, mondta a doktornő, tekintettel az előzményekre. Nem tudom ez mint jelent, de most már én is úgy éreztem, hogy kell a támogatás a szervezetemnek.
Vannak kisebb és vannak nagyobb hőhullámok. Még nem sikerült rájönnöm mikor, melyik jön. Esetleg kiváltja valami. A legnagyobbak általában éjszaka érkeznek. Múlt éjjel fél háromkor ébredtem fel rá, csatakosra izzadva, hiába ugrottam ki rögtön az ágyból, hogy ne legyek melegen, a hőségérzet egyre csak emelkedett. Ilyenkor már semmi esély az alvásra, tökéletesen felébredek, mire visszafekhetek. Hajnal felé sikerül elaludni, amikor már kelni kell. Pénteken megyek a nőgyógyászati ultrahangra, most már elkezdtem stresszelni ezen. Azzal próbálom nyugtatni magam, hogy fél éve voltam, akkor nem talált semmi extrát az orvos, sőt, nehezményezte, hogy minek járok oda félévente.
Menjetek szűrésre, ez a legfontosabb üzenete az alábbi cikknek, amiről azt mondhatom, hogy minden szavával tökéletesen egyetértek.
Hozzáteszem, mindez érvényes a mellrákra is. Ha bármi rendellenes van, azonnal orvoshoz kell menni és nem szabad hagyni, hogy elküldjenek mert fiatal vagy, vagy bármi más indokkal. És mammográfiára is el kell menni, bárki hirdet bármi más hülyeséget. Én - ha nem megyek el mammográfiára - nem derül ki, hogy egy agresszív típusú rák van a mellemben, mert semmit sem lehetett kitapintani. Még a szakszerű orvosi tapintások se tudták érzékelni olyan mélyen bent volt.
Szóval a cikk:
Nagyon jó érzés, ha az ember haját fújja a szél! Azért mert az két dolgot is jelent.
1.: Nincs hideg, nem kell sapkát venni.
2. Van hajad.
A második a fontosabb. Jó, még nem akkora mint a képen, de azért már bele tud kapni a szél. És ez csodás érzés!
A hőhullámok mindig váratlanul jönnek és sosem alkalmas pillanatban. Színházban, értekezleten és a járműveken. Ez utóbbi télen nagyon kellemetlen, mert le kell szállni a hidegbe totál megizzadva, csatakosan, vizes homlokkal. Ennek következménye, hogy gyakran megfázok. Hiába a sapka, sál és az önuralom, hogy mindezt ne tépjem le magamról, amikor elönt a hőhullám. Jön a torokfájás, köhécselés, nátha. Másrészt az sem használ, hogy manapság nem nevelik rá a gyerekeket, hogy ne a nagyvilágba köhögjenek, tüsszögjenek, hanem használjanak zsebkendőt. Valamelyik reggel már azon voltam, hogy adok egy gyereknek egy papírzsepit, mert bár az anyjával utazott, eszébe sem jutott szólni neki, vagy adni neki, miközben a gyerek végigköhögte az utat. Még a kezét se tette a szája elé. Na nem mintha az jobb lenne, mert aztán végigfogja a kapaszkodókat a bacis, vírusos kezével. Jól öltözött anyuka volt, a feje is normálisnak tűnt, de gondoltam a reggeli frusztráltságban tuti kiakadna, ha kvázi rászólnék a gyerekére. Csak éppen felnő egy neveletlen, buta generáció. Tisztelet a kivételnek.
Dél körül már megvolt a reggeli vérvétel lelete. Négy eltérés van, egyik sem jelentős. A triglicerid magasabb, de az a gyógyszer mellékhatása. Hiába eszem a Omega 3-6-9-eket. A cukor egy ici-picit magasabb a felső határnál, ami azért esik rosszul, mert nagyon vigyáztam az utóbbi időben, se egy szem csoki, se narancslé, se péksüti vagy fehér kenyér. A védő koleszterin kevesebb, ez egész életemben kevesebb volt a kelleténél, és még valami a vérhez kapcsolódó is kevesebb egy picit. Szóval, alapvetően jó. Igaz, úgy tűnik, a kerületi egészségügyben spórolnak, mert alig néznek valamit. Például húgysavat, magnéziumot, kalciumot nem néznek. Egy oldalra ráfér az egész a vizeletlaborral együtt. Korábban kétoldalas volt a lelet. De nem baj, jövő hónapban úgyis csináltatnak a kórházban is.
Délben elkezdtem hívogatni a nőgyógyászt a tumormarker eredmények miatt. Először nem vették fel. Aztán felvették, de megkértek, hogy tíz perc múlva telefonáljak újra. Akkor megint nem vették fel egy darabig. Végül az orvossal nem is sikerült beszélnem, csak a nővérrel. Ne izguljak mondta, ezek csak enyhén emelkedett értékek, ilyenkor szoktak képalkotó vizsgálatot kérni és mivel márciusra már van erre időpontom, egyelőre nem kell csinálni semmit.
A Dokinak meg elhagyta a száját a "Fel a fejjel" frázis, meg hogy ő teljes mellszélességgel mellettem áll. Aztán elutazott síelni és még csak fel sem hívott, hogy na mi van veled. Szívesen elküldeném az anyjába, ha nem kedveltem volta az anyját, meg is tenném.
Reggel a szokásos évi egy háziorvosos nagyrutinhoz kellett vért venni. A 66-dik tűszúrással nem sikerült vénát találni. Kicsit kotorászott odabenn a tűvel a nővér, de sehogy sem sikerült. Azt mondta, hogy elhúzódik a vénám a szúrás elől, védekezik a szervezetem ellene. Na ja, el is hiszem, kb. negyvenszer szúrták már meg, totál szétment. Végül a csuklómból vett vért (67-dik szúrás). Na az ott elég fájdalmas. Különben nagyon ügyes kis nő, tudom, hogy tényleg nem rajta múlik.
Délután kell hívnom telefonon a doktornőt a tumormarker miatt. Végig idegeskedtem az elmúlt hetet, most is egész pici a gyomrom.
Tökéletesen egyetértek ezzel az írással. Sokszor éreztem úgy én is, hogy plusz terheket raknak rám, akik ilyen elvárásokat támasztanak velem szemben. Csak még nehezebbé teszik a dolgomat, ráadásul az ember úgy érzi, hogy semmibe veszik a fájdalmát, a bánatát, a szorongásait. Ilyen motivációs könyveket írni nagy üzlet. De még soha, senkivel nem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy valóban megváltoztatták az életét. Kivéve, ha ő is elkezdett motivációs könyveket írni.
http://www.evamagazin.hu/csak-rajtad-mulik-kozhelyes-motivacio-110315
Időszerű lett a féléves nőgyógyászati ultrahang kontroll, amihez először is be kellett jelentkeznem a nőgyógyászhoz, hogy adjon beutalót rá. Mint kiderült nem is kellett volna hozzájuk mennem, az onkológus is kiírhatná a vizsgálatot. Csak éppen nem tette, ő küldött ide. Elmondtam, hogy nem szeretnék ahhoz az orvoshoz menni, aki legutóbb volt, elmeséltem miért, milyen kínos, hogy velem üzenget a másik orvosnak, hogy felesleges félévente menni. De az onkológus ragaszkodik a féléves vizsgálatokhoz. Egyébként a nőgyógyász is megerősítette, hogy kell. Ha már ott vagyok, és mivel már több, mint egy éve nem néztek tumormarkert, átküldtek vérvételre is (65-dik tűszúrás). Két papírt kaptam és két kémcsővel vettek le. A tumormarker eredménye nagyon gyorsan kész lett, szinte mire visszaértem a munkahelyemre, már jött is az e-mail, hogy felkerült az e-egészségügyre. Megnéztem és be is tojtam, mert jóval magasabb a felsőbb határértéknél. Fel kell majd hívnom a doktornőt az eredmények miatt, csak nem emlékszem pontosan, hogy melyik nap, mindegy, ahogy meglesz a másik eredmény is, telefonálok. Nagyon el vagyok keseredve.
Tegnapi hír: "A személyi kedvezmény igénybevétele szempontjából a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségeket meghatározó 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendeletbe immáron 2019. január 1-től a leggyakoribb női betegségek, úgy mint az endometriózis, mellrák, méhnyakrák, petefészekrák is bekerültek. 2019.01.01-től bekerült betegségek után 2019-től biztosan igénybe vehető az adókedvezmény. 2019.01.23-i sajtótájékoztatón Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára bejelentette, hogy az újonnan bekerült betegcsoportokat érintő adókedvezményt öt évre visszamenőleg is lehet érvényesíteni. Idén utoljára - az elévülés szabályai szerint - 2013-as szja-bevallást lehet önellenőrizni." A forrása egy másik blog: https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/
Mielőtt bárkit elöntene a hurrá hangulat, le kell hűtenem a kedélyeket. Az államtitkár nyilatkozata egy dolog, a NAV írásos állásfoglalása lesz a döntő. Szerintem. Addig csak nagyon remélem, hogy a NAV megerősíti az államtitkár szavait, vagy hogy a nevezett így "üzent" a Hivatalnak, hogyan is foglaljon állást ez ügyben. Gondolom az sem véletlen, hogy az egeszseghidja.hu még nem közölte a hírt.
Végtelenül dühös vagyok, amiért ezt az adókedvezményt úgy adják, hogy érezhető legyen az immel-ámmalság. Például mert nem érvényesíthető visszamenőleg. Ne is adjatok egy minimális kedvezményt arra az évre, amikor testileg-lelkileg legmegkínzottabb a beteg, és a legtöbb pénzt kellett elköltenie a túlélésre. Abban meg még nem is döntöttek, hogy kinek végleges, kinek ideiglenes az állapota. Miért? Egy kioperált prosztata vagy méh és a többi, esetleg visszanő? Elmúlik, hogy mellrákkal kezeltek? Mert például én kaptam kemoterápiát, sugárkezelést, biológiai kezelést (ez volt a Herceptin) és öt évig megy az endokrinkezelés (gyógyszer). Mindegyiknek előre kiszámíthatatlan, hosszú távú mellékhatásai lehetnek. A Herceptin cardiotoxikus (szívméreg) hatása miatt, a kezelés befejezése után is hosszú évekig kell a kardiológushoz járni kontrollra, hogy a szívelégtelenséget időben észrevegyék. És ez csak egy lehetséges mellékhatás a nagyon sokból, és a kemóról, sugárról, gyógyszerről és a lelki megpróbáltatásokról még nem is beszéltem. Elmúlik ez? Ugyan! Egyébként meg az is megérne egy vitát, hogy miért kell pusztán jogi megfontolásokból ezt az egész betegségcsoportot "súlyos testi fogyatékosságnak" nevezni. Miért kell például egy beteg gyereket ezzel szembesíteni? Hogy még nehezebb legyen a lelkének.
Megszülettek a válaszok, legalábbis néhány kérdésre. Ime:
Ez egy nagyon okos írás, maximálisan egyetértek vele:
https://wmn.hu/ugy/50104-szentesi-eva-egeszseges-teljes-erteku-emberek-akik-tobbe-mar-nem-leszunk
Már a címével is elmondja a lényeget, ami sajnos, pontosan így igaz. Csak ismételni tudnám önmagam, egyszer már megírtam, hogy igenis drága betegség a mellrák. Poszt itt:
Beszéltem a háziorvossal, és igen, ők is kiadhatják az igazolást a súlyos testi fogyatékosság adókedvezményére. Már tudott is róla, hogy új betegségcsoportok kerültek be a kedvezményezetti körbe. Persze szükséges, hogy legyen szakorvosi lelet hozzá, de akit ezek a betegségek érintenek, azoknak egész biztosan van ilyen leletük. Két példány kell az igazolásból, egy a betegnél marad, hogy egy esetleges adóellenőrzés alkalmával be tudja mutatni, egy pedig az orvosnál, illetve a könyvelőjénél, mert valóban bevallást kell készíteniük azokról, akiknek kiadtak ilyen igazolást. Egyébként 110-es vérnyomást mért, meg is hallgatott és február elejére egyeztünk meg egy laborvizsgálatban. Kezdhetem megint a diétát, mert sajnos Karácsony óta megint nassolgattam, sütizgettem, csokizgattam, és ennek érezhető eredménye lett a "ruháimon", szóval muszáj ismét visszafognom magam. Csak ebben a téli időszakban olyan nehéz kitalálni, hogy milyen zöldségeket egyen az ember. Nem lehet folyton csak salátákat enni, illetve lehet, csak rossz. Benézek Főzelékes Feri blogjára, hátha kapok nála inspirációt.
Azzal fejeztem be az előző posztot, hogy vajon ki lesz az első a munkahelyemen, aki irigyelni fogja a súlyos fogyatékosságra járó adókedvezményt. Irigység vagy csak sima rosszindulat, nem is tudom, de a munkaügyes kolléganő kapásból visszautasított, hogy nem kaphatok kedvezményt, mert nem csatoltam az orvosi igazolást. Ki kellett oktatnom, hogy nekik semmi közük az én igazolásomhoz, azért adok le nyilatkozatot, mert nekik az elég, az igazolás nálam marad. Gondolom erre föl beszélt a főnökével, aki felvilágosította, hogy valóban semmi közük hozzá. Pedig hogy örült volna, ha nem kapom meg, de legalábbis késleltetni tudja...
Tegnap nem hullott semmi az égből, sőt, sütött a nap, és hideg sem volt. Gondoltam egyet és a déli órákban beszaladtam a kórházba, ha elintézni nem is, de valamit kideríteni talán tudok az adókedvezmény jogosultsági igazolásáról. Azt hittem délben már kevesebben vannak, mint reggel szoktak lenni, de tévedtem. Azért kivártam azt a hat-hét embert, aki előttem várakozott az adminisztrációra. Elmondtam, mi járatban vagyok, és itt hagynám a két példány, kitöltött igazolást az adókedvezmény igénybevételéhez, alkalom adtán, a doktornő írja majd alá. De az adminisztrátor rögtön felugrott, átvitte a papírokat a doktornőhöz, majd kisvártatva aláírva, lepecsételve hozta vissza. Alig akartam elhinni. Csak az a furcsa, hogy mind a két példányt visszaadták, pedig úgy tudom, az egyik az orvosnál marad, archiválni, illetve talán nekik is kell jelenteni az adóhivatal felé. Majd ha márciusban megyek hozzá, rákérdezek. Minden esetre most már a kezemben az igazolással , le tudtam adni a munkahelyemen a nyilatkozatomat a súlyos testi fogyatékosságról. Ügyifogyi lettem. Egyébként több rádió és hírportál is foglalkozott ezzel az üggyel a napokban, gondolom lassan felébrednek az érintett nők, illetve a férfiak (a prosztatarák is bekerült ebbe a körbe, illetve a mellrák érinthet férfiakat is). Szerintem roham lesz az orvosoknál, akik amúgy is eléggé leterheltek, szóval örülök, hogy elintéztem. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az első a munkahelyemen, aki irigyelni fogja ezt a kedvezményt. Mert hogy lesz olyan ostoba tapló valaki, az biztos.
Persze nem is Magyarországon lennénk, ha minden egyszerű és egyértelmű lenne a jogszabályokat illetően (is). Több kérdés merült fel a gyakori női betegségek súlyos fogyatékosságként járó adókedvezmény ügyében, amikre egyelőre nincs válasz. Nekem a munkahelyemen január 16-ig kellene leadni a személyi kedvezményről szóló adónyilatkozatot, de kötve hiszem, hogy addig be tudom szerezni az igazolást attól az orvostól, akitől kell, legyen az bármelyik is, amit szintén nem lehet még tudni, hogy ki is az. Várni kell, amíg a Női Liga beszerzi a fontos információkat. Erről itt a cikk: http://egeszseghid.hu/noi-liga-kozlemenye-a-335-2009-xii-29-kormanyrendelet-kapcsan-az-szja-kedvezmeny-vonatkozasaban/
Az adókedvezményhez a betegséget igazolni kell. Az ezt szabályozó rendelet, a 49/2009. (XII.29) EüM rendelet a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról. Ez utóbbi adattartalma a rendelet mellékletében olvasható. Mindez megtalálható itt:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0900049.EUM
A rendeletből nem derül ki egyértelműen, hogy mi számít ideiglenes állapotnak és mi véglegesnek. Mivel manapság állítólag akit rákkal diagnosztizáltak már nem nyilvánítanak gyógyultnak, csupán tünetmentesnek, logikusan véglegesnek tűnik az állapot. De ki tudja? Azt tervezem, hogy az igazolást először a háziorvossal próbálom meg aláíratni és csak ha vele nem jutok dűlőre, megyek az onkológushoz. A nyomtatványhoz (hogy néz ki), itt található és letölthető egy 2017-es minta:
https://tudatosadozo.hu/sulyos-fogyatekossag-kedvezmenye-nyomtatvany-letoltes/
