A betegség sok mindenre megtanított, többek között például nemet mondani. Most tűnik csak föl, hogy régen mennyi mindenbe egyeztem bele, mondtam igent, miközben nem volt kedvem hozzá, nem akartam. Pont úgy mint a képen, az Igen szó csupa Nem-ből kirakva.Tegnap például kétszer is nemet mondtam. Egyikük megértő volt, a másik viszont éreztette, hogy megbántódott. Elmondom. Munka után, hazafelé ültem a trolin, aszalódva, izzadva a negyven fokban (légkondi nincs ezeken a régi trolikon). Alig vártam, hogy hazaérjek, beálljak a langyos zuhany alá, felvegyek valami szellős lipityőkét, aztán egyek, majd pihenjek. Akkor hívott, hogy este fussunk össze, mert éppen arrafelé fog járni, ahol már korábban többször taliztunk. Mondtam neki, hogy bocs, de most nem, mert alig várom, hogy hazaérjek, mert izzadt, éhes és fáradt vagyok. Próbált rábeszélni, de kitartottam, hogy nem. Javasoltam, hogy inkább hétvégén valamelyik nap.  Erre éreztette, hogy meg van bántva. Mert nem ugrottam, amikor neki éppen alkalmas volt, mert éppen arra van dolga...