Régen írtam. Kicsit szabadságoltam magam az egészségügyből, de azért nem teljesen. Novemberben 101-dik tűszúrással érkezett az influenza elleni védőoltás, majd januárban 102-dik szúrással a covid elleni. Januárban azért elkezdtem az időpont-kéréseket. Februárban a nőgyógyászati citológiával pedig elkezdtem a kontrollok sorát. Oda is időpontra érkeztem, 9,30-ra, de kiderült, hogy a rendelést még el sem kezdték, mert az orvos nem jön, valaki majd helyettesíteni fogja. Így is lett, és 11 körül be is kerültem. Sajnos megint fájdalmas lett a vizsgálat, minden csupa vér volt, pedig azt hittem helyreállt valamennyire, az utóbbi alkalmakkor legalábbis nem volt probléma, de most megint. Kezdhetem a hüvelykúpokat újra használni. A fiatal doktor végül eltanácsolt a kórházból, mondván, nem kell odajárnom, mert a bajaimból nem valószínű, hogy rosszindulatúság lesz, elég évente kontrollálni a helyileg illetékes rendelőben. Számítottam erre, de nem esett jól. Pár napra rá kész lett az eredmény, nagyjából rendben, bár vegyes baktériumokat találtak. Emiatt felhívtam az asszisztenst (kb. két órás küzdelem után sikerült elérnem), hogy van-e ezzel teendő, azt felelte, ha nincs panasz, akkor nem kell beszednem semmit. Milyen panaszokra gondol? - kérdeztem vissza. Például hasfájás. Ilyenkor azért nagyon elveszettnek érzem magam az egészségügy labirintusaiban. Szerencse, hogy a másik nőgyógyász, akihez ultrahangra járok - magánban persze - teljesen megbízható és remek szakember. De ő majd nyáron kerül sorra. Legközelebb a kardiológia jön, márciusban, aztán áprilisban a hasi ultrahang. Közben valamikor mellkasröntgen. A rendelőkben a plakátokon nézegetem az ajánlott szűrővizsgálatokat. Sehol sem vagyok ezzel a rengeteg vizsgálattal, amikre 3-4 hónapot kell várni. Most már konkrétan a bőrömön érzem a magyar egészségügy helyzetét.