Azt javasolta az onkológus, hogy ne telefonon próbáljak időpontot kérni a mammográfiára, hanem inkább személyesen, mert a telefon majdnem reménytelen. Azért adtam egy esélyt a dolognak, de a soha véget nem érő kicsengések során megértettem, hogy bizony, személyesen be kell menni oda. (A régi helyen eleve rá volt írva a beutalóra az időpont, nem nekem kellett futkosni utána.) Egy majdnem teljesen üres mammográfiai rendelő ablakánál kell az időpontot kérni.Valahogy nehezen megy, valahogy mintha nem örülnének itt nekem, valahogy az egész olyan érzés, mintha fogást keresnének, hogyan is lehetne elutasítani. De nincs fogás, így megkapom az időpontot. Csak otthon jövök rá, hogy az időpont a beutaló dátumától számítva a 92-dik nap. Mivel egy beutaló csak 90 napig érvényes, mehetek vissza az onkológushoz, hogy hosszabbítsa meg. És még el kell menni a régi kórházba is, hogy elkérjem a korábbi felvételeket, mert azt is kérni fogják. Oké, én simán tudok sétálgatni, de könyörgöm, mások nem biztos, hogy jól vannak annyira, hogy ezt a sok feladatot abszolválják. Esetleg nem is tudnak mindenre figyelni. Ja, és a telefon egyetlen egyszer sem szólt, míg az ablak mögötti hölgy az időpontommal vacakolt. Gondolom, le van némítva. A rendelő meg lényegében üres. A hölgy meg talán jót nevetett azon, hogy majd ha jövök a 92-dik napon, jól vissza lehet utasítani, jól el lehet küldeni. De én dörzsölt vagyok, ja kérem, 7 éve a magyar egészségügyet járom.