A harmadik kemo is nagyon kemény volt. Hosszabb ideig is tartott a mellékhatások gyötrelme. Öt nap elteltével hánytam például. A legrosszabb éjszaka most már lelkileg is nagyon padlóra tett. Valamikor írtam már, hogy sokszor volt olyan érzésem, hogy ez az egész nem velem történik, ez csak egy rossz álom lehet, és mindjárt felébredek. A mostani legrosszabb éjszakán arra gondoltam, hogy ez így igaz, mert ez nem velem történik, mert ez már nem Én vagyok. Az a Lény, aki kopaszon, rettenetes hasgörcsökkel ül a vécén és öklendezik, az nem Én vagyok. Én nagyjából az első kemoterápiáig voltam, azóta meg van ez a Lény.

Aztán persze az ember, ha sokára is, de elkezd jobban lenni, és lelkileg is kicsit helyre rázódik. Nem teljesen, persze, csak némileg.Mindenki azzal vigasztal, hogy már csak egy van hátra. Igen, a kemoból egy van hátra. De az összes többi majd ezután jön. Az utolsó is ugyanilyen kemény lesz, és nyilván nem jövök belőle helyre hamarabb, így az idei Karácsony ezzel telik majd.