Eljött a nap. Mindig eljön. Mindig eljön a nap, amitől fél az ember. Ahogy eljött a biopsziák napja, az MR napja, a diagnózis napja, a műtét napja, úgy érkezett el az első kemo napja is. Reggel jelentkezem az onkológusnál aztán két hosszú órát várok, hogy bejussak hozzá. A folyosón ülve bezárom az aurámat, ne szóljon hozzám senki, én se nézek senkire. Mondta a doktornő, hogy hozzak fejhallgatót is, ne hallgassam a sok butaságot, amit beszélnek. Hoztam, de nem teszem fel, mert alapvetően igenis kíváncsi vagyok másokra. Újságírói tulajdonság. Ha nem tudok éppen rendezvényt szervezi, azonnal átváltok újságíróba. Valóban őrült sok hülyeséget beszélnek. Előjön például a sárgabarackmag teória is, hiába cáfolták már százan. Aztán beszélnek céklaléről, almaléről, teljes cukormentességről, gyógynövényekről, teákról, egyebekről. Nem szólok, ha valaki hisz benne, hogy ez segít, talán úgy is lesz. Végre bekerülök a doktornőhöz és kicsit meglep, hogy nem talál konkrét információt a hétfői döntésről a kezelésemet illetően. Felhívja a főorvost, én nagyon izgulok, amíg beszélnek, mert most dől el a darabszám is. Négy. Kiszámoljuk, elvileg Karácsony előtt lesz az utolsó. Nagyjából felvázolja, mire számíthatok. Felírja receptre a parókát, a hányás csillapítót és pszichoterápiát ajánl az alvás problémáimra.

Egy másik épületbe kell mennem a kezelésre. Elképesztően kedvesek, segítőkészek a recepciósok és a nővérek is. Újonc vagyok, próbálják elviselhetővé tenni a lelki kínt. Sokan vannak. A nők parókában. Itt valahogy baromira látszik, ez mind paróka. Vagy csak azért, mert tudom, hogy hol vagyok? Mellettem egy harminc éves lány fekszik, a következő egy negyvenes nő. Rémes, mennyi a fiatal. Lecsöpög az első flakon, amiben allergia ellenes szer, hányáscsillapító és valami gyomorvédő szer van. A második, már zacskóban érkezik, piros színe van és állítólag ez az, aminek nagyon erősek a mellékhatásai. Pisilni is pirosat fogok tőle. Aztán jön a harmadik zacskó, azt nem tudom mi. Durván két óra alatt becsöpög a karomba az egész. Az utolsó zacskó felénél felhívom az exet, hogy lassan jöhet értem. Jól vagyok. Elmegyünk egy kávézóba, én csak sütizem, mert azt tanácsolták, a mai napon ne egyek semmilyen savasat, szénsavasat, csersavasat se. Körülnézünk a könyvesboltban, kicsit szédelgősnek érzem magam, más semmi. Hurrá!