Pakolás

Hazafelé beugrom a közeli gyógyászati segédeszköz boltba, mert most tudtam meg, hogy szükségem lesz mindkét lábamra, combtőig érő kompressziós harisnyanadrágra. Erről eddig nem volt infóm, megveszem, amit adnak, fehéret. Most már tudom, hogy első használat előtt is érdemes átmosni, öblítőbe áztatni, mert úgy egy picit könnyebb felhúzni. Otthon bepakolok egy sporttáskába, csak a legszükségesebbeket: két papucs, az egyik a zuhanyzáshoz, a másik a járkáláshoz, három pizsama, két törülköző, fürdőköpeny, evőeszközök (kiskanál is), tányér, pohár, bögre, fogkrém, fogkefe, műanyag pohár, konyhai papírtörlő, WC papír, fertőtlenítő kendő, tusfürdő, fertőtlenítős kézmosó, nedves baba törlőkendő, hajkefe, zuhanysapka, ásványvizek, kis dobozos narancslék, egy zacskó keksz, a megszokott vérnyomás gyógyszerem, és egy szem gyógynövényből készült hashajtó.

taska.jpg

 Azt hiszem nem felejtettem ki semmit. Jól jött volna egy mosdókesztyű is, de a célnak a baba törlőkendő is megfelelt. Elég sok holmi arra a pár napra.

Mikor kész, leülök és megírom a levelet az exemnek. A sok gondolkodás után arra jutottam, hogy fordított esetben, én tudni szeretném, hogy ha ő bajban van. Semmi líra, csak a tényeket írom meg.

Elég gyorsan jött a válasz. Éppen külföldön van, tíz nap múlva jön, akkor majd meglátogat. Aztán beült az autóba, és egyenesen jött a kórházba.Önmagában ez a tény sok erőt adott nekem. Mert arra azért szükség volt.