Furcsák az emberek reakciói a hírre. Vagyis, a többség elég rosszul reagál. Mert nem tudja mit is kéne mondania, ezért inkább nem is mond semmit. Ezzel a nemtörődömség látszatát (vagy valóságát) kelti. A legjobb barátaim szerencsére nem ilyenek. Mindenki a maga vérmérséklete szerint viselkedik. M hangján hallom, hogy mindjárt sír. Tartja magát, amíg beszélünk, de tudom, ha letette a telefont, bömböl egy sort. Ez a típus. Könnyen sír, könnyen nevet. L már túl van egy hasonló betegségen, ezért nem csinál belőle túl nagy ügyet: kiszedik és az élet megy tovább - mondja, és örülök, hogy ezt mondja, ez olyan biztatóan hangzik. Igen, jó lenne, ha így lenne. I1 is teljesen normális, beszélgetünk erről is, másról is. N is nagyon emberi, ösztönösen megérzi, mivel tud lelkileg a segítségemre lenni, de azért látom rajta, hogy kicsit meg van ijedve, ezzel a lehetőséggel nem számolt. I2 furcsa, határozottan furcsa, ahhoz képest pláne, hogy milyen vallásos. Sz is biztat, de érzékelem, hogy ő felmérte az összes lehetőséget...  T nem tudja még, külföldre ment, kérte, írjak esemest, ha elkészül az eredmény. Nem írtam, miért érezze vacakul magát, majd ha hazajön szólok neki is.

A család meg leginkább meg van döbbenve. Sajnálnak. Ez nem jó. Ők ugyanúgy nem tudják kezelni a helyzetet, ahogy a kollégák többsége. Vannak kivételek, a két, általam nagyon-nagyon szeretett unokaöcsémről kiderül, hogy nekik nagy szívük van. Az unokabátyám meg van ijedve, nagyon aggódik, de megkértem, hogy ne aggódjon, inkább drukkoljon nekem. A másik unokabátyám még nem tudja, fel kell hívnom valamikor mostanában és tájékoztatni. De lehet, hogy nem teszem, végül is neki kéne érdeklődnie, nem?

Egyébként meg sikítozni fogok, ha még egyszer valaki a "gondolkodj pozitívan" és társait, vagy a "csak fel a fejjel" tanácsokat osztja nekem. Rémes elgondolni, hogy valószínűleg én magam is kimondtam ezeket a frázisokat beteg embereknek. Mégis mit mondhatnának? "Minden rendben lesz" - ez működött egy darabig, csakhogy egyáltalán nem lett rendben semmi...

Kollégák... Innen nézve, ahol most én tartok, mennyire nevetségesek a problémáik, amiken idegesítik magukat.

Még mindig nem tudom szóljak-e az exnek...