Nőgyógyi ultrahang 2.0

laptop-3174729_1280.jpgJól ismerem azt a házat, ahol a magánrendelő működik. A barátnőm szülei laktak ott, meg persze a barátnőm is lánykorában. Régebben többször jártam náluk. Legalább nem kellett keresgélnem. Kicsit korábban érkeztem, gondoltam, hogy mire lezajlik az adminisztráció pont időben leszek. De először fel sem engedtek, mondván csak egy beteg tartózkodhat a váróban. Tíz perccel később felmehettem. Kézfertőtlenítés, lázmérés (35.9), és egy kérdőív kitöltése után leülhetek a váróba. Több mint harminc percet várok, az asszisztensek morognak, mert jönnének a betegek, de a doktor úr nem siet. Végre bejutok és csak ámulok, alig ismerem meg. Pár éve láttam utoljára, pont aznap mondott fel a kórházban, volt is riadalom miatta. Azóta kb tíz évet fiatalodott. Emberileg viszont semmit sem változott. Őszintén elmondom neki, hogy nem bízom meg K. doktor diagnózisában, butaságok vannak a leleten szerintem. Ismeri K doktort, nincs meglepve. Alaposan megvizsgál és kiderül, hogy nem vándorolt át a ciszta a másik petefészekbe és a méretek nagyjából azonosak a korábbiakkal, de kevés közük van a K doktor által mértekhez. A falon is van egy monitor, amit én is láthatok, azon magyarázza, mit lát és én is érthetem, hogy mi, hol van, mekkora. Nem egészséges a méhem, nyilván már sosem lesz az, de nagy baj nincs. Félévente kontroll kell. Ebben az orvosban én tökéletesen megbízom, így egy időre megnyugodhattam.