Negyedéves kontroll az onkológusnál. Megnézte a felkaromat és a műtéti heget a nyirokcsomónál, és azt mondta, hogy erre csak a kimozgatás a gyógymód. Végezni kell a gyógytornát, naponta többször is. Nagy kövek este le a szívemről. Felírta a gyógyszert és két melltartót, de erről majd később. Megnyomkodta a hasamat, alaposan átnézte a pajzsmirigyet, a nyaki nyirokcsomókat, meghallgatott, megvizsgálta a melleimet. Aztán azt mondta, hogy július végéig van, ha esetleg adódna valami. Azt hittem arra gondol, egész augusztusra elmegy szabira. Tavaly is egy hónapra ment. De kiderült, hogy nem így érti. Nyugdíjba megy. Kisebb sokkot kaptam a bejelentéstől és elsőre az a kérdés szaladt ki belőlem, hogy akkor most velem mi lesz. Majd átvesz egy másik orvos. Valószínűleg az, akit már ismerek, mert egymást helyettesítették, meg annak idején az emlőbizottságban is ő volt. De persze, nem biztos. Annyira meg voltam döbbenve, hogy teljesen hülyén viselkedtem. Arra azért emlékszem, hogy legalább megköszöntem az eddigieket. Majdnem két évig ő volt a kezelőorvosom. Nála rendesebb orvost nincs. Elhivatott, jó EMBER a doktornő. Ráadásul soha, egyetlen fillért sem volt hajlandó elfogadni. Megdorgált, amikor a névnapján virágot vittem neki, és legközelebb láttam, hogy nem vitte haza, ott virított a rendelő ablakában az orchidea. Emberileg teljesen megértem. Az onkológusokat fizikailag is, lelkileg is elgyötri a munkájuk. Csak azt nem tudom, hogyan lesz képes, sok évtized után, egyszer csak nem gyógyítani tovább. Remélem a jó Isten sok, szép nyugdíjas évet ad neki. Nekem meg egy jó onkológust.