Valamelyik este összefutottam egy szomszéddal, beszéltünk néhány mondatot. Egyszer csak megjegyezte: milyen szép vagy! Ő nem tudja, hogy mi történik éppen velem, ezért magamban kuncogtam egy jót ezen. Másnap reggel egy ismerőssel találkoztam, aki viszont tudja, min megyek keresztül. Munkába siettem, csak egy gyors köszönést gondoltam, de ő megállított, és azt mondta, hogy senki nem mondaná meg rólam, hogy beteg vagyok, mert szinte kivirultam az utóbbi időben.

Nem vagyok beteg. Beteg voltam. Megműtöttek, megszabadítottak a betegségtől, és a mostani kezelések azért szükségesek, hogy ne legyek újra beteg. A virulás szón is nevetnem kellett, mert azért kemoterápia idején virulni elég érdekes, nem?

Legyezgette azért a hiúságomat, és örültem ezeknek a mondatoknak. Egyébként én is rosszabbra voltam felkészülve a kinézetemet illetően. Azt hittem rossz színem lesz, sötét karikák a szemem alatt, ilyesmik. De eddig szerencsére nem festek rosszul. Igaz, igyekszem sminkkel javítani a helyzetet. Szemceruza és rúzs. A szempillám minden egyes szálára vigyázok, ezért azt nem festem. Nem merem, félek, jobban kihullik. Alul már csak alig van pár szál. A szemöldököm javarészt megvan. Úgy veszem észre inkább csak nem nőnek ki újabb szálak, de alapvetően nem hullik. 

Holnap megyek a radiológushoz, hétfőn a nőgyógyászhoz, szerdán kemo, aztán karácsony. Készülődni is kellene rá. Nem tudom, mikor írok újabb posztot. Előbb-utóbb majd jelentkezem.