Két kemo között van úgy tíz nap, amikor egész jól érzem magam. A rosszul lévős időszakban szívesen tervezek be programokat ezekre a jól lévős időszakra. Szerdára például színházat, ami remek ötletnek tűnt. Fáradtnak éreztem magam - ahogy mostanában majdnem mindig - és sajnos a darab sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem igazán szeretem a modern rendezéseket, illetve, van, ami tetszik, de ez elég kevés. Ez a mostani pont azok közé tartozott, ami nem tetszik. Se a rendezés, se a színészi alakítások. Azt sem szeretem, ha mindenféle technikát bevetnek, ami csak lehetséges (szélgép, füstgép, stb.), de az egész valahogy öncélú, és nem a darab érdekeit szolgálja. Továbbá vajon miért kell olyan hangosan ordíttatni a zenét, hogy egy büdös szót se lehessen érteni abból, amit a színészek közben mondanak? A szerda estét egyedül az mentette meg, hogy az alapmű olyan jelentős, olyan erős a szöveg, hogy még a rendezéssel sem sikerült teljesen tönkre tenni. Most már igazán drukkolok ennek a kortárs szerzőnek, hogy legyen végre egy remek film, színdarab valamelyik művéből, totál megérdemelné. (Készült külföldi film is az egyik könyvéből, az is messze elmaradt az eredeti műtől.)