Egy jó hétig küzdök a kemo mellékhatásaival, és annyira legyengülök tőle, hogy még a WC-ig eljutni is kihívás. Csak fekszem, mint egy darab fa és ahhoz sincs elég erőm, hogy olvassak. Pedig amúgy minden nap olvasok. Most például Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplóját. Körülbelül a felénél tartok, de abba fogom hagyni. Olyan mélyen érint, annyira átérzem minden sorát, hogy egyre jobban megvisel. Pláne, hogy ismerem a történet végét. Szomorú, küzdelmes út, és úgy csinálta végig, hogy egyetlen pillanatra sem veszítette el a tartását. Nincs jó hatással rám az olvasása. Valaki azt tanácsolta nekem, hogy nézzek a tévében ostoba, de vidám sorozatokat. Azt hiszem, igaza van.