Úgy tartják, hogy a Jó Isten a barátainkkal kárpótol a rokonainkért. Nos, nekem is van egy-két rokonom, aki miatt kárpótlásra szorulok. Szerencsére sokkal több, remek barátom van, mint hülye rokonom. Törődnek velem, kitartanak mellettem, biztatnak és igyekeznek még a szórakoztatásomról is gondoskodni. Megtesznek mindent, amit tudnak. De azért egy ilyen helyzetben mindig elválik az ocsú a búzától, mert akadnak kivételek. Például az úszópajtásom, akivel évek óta, minden hétvégén együtt jártunk úszni. Ápoltam a lelkét, amikor elvált tőle az asszony, vagy problémái voltak az új párkapcsolatában, és különben is szinte gyerekkorunk óta ismerjük egymást.  Nem igazán érdeklődik utánam. Valamikor az elején még igen, aztán egyre ritkábban. Furcsa. A másik, a mélyen vallásos barátnőm. Lényegében ugyanaz. Először velem izgult, de mostanában egyre ritkábban érdeklődik. Lehet, hogy arra várnak, jelentkezzem én a hírekkel. Csakhogy ilyenkor az embernek nincs nagyon hangulata körbetudósítani a családot, rokonokat, barátokat, ismerősöket. Apropó vallás! Van egy nagyon katolikus ismerősöm, aki még soha, egyetlen egyszer sem kérdezte meg, hogy vagyok, mi van velem. Pedig tudja, én magam jeleztem neki, amikor egy FB csoporttal kapcsolatban kérdése volt. Jó, nem a barátnőm, nem a rokonom, de afféle jó ismerősnek számít. Fordított esetben, én biztosan érdeklődtem volna.

 Leginkább azok érzik át a helyzetemet, akik érintettek voltak. Egy munkatársam, egy régi újságíró kolléganőm, egyik volt osztálytársam. Mindhárman érzik, min megyek keresztül, annak ellenére, hogy szerencséjük volt, mert nem volt szükségük semmilyen utókezelésre a műtét után. Ha a daganat olyan helyen jelenik meg, ahonnan egy az egyben ki lehet venni, és adott szerv burkán nem tör át (például prosztata, vese, méh), a nyirokcsomók tiszták, és a szövettan is lehetővé teszi, akkor erre jó esély van. De mindenkinek van egy fajta élete a diagnózis elhangzása előtt, és lesz egy másfajta élete a diagnózis után. És pontosan ez az, ami igazán együtt érzővé tesz. Most már tudom, hogy én magam sem voltam igazán együtt érző velük, egyszerűen azért, mert nem tudtam az lenni, hiszen fogalmam sem volt róla, milyen ez.