Az éjszaka rossz tanácsadó - tartja a mondás. De még ha csak a tanácsai lennének rosszak! Mivel visszatértek az erőteljes klimaxos hőhullámok, az éjszakáim ismét pocsékok. Szakaszosan alszom, gyötörnek a tünetek, a leizzadással együtt. Ha felébredek, sokáig képtelen vagyok visszaaludni.

Olyankor gondolkodom. Sohasem jó dolgok jutnak eszembe. Néha a rémképekkel egészen pánik közeli állapotig kergetem magam. A hajnalok a legrémesebbek. Napközben valahogy elvagyok, de ezek az éjszakák teljesen kikészítenek. 

A szorongás időnként mérhetetlenül elhatalmasodik rajtam. A két  ikszes nevű gyógyszer ideiglenesen segített. Szépen lenyugtatott, elaludtam, de aztán elég hamar felébredtem. Egy-két hét szedés után pedig azt mondhatom, hogy egész nyugodtan nem aludtam. Így nincs értelme szedni, csak hozzászokom, de valójában nem használ. Leálltam vele. 

Ismét az ördögi körbe keveredtem, a dominóelv beindul: hőhullámoktól nem alvás, nem alvástól fáradtság, fáradtságtól depresszió.

Ráadásul a mellem még mindig érzékeny, fájdogál, így az éjszakai forgolódásban azt is jobban érzem. Nem szeretek panaszkodni, de néha annyira jó lenne, ha valakinek úgy Isten igazából kisírhatnám magam. De csak olyannak, aki száz százalékig megért és képes velem érezni. Tudom, hogy másoknak rosszabb, tudom, hogy nem tehetek szemrehányást a sorsnak, amiért 55 évesen elért a baj, mindezt tudom, de ez most az én fájdalmam, szorongásom, depresszióm és jó lenne, ha valaki kicsit eldédelgetne. Legalább néha.