Kórház után szeretnék hajat mosni, de nem megy. Ha zuhanyfülkénk lenne talán meg tudnám oldani, hogy betekerem magam valami fóliával, ne érje víz a kötéseket, bár sokáig a kezemet a magasba emelni nem tudom. Behajolni a kádba két samponozásra és egy balzsamozásra? Kizárt. Szerencsére a fodrász csak két saroknyira van tőlünk, találnak is nekem egy időpontot. Utána sokkal jobban érzem magam. Nőből vagyok, ezek a dolgok sokat számítanak. Különben is Coco Chanel azt mondta: "Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned."

Nem fáj semmi folyamatosan. De hol itt, hol ott szúr, sajog, fáj. Mindig máshol és mindig másképpen. Azért hosszabb távon ez is elég rossz. A második kötözésnél nincs semmi érdemi változás, szépen gyógyulgatnak a sebek. Sürgetni nem lehet őket. A felkarom hátsó része sokáig érzéketlen volt, aztán fájt, most képes mindkettőt egyszerre produkálni. Vannak érzéketlen részek és vannak fájó területek. A harmadik kötözés már arról szól, hogy leveszik a kötéseket és megengedik, hogy betadin szappannal zuhanyozzak, körömvirág krémmel kenegessem a sebeket. 

Nem gondoltam volna, de a műtét után tizedik naptól nagyon kellemetlen és fájdalmas lesz minden. Húzódnak a varratok és fáj az egész mellem. Olyannyira, hogy elkezdek fájdalomcsillapítót szedni, amit eddig nem kellett. Napi két tabletta, valamennyit segít, de nem sokat. Nagy megkönnyebbülést jelent, amikor kiszedik a varratokat. A varratszedés - bárki, bármit mondjon - igenis rossz. A sebész viccelődik, megnevettet. (Nagyon  megszerettem ezt a pasit!) Ugye nem is fáj. Most mit mondjak? Azért nem élvezem. Aznap nagyon is érzem, hogy szegény mellemet megint megszadizták. De onnantól lényegesen javul a helyzet, bár nyomásra még mindig fáj. A szövettan még nincs kész, pár nap múlva érdeklődjek.