Mobil számla

Ha az ember kórházba készül, igyekszik elintézni mindent előre, ami az adott időszakban felmerülhet. Valamennyire környezettudatos emberként a mobil számláimat már évek óta elektronikus számlázással kérem. Ez azt jelenti, hogy e-mailben megkapom a számlát, és a megadott határidőig az internetes bankrendszeren átutalom a pénzt. Nem jelent problémát, kivéve, ha az ember éppen nem tud internetezni adott időszakban. Gondoltam, modern világban élünk, elintézem előre. A hónap elején persze még nincs feltöltve a számla, de a havi számlaszám és az összeg már megtalálható a szolgáltató honlapján. Így simán át tudom utalni, csak szeretném megnézni, hogy a szolgáltató bankszámlája, amire nekem utalni kell, nem változott-e.

contact-us-1143659_340.jpg

Ugyanis néhányszor már előfordult, hogy a számlán másik bank, másik számlaszáma szerepelt, nem az előző hónapban megadott. Sokáig keresgéltem a honlapjukon, de nem sikerült megtalálni. Biztos én vagyok az értetlen meg az ügyetlen, csakhogy én vagyok felhasználó meg a kedves ügyfél is. Telefonos tájékoztatást kapni majdnem lehetetlen, ilyen menüpont nincs, az ügyintézőre pedig óráikig kell várni (és még soha semmit nem tudtam náluk elintézni). Tudom, okostelefonon keresztül is lehetne bankolni, de nézzék el nekem, ahhoz nem vagyok elég fiatal és naiv, aggódom a biztonság miatt, szóval azt nem szeretném. Ráadásul nem tudom, hogy leszek-e elég jól még határidő előtt az ügyintézéshez, mármint a fizetési határidő előtt. Inkább leadom a megbízást a banknak az előző havi bankszámlára utalják át, és bízom benne, hogy nem pont most tettek át egy másik számlára. A honlapon egyébként mást se nagyon lehet elintézni. A beállítások menü hónapok óta azt "üzeni", hogy a szolgáltatások testreszabása nem elérhet, próbáljam meg később. Mégis, vajon mit jelent náluk az, hogy "később"? A távoli jövőt?  Korábban is volt egy problémám, azt se honlapon, se telefonon nem lehetett elintézni, csak személyesen. De momentán más dolgom van és az picit fontosabb.

Olyan remek lenne, ha szolgáltatók valóban ügyfél-barátok lennének, és kigondolnák, hogy különböző élethelyzetekben ne állítsák nehezen megoldható probléma elé azokat az embereket, akikből végül is élnek. Például lehetne egy olyan menüpont a honlapon, hogy "Távol leszek" vagy valami hasonló, és mondjuk ott előre be lehetne fizetni akár több hónapra elég pénzt. Aztán milyen nagyszerű lenne, ha elfogy ez a pénz, nem rögtön kikapcsolnák a kedves, ezer éve előfizető ügyfélt, hanem felhívnák és megkérdeznék, hogy van, minden rendben van-e, feledékeny vagy beteg, vagy mi. Amerikában, Kanadában például megbecsülik annyira az ügyfeleket, hogy ha szokatlan dolgot érzékelnek (nem használja a szolgáltatást, vagy aki húsz éve pontosan fizet, és egyszer csak elmaradása lesz) felhívják és megkérdezik mi a helyzet, tudnak-e segíteni. Ja, és ez nem csak a mobilos cégekre igaz, hanem bármilyen más szolgáltatóra. 

Címkék: számlafizetés