Vége van - mondja az onkológus. Meglepett pislogásomra elismétli: Itt a vége. Nem kell többet idejárnia. Még felírok egy receptet, egy doboz gyógyszert, az még három hónap, utána nem kell szednie tovább. Mammográfia kell évente, de azt már a területileg illetékes helyen kell megcsináltatni, esetleg itt, ha fogadják, de ez nem valószínű. A döbbenettől először megszólalni sem tudok, de akkor kinyögöm, hogy hiszen itt van minden előzményem a mammográfián. Kérje el, kiírják egy CD-re és elviheti. Lassan felfogom, hogy a bejáratott rutin a jövőben többé nem működik. Szerencsére itt van a kis listám a megkérdezendők, elintézendők listája, mert nem is tudnék most normálisan gondolkodni.  Kérek receptet melltartóra és protézisre. (Most már ezt is fel tudják tenni a felhőbe, nem kell félnem, hogy a pecsét látható vagy sem.) Ezzel például  mi lesz a jövőben, honnan lesz melltartó receptem? A területileg illetékes onkológiai gondozóba menjek receptért, vagy keressek egy sebészt a kórházban, ahová tartozom. Persze, az úgy megy... Beugrom a kórházba, keresek egy idegen, vélhetően agyonhajszolt sebészt, hogy helló, írj már lécci egy melltartó receptet nekem. (Nem mellesleg az a sebész, aki műtött, már rég nem dolgozik itt.)  A listámról rákérdezek a vérvételre is és tényleg az a válasz, hogy a másik oldalról is lehet, csak ritkán és persze infúziót nem szabad. Megnyomkodja még a nyakamat és mehetek. Szóval engem konkrétan kidobtak ebből az intézetből. Sírhatnékom van, de nem tudom eldönteni, hogy az örömtől vagy az ijedtségtől. Eltelt öt év a műtét óta, volt közel száz tűszúrás, kemoterápia, sugárkezelés, biológiai terápia és hormon terápia, valamint számtalan ijesztő vizsgálat csontizotópoktól ultrahangokon át a röntgenekig minden. Ijesztő volt, mert tudtam, hogy áttéteket keresnek.Most azt persze senki sem mondja, hogy gratulálunk, Ön felgyógyult a mellrákból. Vagy hogy mire figyeljek a jövőben. Tanács semmi. Ezért érzem azt, hogy kidobtak innen és nem azt, hogy meggyógyultam. Sok a beteg, tudom. Csak jó lett volna valami kis kapaszkodó, ha már elengedik a kezemet. Ja, valami olyasmi még elhangzott, hogy ha esetleg megint szükség lenne rá, akkor jöjjek, én oda tartozom. Jelentsen ez bármit, illetve pont azt, amit nem szeretnék újra átélni. Öt éves túlélő vagyok.

Kép: OpenClipart-Vectors képe a Pixabay -en.