3.oltás

corona-6537729_640.jpgNem mérettem ellenanyagot. A szakértők egymásnak is ellentmondanak, hogy melyik a jó teszt, kell vagy nem kell, jó ha van, vagy nem számít. De leginkább azért, mert ha kiderül, hogy nincs, akkor mit tudok tenni? Viszont abban nem volt szemernyi kétségem sem, hogy beadatom a harmadik oltást. Elsősorban azért mert én még négy hét különbséggel kaptam az Astrákat, amiről időközben kiderült, hogy hatásosabb, ha 12 hétre adják. Hiába próbálta elintézni a doktornő, hogy én már ne ilyen gyorsan kapjam a másodikat. A protokoll 14-én még ezt írta elő, 15-én már amazt, és a bürokratákat nem érdeklik a dátumok mögött lévő emberek, csak az, hogy az ilyen esetek logisztikai többletmunkát jelentenének. Amint lehetett beregisztráltam a harmadik oltásra, azzal a szilárd elhatározással, hogy kizárólag Pfizert fogadok el az oltóponton. Előtte konzultáltam orvos barátokkal, nem lenne-e praktikusabb a Jansen, de egyöntetűen a Pfizert ajánlották inkább. Akkor még válogathattam az időpontok között és sikerült úgy foglalnom, hogy a vérvételt követő napon legyen. Nem akartam, hogy esetleg bezavarjon a labor eredménybe. Az oltóponton nagyon flottul ment minden, és nem is oltottak mással, csak Pfizerrel. (82-dik tűszúrás) Minimális karfájdalom volt utána. Nem is nevezném fájdalomnak, inkább csak érzékenységnek. Ennyi volt az összes mellékhatás.

Gerd Altmann képe a Pixabay -en.