Astra

syringe-5873159_640.jpgA legelején, szinte azonnal regisztráltam magamat és az anyukámat is a koronavírus elleni oltásra. Már több ismerősöm be van oltva, nem egészségügyisek is, de igyekeztem nem türelmetlenkedni, ami az én esetemben azért nem egyszerű. Ahogy mondani szokták nem álltam kétszer sorba türelemért. Azt hiszem, egyszer sem álltam sorba érte. De megálltam és nem hívogattam a háziorvost, hogy mikor kerülünk már sorra. Gondoltam, van baja elég, majd szól, ha mehetünk. Persze azért nyugtalanító, hogy rajta vagyunk-e egyáltalán a listán. Vagy anyukám csak egy csitri a 82 évével és sokan vannak előtte? Kaptunk ugyan levelet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, hogy tudnak a regisztrációról és hamarosan sorra kerülünk. Nekem még a kérdőívet is elküldték, amit majd kitöltve kell magammal vinnem a rendelőbe. Ez még nem nyugtatott meg igazán, mert attól, hogy a NEA tud róla, a háziorvos még nem biztos. De tegnap felhívott az asszisztens, hogy csütörtökön mehetek oltásra, AstraZenecát fogok kapni. A Pfizernek vagy a Modernának azért jobban örültem volna, de ha ez, hát legyen ez. Korábban már áttanulmányoztam az Onkológiai Intézet ajánlását, hogy kinek igen, kinek nem, kinek megfontolandó az oltás. Külön kitérnek a mellrák hormonterápiás szakaszára, amikor nem ellenjavalt, sőt ajánlják az oltást, mint különösen veszélyeztetettnek. 

Ebben az Astra oltásban csimpánz adenovírus van, ezért azzal viccelődnek velem a barátok, ismerősök, hogy ne felejtsek el banánt venni utána, meg hogy még szerencse, hogy szeretem a banánt. :-)