Valamikor május elején erőt vettem magamon és ráálltam a mérlegre. A látottaktól sokkot kaptam, pedig sejtettem, hogy sok plusz kiló felszaladt rám. Ez botrányos - állapítottam meg és izibe fogyókúrába kezdtem. De a nagy elhatározás csak az első mammográfiáig tartott. Onnantól - először csak sejtve a rosszat, majd tudva is - felhagytam a diétával, mert az tényleg nem pont most aktuális. A hétvégén újra megmértem magam, hét kilóval vagyok könnyebb most, mint májusban. A többségét lestresszeltem. De nyilván az utóbbi héten is fogytam, amikor egy napig semmit sem ettem, két napig alig valamit, a többin is túlzások nélkül, és volt négy pocsék éjszakám, többnyire álmatlanul. Most azért örülök, hogy van miből leadni. Nem látványos, igazából csak én érzékelem a ruhákon, az övlyukakon. Változatlanul nem kívánom az édes ízeket, inkább a savanyú, savanykás jön be. Nem jött helyre még a gyomrom se. A radiológus azt mondta, hogy kemény menet lesz. Tényleg az.