Él Amerikában két unokahúgom, egy távoli nagynéném, és több barátom. Utóbbiakra akkor tettem szert, amikor négy hónapot töltöttem a keleti parton. Minél többet szerettem volna látni, így aztán előfordult, hogy egy távolabbi városban az ismerősöm ismerősének az ismerősének a lányánál laktam egy hetet. Ebből aztán barátság lett, leginkább levelezéssel, de néha azért jöttek Európába, vagy közvetlenül Budapestre, és tudtunk találkozni. 

Mostanában írtam meg, hogy mi van velem. Erre az én barátnőm azonnal elrohant valami boltba és összevásárolt nekem mindenféle ajándékot, amiről úgy gondolta, hogy jó lesz. Például szerencse méhecskét, amit zsebben kell hordani, egy karkötőt, amin fityegők vannak, angyal, életfa ilyesmik. Egy papucszoknit, ami valami vicces állatfigurára hasonlít, neszesszert vidám mintákkal, ilyesmiket. Levelet is írt, amin persze sírtam mert hosszabban taglalja, hogy hiába élünk más kontinensen és van köztünk egy óceán, ő lélekben mindig velem van. Szóval, pont nem voltam otthon, amikor a csomagot hozta a postás, be kellett mennem érte. Itt egy érdekes élmény ért. A hölgy, aki kiadta a küldeményt, amint rám nézett villant a szeme és láttam, hogy azonnal levette, mi van velem. Most már én is felismerem máson a parókát, azt is, hogy ha nem jókedvében viseli valaki. Például azért, mert nincs egy szál haj sem a fül körül, pajesznál. A bőr színe és más, kékesebb, ezeken a helyeken. Ehhez gyakorlott szem kell. Aki észreveszi, az érintett volt a témában. A postás hölgy egy szempillantás alatt felmérte a helyzetet. Nagyon kedves is lett azonnal. Ez pláne megerősítette az érzésemet, hogy valamilyen formában érintett volt. Ő maga, vagy valaki közvetlen családtag. Furcsa élmény volt. Nyilván így leszek ezzel én is, ha sorstársat ismerek fel.