Kontakt

Felhívott T. Úgy kéthetente felhív, hogy érdeklődjön. T. természettudós és pont úgy működik, mint egy természettudós. A realitások talaján két lábon állva, mindig átlátva az összefüggéseket, és pontosan ő az, aki globálisan gondolkodik és lokálisan cselekszik. Sosem tűnt hívőnek. Tegnap azt mondta, hogy a lelke legmélyéből szurkol nekem, majd megkérdezte: "vagy gondolod, hogy szükséges lenne egy közvetlenebb kontakt a jó Istenhez?" Gondolom, igen, ha ez azt jelenti, hogy mond egy imát is néha. Realista logikával még elmondta, hogy tulajdonképpen én nem vagyok beteg, hiszen a betegséget kioperálták belőlem, és ami most történik, ezek a kezelések és a jövőbeliek is csupán megelőzésre vannak. Megelőző csapást mérnek, mint az amerikaiak szoktak volt az ellenséges területekre, mielőtt azok támadtak volna. Jó volt ezt hallani.

Címkék: ima